Frankó Endre nyugállományú főhadnagy 97 éves volt.

A főhadnagytól a Magyar Honvédség, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis háromgépes Gripen-kötelék áthúzásával búcsúzott a főhadnagytól. A Gripenek a Csepel-sziget északi csücskénél várakoztak a légtérben nem sokkal dél után, majd a Duna fölött mintegy 300 méter magasan haladtak kötelékben egészen az Árpád híd budai hídfőig, majd északi irányban elhagyták a várost. Frankó Endrétől az Óbudai Jó Pásztor templomban vettek búcsút és az altemplomban helyezték végső nyugalomra.

Frankó Endre 1923. szeptember 3-án született Egerben. 1939-ben, a Gyöngyös melletti Pipishegyen ismerkedett meg a vitorlázórepüléssel, majd 1942-ben, érettségi után jelentkezett a Magyar Királyi Légierő kötelékébe. A kiváló öttusázó sportember Szombathelyen, a Horthy Repülő Akadémián kezdte meg tanulmányait, majd 1944. augusztus 20-án avatták hadnaggyá.

A Pumákhoz 1944. novemberében került, a pilótahiány miatt alig hat órányi gyakorlórepülést követően már az éles bevetések vártak rá. Frankó Endre hadnagy összesen nyolc bevetést hajtott végre a Dunántúl, majd a Nyugat felé visszavonuló ezreddel Ausztria felett.

1945. május 5-én, a német-osztrák határ melletti Pockingban esett amerikai hadifogságba.

Budapestre 1945 végén ért haza, három évvel később már az Országos Magyar Repülő Egyesület motoros oktatója volt, itt már katonákat is tanított. 1949-ben nevezték ki az Esztergomi Repülőiskola parancsnokhelyettesének, majd nem sokkal később parancsnokának. Egy évvel később Békéscsabán lett az első oktatóképző iskola tanára, majd a GANZ repülőklub hivatásos motoros repülő-oktatója.

Gépészmérnöki diplomát szerzett, majd az UVATERV (Út-, Vasúttervező Vállalat) mérnökeként dolgozott. Nevéhez fűződik például a budapesti, János-hegyen ma is működő Libegő: nem csak az ötlet volt az övé, de a felvonó fő- és gépésztervezője is volt.

Nyugdíjas éveiben is aktívan kísérte figyelemmel a magyar katonai repülést.

MTI; kiemelt kép: Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés