Tudtad, hogy a világ első feljegyzett parfümje magyar volt?

Átadták az ország első illatmúzeumát a Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykertjében vasárnap. A kiállítás témája érinti az ezeréves bencés szerzetesi gyógynövénykultúrát is.

Virág Zsolt, az illatmúzeum kiállításának kurátora a megnyitón elmondta, hogy a múzeum egyediségét az adja, hogy idehaza ilyen tartalmakat még nem mutattak be, hozzánk legközelebb Franciaországban található hasonló kiállítás.

Virág szerint élményalapú kiállítást hoztak létre, ami a látogatók elé tárja a főapátság hagyományait. A kurátor továbbá megemlítette, hogy a világ első ismert feljegyzett parfümje magyar volt, amelyet Károly Róbert adott feleségének, Erzsébet királynénak a 14. század első felében.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát felidézte, hogy 2010-ben nyitották meg a gyógynövényházat, néhány évvel ezelőtt pedig a gyógynövénylepárlót.
Az illatmúzeum pedig jól illeszkedik a főapátság azon elképzelésébe, hogy a felhalmozott tudományos eredmények felhasználásával élővé tegyék a monostori gyógynövény- és gyógyászati kultúrát, és be is mutassák azokat.

A főapát elmondta, hogy a múzeumban betekintést lehet nyerni a feldolgozási technológiákba és a szerzetesi gyógyászati hagyományokba, interaktív módon.

Hozzátette, hogy a kiállítás során egyebek mellett bele lehet szippantani a monostori gyógyászat öt klasszikus gyógynövényébe, a borsmentába, az orvosi zsályába, a kakukkfűbe, a citromfűbe és a levendulába, de azok botanikai sajátosságait is fel lehet fedezni, emellett meg lehet tekinteni egy szakramentárium másolatát is, amelyben olyan imádságok és szertartások leírásai szerepnek, amelyekkel korábban a gyógynövényeket áldották meg.

MTI

Ez is érdekelhet:

Úszó szigeten fújhatják ki a fáradt gőzt a New York-iak

Természetesen a pláza sem maradt ki a szigetről.

Tele vagyunk medvékkel: a hétvégén már Nógrád megyében is láttak egyet

A Cserhátban és a Börzsönyben is láttak medvét az elmúlt hetekben. Mi történik itt?!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés