Ha eddig lett is volna bennünk némi bizonytalanság, hogy kimenjünk-e idén a május 12-15-ig tartó Gourmet Fesztiválra, most minden kétségünk elszállt. A sajtótájékoztatón olyan 5 fogásos menüt kóstoltunk az 5 magyar Michelin-csillagos csúcskonyháról, hogy a szavakat kerestük.

De erről majd a végén. A lényeg, hogy a fesztivál egész hete a gasztronómiáról szól majd - a Bocuse d'Or európai döntőjét (május 10-11.) követően egyből lehet átvinni a sátrat a Hungexpóból a Millenárisra. A téma is egybevág, mert a séfek versenyén a két kötelező alapanyag a kecsege, valamint a gímszarvas, és a Gerendai Károly vezette Sziget csapat a hal és vad tematikát átmentette a Gourmet-ra is. (Mintha a nagyvásárcsarnok -1-es szintjén lennénk.)

Ha őszinték akarunk lenni, a Gourmet Fesztivál eddig is a legigényesebb gasztrofesztivál volt, és idén is itt táboroznak le néhány napra Budapest és vidék legjobb éttermei, cukrászdái, street food helyei, összesen 120-an. Az italkínálat sem lesz utolsó, kint lesznek olyan pincészetek, mint a Heimann, a Pálffy, a Kreinbacher vagy a Sauska, de biztos találunk jó borokat a Bortársaságnál vagy a DiVinonál is, a Zirci Apátsági manufaktúra meg a kisüzemi sörös vonalat erősíti.

A napijegy 3900 forint lesz, ami soknak tűnhet elsőre, de valójában egy csomó ingyenes kóstoló, és workshop lesz, amin részt vehetünk majd, a Gasztroszínpadon futnak beszélgetések, kapunk poharat (ha nem lenne még otthon elég) és a top éttermekben is elég kedvező áron kóstolhatunk csúcsételeket. Szóval ne sajnáljuk, megéri.

És amiért lelkiismeret furdalás nélkül le merjük ezt írni....

...az az, hogy amíg mindezeket az infókat megtudtuk, az 5 Michelin-csillagos magyar étterem séfjei olyan menüt raktak össze, hogy csak néztünk:

Palágyi Eszter (Costes): Folyami rák, vízitorma, uborka
Heiszler Olivér (Tanti): Szaibling, retek variációk (savanyított jégcsapretek, hónapos retek, miso-s erjesztett retek), körtekrém, sárgacékla
Tiago Sabarigo (Costes Downtown): Karamellizált libamáj terrine, édesburgonya, szeder vinaigrette, kumquat
Sárközi Ákos (Borkonyha): Őzgerinc borókával és kakukkfűvel, parajkrém, banántorta, aszalt gyümölcsök, fehér balzsamecet, sült burgonya chips
Szulló Szabina (Onyx): Somlói újragondolva: vaníliakrém, csokoládés piskóta, diókrém, tejszínhab és ropogós diómorzsa

Ha ez vár minket a Gourmet Fesztiválon is - márpedig ez - akkor nem kérdés, hogy ott leszünk.

És most a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok - különösen azoknak, akik még nincsenek túl az ebéden.

 

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés