Tripo a Dorkonak tervezett pólóival hívja fel a figyelmet kihalóban lévő állatokra.

Tripsánszki Dávid, Tripo kortárs festőművész, gyerekkora óta hivatásának érzi a rajzot, a festészetet. Nem iskolában tanulta a művészetet, autodidakta módon sajátított el minden tudást. A Tripo x DRK néven megjelenő pólói fontos üzenetet hordoznak:

„Kihalóban lévő állatok. Ez került a pólókra. Hogy egy kicsit jobban szemléltessem mivel is játszunk, ha felelőtlenül gyilkoljuk az állatokat vagy ellehetetlenítjük környezetének fennmaradását.”

Tripo saját bevallása szerint nem a maga, hanem a közönség örömére fest. Fontos számára, hogy az emberekből érzelmeket váltson ki, meghatódjanak, felháborodjanak vagy sírjanak a képein. A stílusát leginkább Jackson Pollock, Andy Warhol és a rézkarc finom árnyékolási technikája jellemzi. Egyszerű, dinamikus és nincsen túlmagyarázva.

A mostani megbízása kapcsán a mondanivalójáról kérdeztük.

„Miért tesszük ezt? Miért ássuk alá alapjaiban saját jövőnket? Figyelmetlenül, felelőtlenül tesszük tönkre bolygónkat. Kizsákmányoljuk, megnyirbáljuk, felmelegítjük, lassan mindenféle korlátozás nélkül. Elpusztítjuk az élővilágot és mindent felveszünk, megeszünk, kipréselünk, egónk növelése céljából. Hogy lesz így jövője a gyermekeinknek? Egyetlen lehetőségünk van, óvjuk a jelenünk, hogy a jövőnk megvalósulhasson! A pólókra kihalóban lévő állatok kerültek. Szemléltetem, mivel is játszunk, ha felelőtlenül gyilkoljuk az állatokat vagy ellehetetlenítjük környezetének fennmaradását. Szeressük a bolygónkat és egymást azért, hogy legyen egy boldog jövőnk. Ha ennek a pólósorozatnak hatására már egy ember is inkább a kukába dobja a csikket vagy szelektíven gyűjti a műanyag palackot, megérte!”

Tripo pólókollekciója a Dorko Andrássy úti üzletében vásárolható meg június 10-től, június 19-től pedig országszerte, minden Dorko üzletben. Online pedig már rendelhető.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés