Ráadásul a világ legnagyobb vulkánkitöréséé.

Egy több mint száz évvel ezelőtti vulkánkitörés hamufelhőjét sodorja a szél az alaszkai Kodiak-sziget felé. A veszélyes felhő, amelyről vulkánkutatók adtak ki figyelmeztetést, a Novarupta vulkán 1912-es erőteljes kitöréséből származik.

Az Alaszkai-félszigeten álló vulkán ma is látható vulkáni hamut hagyott hátra. A laza hamu a Katmai Nemzeti Park és Rezervátum valamint a Tízezer Füst Völgye (Valley of Ten Thousand Smokes) nevű területen található, innen kapták fel az erős északnyugati szelek, amik nagy magasságokba emelik:

A szél várhatóan 160 kilométeres távolságba délkeletre, a Kodiak-sziget felé viszi a hamut. A repülőgépeknek légi riasztást adtak ki. A kutatók becslései szerint a hamufelhő nagyjából legfeljebb 2100 méterre emelkedik. A közeli lakott területeknél ez a hamuesőt okozhat.

A világ egyik legnagyobb vulkánkitörése volt a Novaruptáé: 1912. június 6-án kezdődött, három napon át tartott, a vulkáni hamut mintegy 30 ezer méter magasra lökte fel. A földtani intézet becslései szerint 15 köbkilométernyi magma lökődött ki, a hamu pedig a Tízezer Füst Völgyében ülepedett le, helyenként mintegy 180 méteres vastagságban.

Ez is érdekelhet:

Ha van Új-Zéland, akkor vajon van Régi-Zéland is? Igen, és a mai napig létezik

Teljesen jogosan merül fel benned a kérdés, hogy ha valamit újnak neveznek, akkor abból vajon van régi is?

Hallottál már a magyarországi túraútvonalak legrégebbikéről, a Kéktúráról?

Ha túráztál már Magyarországon, akkor valószínűleg tapostad már a kék jelzést, csak talán nem tudtál róla.

(Forrás: U.S. Geological Survey, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art déco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés