Szülővárosa, Funchal után a portugál fővárosban is nyitott egy szállodát CR7, és mondjuk ki: a lisszaboni is ízléses lett.

A Pestana CR7 egy igazi lisszaboni, régies, hangulatos, Budapestre is hajazó épületben nyílt meg, szinte közvetlenül a tengerparton.

Egyébként, ha nem Portugália a célpontod, de megszállnál egy CR7-ben, akkor szólunk, hogy Madridban és New Yorkban is épül egy-egy. A Marca értesülései szerint egy 15 millió eurós partneri megállapodás van a Cristiano Ronaldo és a Pestana nevű lánc között.

Ronaldo egyébként egy újabb álmát valósítja meg ezekkel a hotelekkel, mert már gyerekkorában arra vágyott, hogy saját szállodája lesz. Már kettő is van.

Az élet nem csak a futballból áll, gondolnom kell a jövőmre is. Amikor gyerek voltam, az álmom egy saját szálloda volt, most meg már kettő is van, és büszke vagyok rá, hogy az egyik pont itt, Lisszabonban. Szorosan kötődöm a városhoz, hiszen játszottam itt.

A lisszaboni CR7-ben 82 szoba van, egy éjszakára a legolcsóbb kábé 62 ezer forint, míg a legdrágább 386 ezer. Ez utóbbi a tetőtéri CR7 luxuslakosztályé, amely többek között egy 120 cm-es HD-tévével, PlayStation 4-es konzollal, a hozzá való játékokkal, valamint 3D-szemüvegekkel és saját konditeremmel van felszerelve.

Ha már Ronaldo nevét viseli az egység, nyilván a vendégek a szálloda termeiben CR élettörténetét nézhetik.

(Fotó: pestanacr7.com)

És ezt olvastad már?
Ez a babakék óra valószínűleg minden listaár-piaci ár rekordot meg fog dönteni a jövőben