A hagyományos mákos és diós mellett ínyenc bejglit is választott a szakértő zsűri.

A Magyar Cukrász Ipartestület az idén harmadik alkalommal hirdette meg az Év Bejglije versenyt cukrászdák, vendéglátóhelyek és kézműves pékségek számára, hogy „felhívja a figyelmet a kiváló alapanyagokból készült ünnepi süteményekre, és népszerűsítse a kézműves bejglit az igazi minőséget kereső fogyasztók körében”.

„Hagyományos diós”, „Hagyományos mákos” és „Ínyenc” kategóriában lehetett nevezni a versenyre, utóbbi olyan ízesítésű és töltelékű bejglit jelent, amelynek a jellegét meghatározó alapanyaga szerepel az Élelmiszerkönyv irányelvében felsorolt felhasználható anyagok között.

Idén is kedvelt volt a marcipán, a pisztácia, a gesztenye, a mogyoró és a mandula, de előfordult a sárgabarack, a málna, a pekándió, a kesudió, a rozmaring, a birsalma, a naspolya, a füge, a cékla, a tonkabab, a szilvapálinka és a búzasör is a felhasznált alapanyagok között.

Kategóriánként háromfős zsűri értékelte a versenymunkákat. A három kategóriában idén közel ötven bejglit kóstolt és értékelt a neves szaktekintélyekből álló zsűri, akik mellé műkedvelő zsűritagok is csatlakoztak.

A zsűri tagjai voltak:

  • Bergmann Gabriella cukrászmester – Bergmann Cukrászda, Balatonfüred)
  • Babik Edit főtitkár, Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány
  • Pass Szilvia – Aranyalma Cukrászda, Székesfehérvár
  • Auguszt József cukrászmester – Auguszt Cukrászda, Budapest, Fény utca
  • Harsányi Levente műsorvezető, cukrász
  • Karl Zsolt cukrászmester – Karl Cukrászda, Dunaharaszti
  • Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke
  • Szervánszky László cukrászmester – Szent Korona Cukrászda, Soltvadkert
  • Szőke Zoltán cukrászmester – Szőke Cukrászdák, Hódmezővásárhely

Hagyományos diós kategória:

Aranyérmes, az Év Diós Bejglije díj nyertese: Kara József Zoltánné – Erika Cukrászda, Kesztölc

Ezüstérmes: Simon Andrea – Desszert Center, Gyomaendrőd
Bronzérmes: Szurgent Péter – Szurgent Kézműves Fagylaltozó és Cukrászda, Budapest

Hagyományos mákos kategória:

Aranyérmes, az Év Mákos Bejglije díj nyertese: Novák Ádám és Puskás Róbert – REÖK Kézműves Cukrászda és kávéház, Szeged

Ezüstérmes: Képes Gabriella – Képeschoco, Pácin
Bronzérmes: Kiss Károlyné – Major Cukrászda, Budapest

Ínyenc kategória:

Aranyérmes, az Év Ínyenc Bejglije díj nyertese: Mennyei ajándék
Vadócz Jenő – Promenád Kávéház, Balatongyörök

A Mennyei ajándék egy fűszeres, pekándiós-karamellizált almás bejgli, melyben különböző fűszerek, a szerecsendió, a gyömbér, a szegfűbors és a fahéj adja meg a töltelék pikantériáját, a hagyományos pozsonyi tésztába pedig narancshéj is került.

Ezüstérmes: Pisztáciás Molnár Annamária – Füge Bolt és Kávézó, Budapest
Bronzérmes: Mákos-birsalmás-fehércsokis bejgli
Képes Gabriella – Képeschoco, Pácin

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Méheknek és virágoknak indult társkereső Bécsben

További cikkeink a témában