Belefáradtál már a hétköznapi nyüzsgésbe, egy kicsit kikapcsolódnál, sőt, egyenesen kereket oldanál néhány napra az itthoni világ elől? Az e heti varázsszavunk nem más, mint Liverpool.

Zenei nagyhatalom

Nem szükséges igazán okokat felhozni arra, hogy miért számít Liverpool a kontinens egyik kiemelkedő kulturális és zenei központjának. Bőven elég, ha annyit írunk, hogy minden idők egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású zenekara, a The Beatles a városból indult világhódító útjára. Ha Liverpoolban járunk, érdemes felkeresni a The Beatles Story múzeumot is, amely a világ egyik legnagyobb állandó kiállításának ad helyet, de akár John Lennon vagy Paul McCartney szülőházát is bebarangolhatjuk. A rajongóknak ezek kötelező programoknak számítanak.

John Lennon, Ringo Starr, Paul McCartney és George Harrison Liverpool utcáin

A város vérkeringésének szerves részét képezi a muzikális kultúra, így hát nem csoda, hogy 2001-ben a Guinness Rekordok Könyve Liverpoolt a „pop városának” titulálta. Többek között olyan zenekarokat és előadókat adott Liverpool a világnak, mint Gerry & The Pacemakers, Echo & the Bunnymen, Frankie Goes to Hollywood, Dead or Alive vagy Ladytron. Ha nyáron járunk a városban, akkor a kontinens egyik legnagyobb ingyenes zenei rendezvényén, a Liverpooli Nemzetközi Zenei Fesztiválon (Liverpool International Music Festival) is részt vehetünk, amelyen közel 1000 koncert boldogít több mint 200 ezer embert majd' 5 héten át.

A Liverpooli Nemzetközi Zenei Fesztivál

Futballváros

Nem túlzás azt állítani, hogy a városban állandó futball-láz tombol. A két helyi klub, a Liverpool FC (vörösök) és az Everton FC (kékek) Anglia legeredményesebb csapatai között vannak számon tartva, ugyanis együtt összesen 27-szer nyerték meg az angol bajnokságot; ráadásul a Liverpool FC a kontinens egyik legsikeresebb klubjának tekinthető 8 nemzetközi trófeájával – csak a Real Madridnak van ennél több. A futball már a két klub 19. századi alapítása óta meghatározta a város közhangulatát, ez pedig a 70–80-as évektől kezdve hatványozottan igaz lehetett, ugyanis ebben az időszakban élte a Liverpool FC az aranykorát, a Kenny Dalglish vezette gárda hosszú éveken át Európa legjobbjának számított. És ha már arra jársz – főleg, hogy múlt hétvégén kezdődött meg a Premier League 2017–2018-as idénye –, egy stadionlátogatást talán így is megejthetsz az Anfielden vagy a The Goodison Parkban.

Az év egyik legjobban várt mérkőzése a Liverpool–Everton derbi

A két klub mérkőzésére, a Mersey-parti rangadóra (Merseyside Derby) mindenképp érdemes kimenni, de a legnagyobb angol derbire, a Liverpool FC és a Manchester United összecsapására talán még inkább. A liverpooliak B-középe, a The Kop az egyik legfanatikusabb szurkolócsoportnak számít a kontinensen, de nem csak ők képesek varázslatos hangulatot teremteni a stadionban. A vörösök szurkolói minden mérkőzés előtt és végén eléneklik a csapat himnuszát, az élmény pedig leírhatatlan:

Utazás és szállás

Ha ezekben a napokban szeretnél repülőre pattanni, hogy ellátogass Liverpoolba, akkor – ahogy az lenni szokott – az út kicsit drága mulatság lesz, de ha várnál pár hetet, akkor akár 20 ezerből is megúszhatod, amennyiben most foglalsz magadnak jegyet. Persze akkor már érdemes megfelelő szálláshely után is nézni, hiszen a városban akad jó néhány különböző pénztárcához szabott, remek lehetőség.

The Cavern Club

Az eddigiek fényében nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a város sosem alszik. A Mathew Street 10-es szám alatt található The Cavern Clubot a helyiek a világ egyik leghíresebb klubjának tartják, de azzal, ha azt írjuk, hogy egy valóságos legenda a hely, biztosan nem nem lövünk mellé nagyon. Az 1957-ben megnyílt klub egy igazi rock'n'roll-barlangnak számított már 60-as években is, amikor is a The Beatles rendszeresen fellépett karrierjük elején, de a The Rolling Stones, Elton John, a Queen, a Who és a Pink Floyd is zenélt itt nem egyszer. Egyszóval világhírű a hely.

De a The Cavern Clubban ma is több tucat koncertet tartanak hetente, nemrég az Arctic Monkeys tartott féltitkos koncertet, és sok brit zenekar használja a klubot bemelegítés gyanánt egy-egy nagyobb turné előtt, így sose tudod, mikor találkozol mondjuk Travisszel vagy az Oasisszel.

Albert Dock

Az Albert Dock a Mersey-parti város egyik legfőbb turisztikai látnivalójának számít. Anglia legelső olyan épületegyütteséről beszélünk, amelyet teljes egészében vasból, téglából és kőből építettek a 19. század közepén. A kikötő sikeresen túlélte a két világháborút is, és környezetével együtt egyben maradt. Az UNESCO világörökségi listájára 2004-ben került fel az épületcsoport, amelynek az ötemeletes épületeit a tenger öleli körül.

Egészen káprázatos

Az egykor dohánytól, gyapottól és cukortól hemzsegő kikötői öbölben ízlésesen felújított viktoriánus stílusú épületeket láthatunk, melyeknek a legalján árkádsor húzódik végig. Ma már luxuslakásoknak, irodáknak, éttermeknek, kávézóknak ad otthont, de itt található például a már emlegetett The Beatles Story, továbbá a város legjelentősebb múzeumai, a Merseyside Tengerészeti Múzeum, a Rabszolgatartás Nemzetközi Múzeuma, a Liverpooli Múzeum és a Tate Liverpool is.

A scouse dialektus

Az angolban akad jó néhány jellegzetes dialektus, az egyiket épp Liverpoolban és környékén beszélik. Még az angolt nem anyanyelvként beszélők is felismerhetik a nagyon karakterisztikus skót vagy ír kiejtést, de nem biztos, hogy a liverpooli angol dialektussal is megbirkóznának, amely sokak szerint még nehezebben érthető. Futballrajongók talán már hallották (ha nem is értették) egyszer-kétszer a város szülöttjét, Wayne Rooneyt nyilatkozni, de többek között a vörösök tavaly kinevezett német menedzserét, az amúgy angolul egyébként folyékonyan beszélő Jürgen Kloppot is „elküldték” egy 9 éves gyerekhez „scouse nyelvtanfolyamra”. Hogy a dialektus mennyire megfejthetetlen sokszor még a déli angolok számára is, arra bizonyíték az alábbi összeállítás, amelyben néhány brit futballistát szedtek össze, akik egy idegen nyelven próbálnak meg nyilatkozni. Nos, a slusszpoén valahol 3:30 környékén kezdődik, amikor a Manchester United és az angol válogatott gólrekordere, Rooney – aki ezen a nyáron tért vissza az Evertonhoz – is felbukkan. Igaz, ő csak simán angolul beszél, a saját liverpooli dialektusában. Alatta pedig egy enyhén szarkasztikus felirat: ismeretlen nyelv.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A toszkánai város, ahol fák nőnek egy torony tetején

Te bejártad már a városod minden egyes utcáját?

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés