Csak egy állati rendes apuka, egy menő suli, és a Snapchat tőzsdére lépése kellett a bombabevételhez.

A héten ugyanis a Snapchat a részvénykibocsátással 3,4 milliárd dollárt keresett, így a cég piaci értéke már 24 milliárd dollárra rúgott. És ha már így esett, nyilván nem csak ők jártak jól az üzlettel, hanem a befektetők is.

Például egy kaliforniai középiskola, a Mountain View-i Szent Ferenc Gimnázium.
Egy korrábban itt tanuló testvérpár, Andrew és Natalie Eggers édesapja, Berry Eggers ugyanis egy befektető cégnél, a Lightspeed Venture Partnersnél dolgozott a Snapchat indulásakor, és gyerekei rajongásának hála 500 ezer dollárt fektetett a vállakozásba.

Ekkor a Snapchat gyerekcipőben járt, a Stanford egyetem egyik kollégiumi szobájából futott.

A fickó valamiért mégis nagyon hihetett benne, mert meggyőzte gyerekei akkori suliját is, hogy fektessenek a cégbe, ők meg hallgatva az elejtett ajánlásra 15 ezer dollárt raktak bele az iskola fejlesztési alapjából.

A 4,4 millió forintnak megfelelő összeg tényleg nem nagy pénz egy intézménynek, és most, a tőzsdei bevezetés után örülnek csak ennek igazán: az 5 éve befektetett 15 ezer dollárral a gimnázium most 24 MILLIÓ DOLLÁRT, azaz 7 MILLIÁRD forintot húzhatott be.

Talán érdemes lenne lassan máshol is úgy gondolkozni, hogy az önkormányzatok vagy akár oktatási intézmények önálló gazdasági egységek, amiknek szüksége van megtakarításokra, és komolyabb hozamot termelő befektetésekre, beruházásokra? Lehet...

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában