Los Angeles olyan, mint egy gigantikus gyorsétterem, ahol krumplis kóla helyett élményeket tolnak eléd, és ahol minden menü super size. Megmondjuk, miért menj oda és mennyiért.

Az interkontinentális repkedés maratoni hosszát a British Airways járatának kellemes filmkínálata valamelyest enyhítette ugyan, de az utazás második felére ezt bőven ellensúlyozta a mögöttem hangosan párolgó skandináv úriember, akinek néhányszor még a lábait is sikerült a nyakamba pakolnia. A nettó tizenegy és fél óra után végre földet értünk az LAX-en, és miután magamban elnyomtam Miley Cyrus Party in the USA című számának feltörni igyekvő első sorát (Welcome to the famous LAX...), máris az Egyesült Államok vámtisztjeinek barátságos sorfalával néztem farkasszemet.

Hangulatjelentés

Kaliforniában jól működnek a dolgok. E kitétel általánosságát Los Angeles minden olyan vendége nyugtázni fogja, aki nem akar minden áron extrém túrán részt venni a város valamelyik különösen lepukkant negyedében. A sztrádákon a haladás még a húzósabb napszakokban is folyamatos, annak ellenére, hogy itt néhány perc alatt vonul át Budapest egész hetes forgalma. Az autókölcsönzőben két perc alatt új autót kapsz a defektes régi helyett, és még akkor sem kell felárat fizetned, ha hiány miatt két kategóriával jobb autót raknak a hátsód alá. Az étteremben a pincér úgy szólít meg, mintha évtizedes törzsvendég lennél, az adagok pedig azért akkorák, hogy egy percig se érezd átverve magad.

A közhiedelemmel ellentétben a „How are You?” („Hogy vagy?”) kérdésre Los Angelesben bizony várják a választ, de ennek is van funkciója: ha egy nap többször is kijelented azt, hogy „Kösz, remekül”, egy idő után már te is elhiszed, még akkor is, ha történetesen éppen bal lábbal keltél fel.

Matek

Minimálisan hét dologra van szükséged, hogy élvezni tudd a popkultúra fővárosát: pénz, repülőjegy, útlevél, ESTA-regisztráció, szállás, bérautó és végül egy GPS. Minden más opcionális, de ezt a hetes listát ki kell pipálnod, ha az angyalok városába vágysz. A kalkulációval sem hagyunk magadra. Két héttel számolunk, hiszen ennyi idő kell ahhoz, hogy a hazaérkezést követő pusztító hiányérzet ne vegye el hetekre az étvágyadat.

Kalkuláció

  • Pénz
    Ha már az óceán túlfelére indulsz, érdemes megkímélned magad az állandó számolgatás okozta frusztrációtól. A tapasztalat azt mutatja, hogy 500 ezer forint költőpénzzel, azaz körülbelül 2200 dollárral két ember akár két hétig is komolyabb kompromisszumok nélkül tudja élvezni a város által bőkezűen adagolt élményeket. Ebbe az összegbe még egy Las Vegas-i kiruccanás is belefér – persze szigorúan csak hétköznap.
  • Repülőjegy
    Online repülőjegyet foglalni nem nagy ördöngösség, a tippünk ezért csak az utazás időpontjára korlátozódik. Ha lehetőséged van rá, kerüld el a nyári főszezont! Egy áprilisi kiruccanáshoz a repülőjegyet 160 ezer forintból is megúszhatod, arról nem is beszélve, hogy ebben az időszakban általában még mérsékelten gatyarohasztó hőségre és visszafogott turistaözönre számíthatsz odakint. Az óceán vizének hőmérséklete ne vegye el a kedved! Nyáron is ugyanolyan jéghideg.
  • Útlevél
    Az útleveled legyen biometrikus azonosítóval ellátott és persze legyen érvényes. Ha most indulsz intézni a dolgot, számíts rá, hogy az okmányirodában néhány ezer forinttal megkönnyítik majd a pénztárcádat.
  • ESTA-regisztráció
    Magyar állampolgárok az USA területére turistaként csak akkor utazhatnak be, ha előtte kitöltötték az úgynevezett ESTA-kérdőívet, és kifizették az ehhez kapcsolódó tizennégy dolláros illetéket (kb. 3200 Ft). Ehhez még csak fel sem kell állnod a gép elől. A repjegy lekötése után itt el is intézheted.
  • Szállás
    A szállásfoglalás azért fontos része az előkészületeknek, mert a kiutazás során többször is meg fogják kérdezni, hol tervezed odakint álomra hajtani a fejed, másrészt egy rosszul kiválasztott szállásnál semmi sem képes hatékonyabban lelombozni az érkezés utáni instant eufóriát. Két hétre két főnek 1400 USD-ért (~318 ezer forint) már kellemes szállodákat találni. Helyileg a Silver Lake nevű városrészt ajánlanánk, mivel Los Angeles fontosabb látványosságainak geometriai középpontjában található.
  • Bérautó
    Ugyan autó nélkül is el lehet boldogulni, de nem érdemes. Persze ha minden vágyad fél napokat utazással tölteni, az átszállásoknál akár egész órákat várni a rosszul szervezett tömegközlekedés elkószáló járataira, majd este a hajléktalanszállóként üzemelő aluljáróból az orrod előtt elstartoló buszt látva taxi után kajtatni, akkor belevághatsz. Ha ránk hallgatsz, akkor inkább autót bérelsz. Csendesebb időszakban két hétre bérleti díjjal, biztosítással 90 ezer forintból is megúszhatod a dolgot, mivel pedig a benzin kb. feleannyiba kerül, mint itthon, a kilométereket sem kell kínosan számolgatnod.
  • GPS
    Navigáció nélkül elveszettebb leszel odakint, mint egy kisnyugdíjas a Sziget nagyszínpada előtt. Az autókölcsönzőben kérésre szívesen megtámogatnak egy tökéletesen naprakész készülékkel átlagosan napi 10 dollárért, de ha okos vagy, akkor inkább feltöltesz egy California-Nevada-Arizona térképcsomagot az itthon használt eszközödre és máris pénzszórás nélkül oldottad meg ezt az égető problémát.

Két héttel és két utazóval számolva az egymillió forintos büdzsé is túlcsordul, de ha egyedül mész, 700 ezer forint elkülönített tőkével már bátran belevághatsz a kalandba. Az időpont és a szállás okos megválasztásával, a kint töltött napok számának csökkentésével, baráti társaság esetén a költségek elosztásával egy rövidebb trip fejenkénti ára akár félmillió forint környékére is leszorítható, ami mindjárt nem hangzik olyan rosszul. Tekintettel arra, hogy a Los Angeles által biztosított húvazze- faktor még a sokat látott utazóknál is alkalmas az állkapocs leszakítására, ezért azt javasoljuk, hogy minél hamarabb rendszeresíts egy malacperselyt a nemes cél érdekében.

Kedvcsináló

A történelmi európai fővárosokban a cél nélküli lófrálással tudsz a legnagyobbat harapni a levegőben vibráló hangulatból, de Los Angelesben ne akarj eltévedni. Ha nem tudod hova mész, a gigantikus rengeteg elevenen fog felfalni, hogy aztán néhány óra elbénázott sztrádaszörf után lihegve köpjön ki magából valahol. Igenis tudnod kell, hogy az adott nap hova akarsz menni, ellenben ha már odaértél, nyugodtan átadhatod magad a hely szellemének.

Los Angeles harsány, bombasztikus vagy éppen visszafogott, kifinomultabb látványosságaival könyveket lehetne megtölteni, ezért átfogó kép felrajzolására nem vállalkozhatunk, helyette hamarosan egy totálisan szubjektív válogatással fogjuk segíteni a lázas tervezgetést. Az angyalok ördögi városa egy briliánsokkal felcifrázott diszkógömb, mely ugyanúgy életre szóló élmény lehet a földi hívságokat hajszolók és a kulturális értékekre szomjazó entellektüelek számára is. Tudomány és művészet talán sehol máshol a Földön nem fog úgy kezet a kommersszel, mint Los Angelesben, az amerikai álom origójában.

(Fotó: Europress/Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában