A Simpson család társkreátorának a háza pont a napokban kelt el, 12,5 millió dolláros, azaz közel 3,5 milliárd forintért. Sam Simon egykori Los Angeles-i birtoka sokszínű, izgalmas és ízléses. Mutatjuk:

A másfél hektáros birtokon tulajdonképpen két különálló ház találhtó: egy elegáns, modern rezidencia, és egy történelmi épület, amit még 1948-ban Richard Neutra tervezett. A ház része volt az Arts & Architecture magazin háború utáni programjának, amelyben azzal bíztak meg építészeket, hogy megfizethető és modern otthonokat építsenek.

Neutra egyik legfőbb design eleme volt az üveg. Ennek köszönhető az óriási üveg tolóajtó is.
Mahagónit használtak az ebédlőben, hogy meleg és hívogató helyet hozzanak létre az étkezésekhez.
Eredetileg csak két hálószobát terveztek a házba, aztán hozzá építettek még egyet, ahova ez a kis sétány vezetett át. Persze ez a házrész is minden kényelmi funkcióval el van látva.
Simon korábbi háza is a közvetlen közelben található.
A bejáratnál található üvegcsillárt Dale Chihuly üvegszobrász készítette. Komoly darab.
A 2010-ben épült kortárs ház mennyezete eléri az 25 láb magasságot.
Összesen 5 hálószoba van a házban, mindegyikben óriási üvegfelületekkel és ablakokkal, amik összekötik a belső tereket a természettel.
Nem spóroltak a fürdőszobákkal: 9 is van a házban, jórészt természetes anyagokat, követ és fát használtak hozzájuk.
A kertben egy gyönyörű, lépcsőzetes, végtelenített medence kapott helyet, közvetlenül a két otthon között.
Még egy kőből rakott jakuzzi is elfért.

(forrás: Business Insider)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Budapesten is megnyit a világhírű gasztropiac

További cikkeink a témában