Andy Murray elfoglalta új pozícióját a világranglista élén. Ennek alkalmából érdemes áttekinteni, hogy mennyi pénzt is keres, és hogy vajon mire költi azt a brutális összeget.

Vannak sportolók, akik imádják mutogatni a pénzüket és hogy ők bizony bármit megvehetnek, Murray azonban nem tartozik közéjük, holott neki is van mit a tejbe aprítania.

A Sunday Times Rich List szerint a vagyona 72 millió dollárra tehető, ami átszámítva körülbelül 20 milliárd forint. Csak egyetlen gazdagabb sportoló létezik nála Nagy-Britanniában, Wayne Rooney.

Idén júliusban 2.5 millió dollárt (690 millió forint) vett fel wimbledoni győzelme után.

Csak ebben az évben 9.9 millió dolcsit (2.7 milliárd forint) teniszezett össze.

Persze az is nagyban megdobja a fizuját, hogy olyan márkák támogatják, mint az Under Armour, Standard Life, Rado, Jaguar és a Head.

Még saját menedzsment cége is van, ez a 77 Management - nevét onnan kapta, hogy ő volt az első brit, aki 77 év után megnyerte Wimbledont 2013-ban.

És hogy mire költi ezt a végtelen összeget? Például erre a skót luxushotelre, amit előbb megvásárolt, majd felújított a saját pénzén.

Beautiful Cromlix House! #ExploringScotland #CromlixHouse

Emellett lelkesen fektet be start-up vállalkozásokba.

Meg aztán nyilván sokba fájt az esküvője is. Kim Sears, akivel korábban már évekig jártak együtt, tavaly lett a felesége.

Idén pedig megszületett közös gyermekük, és mint tudjuk, a gyermeknevelés nem olcsó mulatság.

Tennis Photos on Twitter

Lehet, hogy éppen ezért kellett eladni luxusapartmanját Miamiban?

Grehyni Narvaez on Twitter

Na jó, azért azt nem hinnénk! Mindenesetre irigyeljük a skótot, aki ráadásul most van élete formájában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés