Egy akkora faluból jött, aminek kevesebb lakosa van, mint egy pesti panelnek, két és félévesen már síléc volt a lábán, három olimpián vett részt, van egy arany és egy ezüstérme, akrilfest és teheneket fej. Hubert Strolz az osztrák hegyiemberek klasszikus prototípusa, aki életstílusával az osztrák hegyek és a télisportok egyszemélyes reklámhadjáratának számít.
Járni is alig tudott, már síléc volt a lábán és gyorsan kiderült, hogy kiemelkedően tehetséges. Mivel Warthban nem volt főiskola, ezért alternatívák után kellett járnia, hogyan tudná összeegyeztetni a továbbtanulást a síeléssel. Warth akkori polgármestere épp időben értesült a hírről, miszerint Schruns im Montafonban egy bentlakásos sífőiskolát alapítanak, így az ifjú Hubert a suli első diákjainak egyike lett.
– Én warthi vagyok, ami egy nagyon pici falu, manapság is csak 180-an laknak ott – idézi fel Hubert Strolz. – Igazából arrafelé minden gyerek már két-háromévesen elkezd tanulni síelni, én sem voltam kivétel. Apám még emlékszik azokra az időkre, amikor autóval nem is lehetett eljutni a faluba, mindenki lovaskocsival közlekedett. A házainkra nagyon büszkék vagyunk, csodás faházaink vannak, és nem csak régies, hanem modern felfogásban is építkezünk.
Hubert Strolz az első világkupa versenyén 1980-ban vett részt, onnantól kezdve tizennégy éven át volt válogatott. Három téli olimpián vett részt, amelyek közül a kanadai ötkarikás játékok számítottak a másodiknak.
– Az 1988-as Calgary téli olimpia idején nagyon jó formában voltam, de nem hittem, hogy megnyerem a versenyt. Úgy voltam, hogy ha jó napom van, akkor talán dobogós lehetek. az abszolút esélyes Alberto Tomba és Zurbriggen volt, szóval erős volt a mezőny. Saját útvonalat választottam. Minden számban indultam, szlalomban, kombinált versenyben, és óriás-műlesiklás előtt. Érdekes, hogy a verseny előtt annyira elegünk volt, hogy azt mondtuk, irány Jamaica! Miért?! Azért mert elég volt a hóból, le kellett tisztítani az agyunk, és így a karibi szigeten csak erőnléti edzéseket végeztük. Szóval Jamaicáról repültünk Calgaryba, ahol a megérkezésünkkor mínusz húsz fok volt!
– Nagyon nehéz volt a pálya, iszonyú meredek és jeges. Azonnal tudtam, hogy nagyon össze kell szednem magam, és olyan koncentráltnak kell lennem, mint még soha. Ha az első versenyen esek, biztosan megsérülök, és akkor vége az olimpiámnak. Végül jól sikerült a koncentrálás, mert aranyat nyertem kombináltban, óriás műlesiklásban pedig ezüstöt.
Mitől olyan különleges az osztrákok síeléshez való viszonya?
A 19. század végén az alpesi síelés Ausztria több pontján is fejlődésnek indult. A síelés északi változatát itt, az alpesi régióban döntő mértékben megváltoztatták. A technikai fejlődés úttörő teljesítményeire Mürzzuschlagban, Lilienfelden, Salzburgban és Vorarlbergben került sor. 1893-ban a stájer Mürzzuschlagban rendezték meg az első nemzetközi síversenyt Ausztriában.1922-ben Hannes Schneider megalapította a világhírű Arlberg síiskolát St. Anton am Arlbergben, és kidolgozta az Arlberg-technikát, a jellegzetes támasztott fordulással. Schneider és más osztrák síoktatók végül a határokon túl is elterjesztették az alpesi síkultúrát.
– Az aktív éveim végén a csendőrségnél dolgoztam, ezt a karriert sok sportoló választja nálunk. A fiam, Johannes az osztrák síválogatott keret tagja, és szintén csendőr, mivel ez olyan munka, amely mellett a sportkarrierjére is tud koncentrálni. Dolgoztam egy bankban, voltam egy sportszergyártó cégnél, majd ezt követően tértem vissza a gyökereimhez, Warthba. Nyitottunk egy kisebb panziót a feleségemmel még a kilencvenes évek elején. A szüleimnek volt gazdaságuk, így állatokkal is elkezdtem foglalkozni, van tíz fejőstehenem. Tíz éven keresztül vezettem a helyi síiskolát, de ezt 2007-ben átadtam másnak, mert a gazdaságra akartam koncentrálni. Építettem egy új istállót is, de azért az idegenforgalomból élünk, és a síiskolába is lejárok, de már nem én irányítom.
A síelés mint osztrák életérzés
A síelést nyugodtan nevezhetjük az osztrák nemzeti sportnak: a sztereotip megállapítás tapasztalatokon nyugszik. „Az osztrákok nemcsak a kultúrában, hanem a síléceken is otthonosan mozognak” – fogalmaz a humorista Heinrich Steinfest. Kis iróniával azt is mondhatjuk, hogy a síelés nemzeti szentségnek számít Ausztriában: az emberek rajonganak érte, istenítik a síbajnokokat – még az évtizedek óta visszavonult sportolókat is. Mi több: a sívilágbajnokság igazi – és óriási jelentőségű – osztrák eseménynek számít. A Kitzbühelben megrendezett férfi lesiklás idején az egész ország a tiroli városra figyel. Ha pedig egy osztrák versenyző lesz a győztes, sztárrá válik egész életére – mint például Toni Sailer. Ő volt az első nemzetközi síszupersztár, aki három olimpiai aranyat és hét világbajnoki címet szerzett az 50-es években.
– Egy tipikus napon fél hatkor kelek, megfejem a teheneket. Hét másik gazdával összefogtunk, és létrehoztunk egy tejfeldolgozót. Még reggel leadom a tejet, veszek friss kenyeret a szállónk vendégeinek. Nyolckor jönnek reggelizni az első vendégek, aztán elmegyek a síiskolába. A téli hónapokban szinte minden nap viszek csoportokat a hegyre. Délután fél négy felé érek haza, ilyenkor mindig iszom egy kávét. Fél hatkor ismét az istállóban vagyok, fejek, majd leadom a tejet. Nem unatkozom!
Hubert Strolz kétségtelenül különleges ember, és nem feltétlenül azért, mert olimpiai bajnok. Sokkal inkább azért, mert nagykönyvbe illő példája az osztrák hegyi életstílusnak: egyszerre hagyománytisztelő és modern, életszerető és természetközeli, valami olyan nehezen meghatározható ötvözet, amelyet a világnak csak azon a pontján lehet felfedezni és megérteni.
– Az állatok, az állatokkal való foglalkozás adja meg a napom ritmusát. Télen és nyáron is jó időben kint vagyok a természetben, járom a hegyeket, figyelem az időjárás, mennyi hó lesz, milyen lesz a szél, hová mehetek az emberekkel, hol nem biztonságos. A természet adja meg a napjaim kereteit.
„A tervem az, hogy még nagyon sokáig fogom járni a hegyeket lécekkel a lábamon. Apám nyolcvannégy éves, de a mai napig síel!”
(Fotó: Österreich Werbung)