Tükörsima arca ma már csak a robotoknak van, viszont nem elég ha simán csak van arcszőröd, az sem mindegy, milyen. Hogyan legyen ápolt, divatos, az egyéniségednek megfelelő? Használati útmutató, női segítséggel.

Kezdetben volt Disztl Péter, meg kicsit később Koszta János: az egyik kapusnak a szakálla, a másiknak a bajsza sikerült felejthetetlenre. Aztán egy ideig csak elnéző mosollyal gondoltunk rájuk, ma viszont akár prófétának is nevezhetnénk őket, merthogy

az elmúlt tíz évben jó eséllyel végleg magunk mögött hagytuk a tükörsima arcok korát.

Disztl és Koszta, a divatpróféták

Valamilyen arcszőr szinte minden férfin van, csak nagyon nem mindegy, milyen. Mert míg a sima bőr legfeljebb csak béna, addig az elhanyagolt, koncepció nélkül burjánzó bozót igencsak visszataszító tud lenni. Kell tehát szakáll (borosta, bajusz), de törődni is kell azzal, máskülönben nemhogy divatos, de egyenesen ciki leszel.

Nyilván részben azért nyírjunk a szakállunkat, hogy jól nézzünk ki, nagyobb részben pedig azért, hogy jól nézzünk ki, és felkeltsük a csajok figyelmét, hozzuk lázba vele őket.

A kiindulópont helyes, de nem árt tudni, hogy a nők milyen arcszőrzetet preferálnak.

Ennek érdekében végeztünk egy kis kutatást, és arra jutottunk, hogy a következő öt szőrviselet jön be legjobban a nőknek...

1. Óriási, nem-láttam-civilizációt-de-tükröt-semmiképpen-mostanában szakáll:

2. A kicsit borostásnál erősebb, de még mindig nem valódi szakáll szakáll:

3. Átmenetes, mintha rajzolták volna a fade-et rá szakáll:

4. Classic szakáll, de ápolt, és elöl hosszabbra hagyott, mintha óriás állad lenne:

5. Az inkább bajszos, mint szakállas szakáll:

Oké, a minta adott, ez kb. olyan, mint amikor megvan a KRESZ-vizsga, csak még ki kellene menni a forgalomba, produkálni valamit a gyakorlatban.

Simán megértjük, ha nem akarsz barber shopba járni egy szakáll kedvéért, de úgyis vannak már okos kis otthoni beretvák, amivel elég ügyes dolgokat művelhetsz.

Ennél egyszerűbben, ha lehet!

Fogtuk hát, és próbára tettük a Philips OneBlade-et, mert bejött a zöld-fekete dizájnja, és jól összerakott cuccnak is tűnt. Nem is okozott csalódást, de azért ezt bontsuk ki részletesen.

Mit ígért nekünk a OneBlade? Egy óra üzemidőt, miután feltöltöttük az aksit, egyszerű használatot, négyféle formázó fésűt, és nagy rugalmasságot, merthogy habbal, hab nélkül és zuhany alatt is lehet használni, bár ez utóbbi kicsit gyanús.

Trimmel, formáz, borotvál

Igen, a borotva egyszerű, teljesen értelemszerűen kezelhető, noha első pillantásra furcsa, meglepő a vágófej. Megadjuk neki a kért négyórás töltést, aztán indulhat is a móka.

A pengék szépen követik az arc vonalát, finoman dolgoznak, elsőre is látszik, hogy lehet játszani az árnyalatokkal. Trimmelni 1-5 milliméter hosszúságúra lehet, a fésűket az is simán fel-le pattintja, aki amúgy egy fakockát is képes elrontani. A kétoldalú pengékkel pedig tényleg mindenféle kontúrokat húzhatsz, árnyalatokat nyírhatsz, mint fent a hármas ábrán.

Bár elég bolondbiztos a gép, a cifrább szakállakhoz azért kell gyakorlat: kicsit próbálgatni kell, rá kell érezni, melyik vágóél mit tud, hogyan vehetsz le akár milliméternél is rövidebb darabokat, hogyan húzhatsz határozott vonalakat.

Ha életed randijára készülsz, és valami extrább szakállat akarsz, csak úgy vágj bele, ha már kétszer-háromszor kipróbáltad az eszközt, pontosan érzed, mi mire jó, hogyan megy. Pont mint amikor kimehetsz a forgalomba a kocsival.

Ám miután összehangolódtatok, a OneBlade jó társad lehet a harcokban: egyszerű, kényelmes és villámgyors, a pengéit heti két teljes borotválkozás esetén is négy hónapig használhatod. Kivéve ha cowboyokat megszégyenítő, drótszerű szakállat viselsz, de alapvetően akkor is tartós pengékről beszélünk.

Persze ettől még választhatod a barber shopot is, miért ne, a lényeg, hogy a sövényszerű szakáll helyett találj ki egyet, amiben jobban érzed magad, és a csajok is inkább rád néznek, mint melléd.

(A tartalom elkészítésében partnerünk volt a Philips)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában