A talpra ragasztható matricáról van szó, amely vízben, homokban és járdán is kiválóan helyt áll, sőt, akár sziklát is mászhatunk vele.

Amellett, hogy megkímél minket számos sérüléstípustól, egyik legnagyobb előnye mégis az, hogy gyakorlatilag észrevétlen marad – ellentétben például a papuccsal, amelyben olykor nem a legkényelmesebb csoszogni, tovább strandozás közben folyton levesszük, felvesszük, pár feles után pedig már azt sem tudjuk, hol hagytuk legutóbb. A Nakefit tervezői azt ígérik: ha egyszer kipróbálod, többé el se tudod majd képzelni a nyarat nélküle. És őszintén szólva valóban zseniálisnak tűnik.

Ilyen egyszerű felragasztani a talpunkra:

Ezek után pedig védeni fog minket a szélsőségesen magas hőmérséklettől, így gond nélkül mászkálhatunk majd a forró felületeken (homok, szikla vagy járda), de a vágásoktól és szúrásoktól is megóv bennünket. Ez pedig nagyon jól jöhet akkor, ha a parkban vagy a tengerparton sétálunk, de a vízben is nagy hasznát vehetjük, hiszen a rengeteg szeméttől kezdve a tengeri sünökön át nem kevés veszély „leselkedik” a lábunkra.

Rugalmas, kényelmes, csúszásgátló, vízálló, vágásálló, könnyen felhelyezhető és levehető

A különleges tappancsoknak köszönhetően véd minket a csúszástól, így nedves terepen is nyugodtan szaladgálhatunk. Viszont mivel egyszer használatos termékről van szó, miután leszedtük a lábunkról, gyakorlatilag dobhatjuk is el.

Három színben (fekete, pink, világos kék) is kapható, és bár az ötlet valóban zseniális, érdemes meggondolni, szánnánk-e 1000 forintot minden egyes alkalomra, ugyanis egy tíz párt tartalmazó csomag 30 fontba (10 ezer forintba) kerül. Ha szeretnél többet megtudni a kickstarteres projektről, akkor nézz bele ebbe a videóba:

(forrás: Kickstarter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés