Bortúrák slam poetryvel, orgonakoncertekkel, házisajttal és kolbásszal, szüreteléssel, bringatúrával.

Csetvei Krisztinával jó pár cikkben foglalkoztunk korábban, ő ugyanis egyike azoknak a fiatal borászoknak, akik lendületükkel megreformálják és a XXI. századba vezetik a hazai boros kultúrközeget. És ami a legfontosabb, a borai is nagyszerűek! Ha Mórra vet bennünket az élet, akkor semmiképpen ne hagyjuk ki a Csetvei pincét, ahol belekóstolhatunk Krisztina remekműveibe. Nem került volna fel a listánkra, ha itt csak inni lehetne, ugyanis a pince úrnője és csapata gondoskodott arról, hogy az ide látogatók számára csupa móka legyen az ott töltött idő. Nem csak civileknek, hanem cégeknek is vannak programjaik, külön boros csapatépítőkre is bejelentkezhetünk. Egyébként megvacsorázhatunk, de lovaskocsizás, kerékpározás, grillezés közül is választhatunk. És ez még nem minden: ősszel, azaz a napokban akár a szüreti munkálatokban is részt vehetünk.

Még nincs vége! Folytatás a tovább gomb után!

Az egyik legkúlabb, leghipebb, trendibb pincészet Egerben található. A Bolyki Pincészet és Szőlőbirtokon keveredik a hiphop, az egri bikavér, a slam poetry, a street art és a kékfrankos. Semmi kétség, ez a hely a negyven alattiak pincészete, ahol megfér egymás mellett a kapucnis felső és a tanninokról szóló beszélgetés. Ami pedig a borokat illeti: ez a hely is hozzátesz a bikavér újjászületéséhez, plusz a pincészet legjobb tételei az ország legmenőbb borházainak polcán is helyet kapnak.

Még nincs vége! Folytatás a tovább gomb után!

A Haraszty Vallejo Pincészet Pesttől tizenöt  kilométerre található intézmény, ami nem szellemiségében, inkább a külsőségekben unikális. Menő dizájn, mintha egy toszkán vagy kaliforniai birtok katapultált volna Etyekre. Elegáns, hagyományőrző, ugyanakkor modern, ráadásul a borok is jók.  A látványpincészet abszolút látogatóbarát, és leginkább egy élményparkra hasonlít, és persze van egy remek étterme is, amely argentin ihletésű konyhát visz. A Cinnamon étteremben ráadásul főzőtanfolyamra is bejelentkezhetünk.

Még nincs vége! Folytatás a tovább gomb után!

Az osztrák–magyar vegyesborászatként működő Sopron megyei Weninger a határ mindkét oldalán rendelkezik hadállásokkal, így akár egy kalap alatt Balfon és az osztrák Horitschonban is ihatunk remek boraikból. Amikor azt mondjuk remek, komolyan gondoljuk: még a rettegett amerikai kritikus, Robert Parker is több alkalommal írt boraikról. A pincészetre egyfajta brandként tekintenek: logós pólókat is gyártanak, blogot és Instagram-profilt is vezetnek, a balfi központ pedig dizájnszempontból sem elhanyagolható. A pincészetükben borkóstoláson kívül megismerkedhetünk a Weninger család érdekes holisztikus borfilozófiájával is.

Még nincs vége! Folytatás a tovább gomb után!

A Pannonhalmi Apátsági Pincével is foglalkoztunk már a Player virtuális hasábjain, most ismét megtesszük, mert ami ott zajlik, az mind szakmailag mind spirituálisan ritkaságnak számít, nem csak itthon, hanem talán még európai viszonylatban is. Az ezeréves apátság kultúrában gazdag, különleges hátteret ad a pincészetnek, ahol egyfajta kontrasztként a legmodernebb technikával, gravitációs anyagmozgatással készítik díjnyertes csodáikat. Erre a helyre érdemes időt szánni: maga a borászat elképesztően látványos, ráadásul ha jól időzítünk, az apátságban is érdekes programokat – koncerteket, előadásokat – csíphetünk meg, sétálhatunk a gyógynövénykertben vagy az arborétumban. A közeli Viator a vidéki éttermiség egyik központi helye, ahonnan ráadásul pazar kilátás nyílik az apátságra.

Még nincs vége! Folytatás a tovább gomb után!

A szekszárdi Heimann pince igazi családi vállalkozás, ahol a hangulat számít a legnagyobb erősségnek, na meg a kilátás, ami a pincészet teraszáról nyílik. Tiszta időben belátni Sárközt, Gemencet, és a környék szőlősdombjait és présházait. Oké, nincs slam poetry meg gravitációs anyagmozgatás, de az atmoszféra mindenért kárpótol. Borkóstoló esetén nagyon komoly terülj-terülj asztalkámmal készülnek a vendégek számára, saját készítésű sajtokkal, kolbászokkal, kenyérrel, és persze ne felejtsük el a borokat sem. Egész évben nyitva tartanak, plusz Szekszárd nagyon menő a harmincöt alatti bormániákusok körében.

Még nincs vége! Folytatás a tovább gomb után!

Multifunkciós összművészeti boros zarándokhely a palkonyai Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet, ahol a különleges dizájnpluszt, a Bordeaux-t is megjárt művészi boroshordókat is megcsodálhatjuk. Részt vehetünk a Vylyan palkonyai gyalogtúráján is, amely a palkonyai pincesorról indul, vagy bringával is körbejárhatjuk a vidéket. Mivel zajlanak a szüreti munkálatok, jó időzítéssel lehet mustot inni, kisprést facsarni meg kibicelni a profik mellett. Céges bandákat is várnak csapatépítésre.    

Még nincs vége! Folytatás a tovább gomb után!

Egy tokaji ajánlattal zárjuk a listát. A magyar borvidékek koronaékszere halálosan komolyan veszi magát, itt mindenhol vastaggal, tizennyolcas betűmérettel írják le a tokaji nevet, de azért az átlagnál kicsit különösebb világba léphetünk, ha a Disznókő szőlőbirtokot vesszük célba. Modernség és tradíció: van két futurisztikus külsejű épület, az Ekler Dezső tervei alapján felhúzott traktorház és présház, plusz van pár XVIII. században épült ingatlan is, nevesül a Sárga borház, ami jelenleg egy étteremnek ad otthont. A kilátóról beláthatjuk Tokaj-hegyalját, szóval ha arra járunk, ne hagyjuk ki.

(Fotó: hivatalos Facebook-oldalak)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés