Szerintünk Provence az a hely, ami még a legkőszívűbb, legchucknorris-lelkületűbb férfiakból is előhozza romantikus oldalukat – egyszerűen sugárzik valami olyasmi ebből a dimbes-dombos, cédrusfákkal, levendulamezőkkel teli vidékből, amit sehol máshol nem találhatunk meg ebben az utánozhatatlan kombinációban. Ha jártál ott, tudod, hogy nem túlzunk, ha még nem, akkor hinned kell nekünk: Provence maga a könnyed elegancia és szépség.

A belváros

A legjobb program Aix-ben maga a város. Nem kell mást tennünk, csak sétálni a gribe-gurba kis utcákon, amelyek néha egy-egy apró térbe futnak ki, amely tele van bisztrókkal, kávézókkal, pékségekkel, boltokkal. Ha azt hinnéd, hogy Aix-en-Provence egy lélektelen skanzen, amit csak és kizárólag turisták népesítenek be, akkor van egy jó hírünk: a belváros ugyanannyira a helyieké, mint az ide zarándokló turistáké. Ott ülnek a teraszokon, ott vásárolnak a boltokban – Aix mindenkié.

Hotel de Caumont

18. századi elegancia, arisztokrata sikk, magas kultúra. Az 1700-as évek közepén épült nemesi villát az elmúlt években újították fel több tízmillió euróból, hogy helyet adjon a Caumont Centre D’Artsnak, egy fantasztikusan fényűző művészeti központnak. A gyönyörű villa olyan, mint egy időutazás a 18. századba: a kávézó annyira barokk és rokokó, hogy szinte visszasírjuk XVI. Lajost, az épület pedig makulátlanul pompás, már egymagában csak ezért érdemes felkeresni. Ottjártunkor éppen az angol festő, Turner műveit állították ki, de az időszaki kiállítások rendszeresen váltják egymást.

Atelier Cezanne

A belvárosból jó tízperces séta emelkedőnek felfelé, de megéri a kutyagolást Paul Cézanne egykori műterme. Olyan, mintha egy időkapszulába lépnénk be, ugyanis a hely tele van pontosan azokkal a tárgyakkal, miket maga az impresszionista legenda használt. Nem is értem, hogy is lehetséges az, hogy mindenféle komolyabb őrizet nélkül vannak elérhető közelségben hagyva ezek a muzeális értékű tárgyak, de pont ez jelenti az egész dolog unikális vonzerejét: az embernek az az érzése támad, hogy a festő két perce ment ki a műterméből, és mindjárt vissza is tér egy vajaskenyér és egy pohár bor társaságában, hogy kis szusszanás után folytassa a munkát. És még valami: ha nem értetted, miért látták úgy a világot az impresszionisták, ahogyan, akkor itt megértheted: egy kis fantáziával, már szabad szemmel is rá lehet érezni, miként alkották meg sajátos látásmódjukat ezek a zseniális művészek.

Termelői piac

A Cours Mirabeau-n található piac főként ruhákat kínál, de beljebb, kisebb tereken már igazi kistermelők vonulnak fel, ahol fillérekért lehet kiváló kecskesajtokat, húsokat,kenyereket, borokat, halakat, zöldségeket, levendulakészítményeket, és egyéb helyi cuccokat vásárolni. Ez sem látványpékség a turistáknak: tele van kosarakkal vonuló helyi háziasszonyokkal, akik inkább itt vásárolnak be friss dolgokból, mint a teszkóban.

Cathedrale St. Sauveur

Ha csak egy templomot nézel meg Aix-ben, ez legyen az. Ez a katedrális ugyanis több templom egyben. Egykor itt haladt el egy fontos római útvonal, a Via Aurelia, a keresztény templomot pedig egy Apollónak szentelt római szentély romjaira építették fel. Ez itt maga az ókorra épített középkor, különböző építészeti stílusok, korszakok keveredése. Kihagyhatatlan.

A bisztrók, ó, a bisztrók!

Franciaországban mindenhol jó bisztrózni, de Aix-ben különösen. Az aprótereken és utcácskákban kialakított vendéglátóhelyek teraszai szinte egybefolynak, tele vannak a savoire-faire-t, az élni tudást gyakorlatba átültető népekkel, akik boroznak, finomságokat esznek, beszélgetnek, röviden élvezik az élet apró örömeit. A Player szerzői abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy kedves kalauzuk, Geraldine egy remek helyet ajánlott, a Place Ramus-n található La Mome-ot, amely több listán is a város legjobb tíz étterme között szerepel. Valószínűleg sok más olyan hely van, amivel nem lőhetünk mellé. Provence-ban nyolc nagy borvidék található, szóval bátran fogyaszuk a helyi borokat, amelyek főleg a granache, syrah, cinsaut, clairette és rolle fajtából készülnek. Egy pohár bor ára 3,5 euró közül mozog, ami korrektebb ár, mint amikkel idén nyáron Bordeaux-ban, Észak-Olaszországban,Elzászban és Görögországban találkoztunk. Hihetetlen, de igaz.

Vasarely alapítvány

A belvárostól kicsit távolabb, a város szélén található a pécsi származású Victor Vasarely alapítvány központja. A hatalmas művészeti központban éppen egy új kiállítást nyitottak meg, amikor a Player ott járt. Találkoztunk az alapítvány igazgatójával, Pierre Vasarelyvel is, aki elmondta, hogy sokszor jár Magyarországon, és magyarul ugyan nem beszél, de jó pár káromkodást ismer. Mivel a frissen nyílt tárlatra Pécs városa is kölcsönadott pár remek Vasarely-művet, a megnyitón részt vett a polgármester, Páva Zsolt is, vagyis az egy négyzetmétere jutó magyarok száma aznap igen magas lehetett. Valószínűleg nincs ez mindig így, de a kortárs művészeti eseményeknek helyet adó hip, és izgalmas artközpont remek jó célpont egy látogatás erejéig.

Itt találhatsz további hasznos infókat a mesés Aix-en-Provence-ról!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés