A Fortepan egy halom fotót tett elérhetővé Rákosi Mátyásról, felidézve a 20. század egyik legkeményebb diktatúráját.

1948 és 1953 között totális kommunista diktatúra uralkodott Magyarországon, amit a rendszer elsőszámú embere után Rákosi-korszaknak szokás nevezni.

A hatalmat birtokló Magyar Dolgozók Pártja szovjet támogatással megsemmisítette az ellenzéket, a szabad sajtót, gyülekezési jogot, és az egyéb alapvető emberi jogokat.

Ezek alatt az évek alatt közel egymillió ember ellen indítottak ügyészi eljárást, negyven ezren voltak rendőrségi őrizetben, tizenháromezer embert kitelepítettek.

Az Államvédelmi Hivatal önhatalmú terrorszervezetként vadászott a rendszer vélt ellenségeire, börtöneikben rendszeresek voltak a kínzások és a kivégzések.

Sztálini mintára tombolt a személyi kultusz, Rákosit a magyar nép bölcs vezéreként, Sztálin legjobb tanítványának illett nevezni, hatvanadik születésnapjára, 1952-ben szinte minden brigád készült valamiféle ajándékkal.

1953-ban, Sztálin halála után Moszkvába rendelték, ahol szűk körben önkritikát kellett gyakorolnia, valamint felszólították, hogy csökkentse a személyi kultusz és a terror mértékét.

Három hónappal az ötvenhatos események előtt Moszkvába rendelték, ahonnan nem is tért haza soha, Hruscsov ugyanis Kádár János mellett tette le voksát.

A korszak viszonyaira jellemző, hogy Rákosit soha senki nem vonta felelősségre, 1971-ben bekövetkezett haláláig a Szovjetunió vendégszeretetét élvezte Krasznodarban.

(Fotók: Fortepan)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés