Bűn lenne 5 óra előtt bort inni? Az édes bor a mázsányi kristálycukortól lesz édes? Ugyan már! Összegyűjtöttünk néhány tévhitet a borokról, amiket ideje helyre tenni.

Szeretjük a bort. Nem csak inni, kóstolni is. Reméljük, az olvasóink között is vannak így páran, és még az is könnyen lehet, hogy ezt a sort a Ti hozzászólásaitokkal bővítjük majd.

Mert nem egy, nem két tévhit kering a borról, borfogyasztásról manapság, amik közül néhányat most jól szétbombázunk:

  1. Minél öregebb a bor, annál jobb

    Igen, vannak nagy vörösborok, évjáratos pezsgők, amelyeknek jót tesz az érlelés, az idő. Persze nem a végtelenségig - ahogy emberből, borból sincs olyan, amelyik ne hulla darabokra egy idő után.

    Hogyan tudod eldönteni, melyiket érdemes tartogatni?
    - Nézd meg a fajtát: sokkal esélyesebb, hogy egy cabernet sauvignon, cabertnet franc, merlot, tempranillo, chardonnay vagy rajnai rizling kiállja az idő próbáját, mint egy irsai, egy zweigelt, egy tramini, vagy egy királyleányka.
    - Az a bor, amelyik alkoholosabb, édesebb, vagy nagyobb a tannin- és szárazanyagtartalma (ennek utána lehet járni a borászatnál), esetleg szénsavas, tovább eltartható.
    - Ha csavarzárral palackozták a bort, szinte biztos nem azért tették, hogy évtizedekig tartogasd.

    És itt át is térhetünk a második távhitre...

  2. A csavarzár gagyi, csak azért használják, mert olcsóbb a dugónál

    Nem. Bár lehetséges, hogy bizonyos csavarzárak bizonyos parafadugóknál olcsóbbak, a legtöbb pincében azért használnak csavarzárat (is), mert vannak borok, amelyek így őrzik meg a frissességüket.

    Mi ennek az oka?
    Hát az, hogy a parafadugó bár látszólag tökéletesen és légmentesen lezárja a palackot, lehetőséget ad a mikro-oxidációra. Ez annyit jelent, hogy bár minimális mértékben, de folyamatosan "lélegzik" a bor, ezáltal fejlődik, változik, alakul.
    Ha egy friss, reduktív (azaz levegő kizárásával érlelt borok, amelyeknél az alacsony hőmérsékletű erjesztés után a cél az üde és gyümölcsös karakter megőrzése) rozét, irsait, vagy olaszrizlinget akarunk inni tisztán vagy fröccsben egy meleg nyári napon, a parafadugó tulajdonképpen csak ronthat rajta, de szinte biztos, hogy nem javít. Arról nem is beszélve, hogy van egy gonosz baktérium, a TCA, amely a parafába beférkőzve egy pillanat alatt tönkreteheti évek termését.

    Szóval, ha a frissességet keressük egy borban, nyugodtan vegyük le a polcról a csavarzárasokat.

  3. Az édes bor nem férfias, sőt, kifejezetten buzis

    Repperek nyomják a dumát rajnai rizlingről és muskotályról (amik között nem ritka az édes vagy félédes-félszáraz), és az édes bor feminin? Ne már!

    A helyzet az, hogy mindig az alkalomhoz, a vendégekhez, vagy az ételekhez jó kiválasztani a bort. Talán ma már nem sznobság azt mondani, hogy egy jó bor igenis hozzá tud tenni a vacsorához is, ha ízekben passzol a fogásokhoz.

    És ha így van, akkor inkább senki ne próbálja ki a Rákóczi túróst egy csontszáraz sauvignon blanc-nal, mert csak elrontja az ízeket. Inkább keressen mellé egy jó szamorodnit, késői szüretet vagy 3 puttonyos aszút (de ne az 500 forintosat, mert abba egész biztos, hogy nem aszúból került 3 puttonnyal...).

  4. Ha egyedül iszol, alkoholista vagy

    Nyugi, bornál erről szó sincs. Szerintünk nincs is jobb, mint hazaérni egy izzasztó nap után, kitölteni egy pohár bort, betenni valami jó zenét és kikapcsolni.

    Ha az egy pohár inkább egy üveget jelent nálad, minden nap, vagy indokolatlanul nyúlsz a vodka után, akkor azért nem állsz távol az állítástól. Szóval csak mértékkel!

  5. Az édes borhoz cukrot adnak, attól lesz édes

    Ha minőségi bort veszel, akkor erről szó sem lehet.
    Azzal talán nem mondunk újat, hogy a bor alkoholtartalmát onnan nyeri, hogy a szőlőben található cukor az élesztőbaktériumok hatására alkohollá alakul. Ebből egyenesen következik, hogy ha magasabb a szőlő cukortartalma, alkoholosabb lesz a bor. Vagy épp ellenkezőleg: bár a bor alkoholtartalma alacsony marad, a borban marad cukor, amely nem "erjedt ki", azaz nem alakult alkohollá. Ezért is szokás ezt maradékcukornak hívni, és egyáltalán nem ördögtől való.

    Sőt, mivel a bor is az egyensúlyról szól, megfelelő sav- (vörösboroknál esetleg tannin), extrakt (szárazanyag, tudod erről már volt szó) és alkoholtartalom mellett jól is tud esni pár gramm cukor.

  6. Bort inni 5 óra előtt óriási vétek

    Nem tudunk arról, hogy lenne ilyen szabály. A déli 12 órát csak a rend kedvéért azért meg szoktuk várni, de azt is csak akkor, ha ivásról és nem kóstolásról van éppen szó.

    Egy pohár jó vörösbor az ebéd mellé - ahogy a mediterrán országokban is szokás - és meglátod, a munka is jobban megy.

  7. A chardonnay ódivatú

    A chardonnay, hála Burgundiának és az egyre jobb Újvilági (azaz chilei, argentín, új-zélandi vagy ausztrál) boroknak ma is a legnépszerűbb fajta.
    Bár a rajnai rizling már nagyon a nyomában van - a németek és az osztrákok nagyon odateszik magukat a fajta fellendítésében -, ha bárhol a világon bemész egy borbárba és chardonnay-t kérsz, valószínűleg elég hasonló karakterű bort kapsz.

    Néha azért érdemes kísérletezni, de a chardonnay az chardonnay marad.

  8. A bortól elhízol

    Nem, nem a bortól hízol el, vélhetően nem a 2-300 gramm cukrot tartalmazó tokajikat öntöd magadba. Bár tény, hogy van kalóriatartalma a boroknak, sokkal esélyesebb, hogy a borozás közben vagy után végrehajtott óriási zabálásoknak hála szaladnak fel a kilók...

  9. Csak a sznobok kóstolgatják, ízlelgetik meg analizálják a bort, az egésznek semmi értelme

    Ha nincs gasztronómiai érdeklődésed, szíved joga, hogy csak legurítsd azt a pár pohár bort mindenféle ízlelés nélkül.
    Sőt az sem eredendő bűn, ha valaki a tetszik/nem tetszik, ízlik/nem ízlik vonalon mozog.

    De ha egy szinttel feljebb lép az ember, és belemagyarázások nélkül észreveszi a különbségeket, emlékeket, ízeket fedez fel benne, akkor biztos, hogy a borozás még nagyobb élményt nyújt majd.
    Persze, mint mindennek, ennek is megvan a helyes és ideje.

Na, te mit kóstolsz meg a hétvégén? Van pár jó tippünk!:)

(képek: Wine Folly)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában