Régen láttunk már a Gill Schmid Design által készített tervekhez foghatót, hiszen olyan koncepciót dolgoztak ki, ami még a legfényűzőbb luxusjachtok és a legkeményebb felfedezőhajók közül is kiemelkedik.

Ezt a hajót kimondottan a kalandvágyó tengerészeknek tervezték, akik nem elégszenek meg azzal, hogy a biztonságos partok közelében ringatóznak. Ezzel a járművel ugyanis a jégtáblák közé is be lehet merészkedni, avagy fel lehet vele fedezni a kellemesebb trópusi vizeket is. A 90 méter hosszú luxushajón 26 utas és további 40 alkalmazott szállásolható el.

Az egyik legmenőbb dizájneleme a jókora medence, amit üvegfal vesz körbe a zavartalan kilátás érdekében. A tervek szerint a Taboo névre keresztelt jármű a medence mellett két jacuzzinak, egy konditeremnek, egy wellness-részlegnek és egy díszteremként vagy kaszinóként is használható teremnek is helyt ad majd.

A tulajdonosnak saját fedélzet áll a rendelkezésére, ahol egy nappali, saját kültéri részleg és irodák szolgálják a kényelmet. Emellett egy helikopterleszálló és egyben behúzható helikoptergarázs gondoskodik arról, hogy a tulaj, illetve a vendégei a világ bármely pontjáról kényelmesen megérkezhessenek a fedélzetre.

A tervezők külön kiemelték, hogy számukra az akváriumokkal kiegészített medence az abszolút kedvenc, illetve az a tény, hogy a hajó könnyedén képes alkalmazkodni a tulajdonos elvárásaihoz. Annál is inkább, mivel a dizájn és a tervek még nyitottak, alakíthatóak. Minden attól függ, hogy a leendő tulajdonos mire vágyik. Na meg persze attól, hogy milyen vastag hozzá a tárcája.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Méheknek és virágoknak indult társkereső Bécsben

További cikkeink a témában