Az Independent és a Vans is meghatározó az underground-gördeszkás kultúrában. És mivel az Independentet 1978-ban alapították, és idén ünnepli 40. születésnapját, elő is jöttek egy közös jubileumi kollekcióval.

A kollekció részét ruházati termékek és csukák képezik, színben pedig valahol a szürke, sárga, fekete spektrum mentén kell elképzelnünk őket. Egyébként egy Sk8–Hi, egy Slio-On és egy TNT Advanced Prototype sneaker közül válogathatunk a cipők terén, mellé pedig kockás ingek, illetve munkaruhára hajazó Independent-szerkókra is ráakadhatunk. Az egész kollekciót egyébként a Vans webshopjában is megtalálhatod, valamint meg is vásárolhatod őket – a csukák 19 és 22 ezer forint között mozgonak.

És ha már az undergroundnál tartunk:

Egy kis alázat és egy kis hülyeség kell ahhoz, hogy jó extrémsport-fotós legyél - Roadster

Extrémsport-fotósként szerepel a fényképészek szaknévsorában, a budapesti Fogasháztól a chicagói Millenium Parkig szerveztek már kiállítást a képeiből. A huszonkilenc éves, bicskei bázisú Pálfi Balázs olyan cégektől kapott megbízást, mint a Red Bull, a Stihl és a Mercedes-Benz, talán többek között azért, mert a trendek követése helyett a saját útját járja.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés