Szokatlan rablás történt Pozsonyban.

Még január 27-én hajnali 4 óra környékén történt Pozsonyban, hogy egy 24 éves férfi egy benzinkút fegyveres kirablására adta a fejét, a dolog pedig egy darabig terv szerint is haladt, hiszen megszerezte a kasszában található pénzt, ám történt egy kis gikszer: egy alkalmazott el tudott menekülni, aki közben konkrétan bezárta a rablót a benzinkút épületébe.

Ez az ember természetesen egyből értesítette a rendőrséget, a helyszínre érkező közegek ugyanakkor egészen szokatlan szituációban találták magukat: a férfi ott volt még, farkán egy női alkalmazott szájával. Igen, éppen leszopták.

Elsőre egy nagyon-nagyon kicsit tagadhatatlanul vicces ez az egész, de a dolog igenis komoly, és egyáltalán nem akarjuk elvenni az élét, mert bár ellentétes infók magyarázzák az abszurd helyzetet, erős a gyanúnk, hogy a nő kényszerítés hatására, esetleg önfeláldozó taktikából tette, mintsem jókedvéből.

Igazából egyetlen esetben lenne valóban vicces a sztori, ha a nő a rabló partnere lett volna (mint tettestárs és intim értelemben is) és nem félelemből, hanem a megállíthatatlanul tomboló hormonok és a szűnni nem akaró lila köd miatt vette volna a szájára emberünk farkát.

A szexuális aktus egyébként nem maradt abba, amikor megjelentek a rendőrök, olyannyira nem, hogy a rabló – mivel eléggé elfoglalt volt – nem igazán akart együttműködni. A hatóságok végül őrizetbe vették a férfit valahogy – itt történt a dolog:

(Forrás: Polícia SR - Bratislavský, Index, fotó: Polícia SR - Bratislavský, nyitókép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A toszkánai város, ahol fák nőnek egy torony tetején

Te bejártad már a városod minden egyes utcáját?

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés