Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Ha tibetiekről van szó, a New Age-en nevelkedett közvélemény tudatában óhatatlanul a vörös öltözékbe bújt szerzetesek képe merül fel, mintha a titokzatos ázsiai országban csak és kizárólag buddhista papok élnének. Ezzel ellentétben a ma már Kína részének számító ország közel húsz éven át folytatott fegyveres harcot függetlenségéért 1956 és 1974 között. És ebben az időszakban szinte folyamatosan segítette őket az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség. Vagyis a CIA.

Az egyetlen esély

1956 tavaszától a tibetiek fegyverrel is szembeszálltak az országukat megszálló kínai hadsereggel. Az iszonyatos túlerő ellen a tibetieknek nem sok esélyük volt, kevesebben voltak, szervezetlenebbek, és technikailag évtizedekkel maradtak el a kínai vöröshadsereghez képest. Érdekes, hogy két amerikai utazó már 1949-ben a gerilla hadviselésben látta Tibet egyetlen esélyét valamifajta eredményes ellenállásra. Ifj. Thomas Lowell és apja 1949 nyarán utazhattak Lhászába a tibeti kormány különleges engedélyével. Az Out of this World című, 1950-ben megjelent útikönyvében Lowell így ír tapasztalatairól:

A CIA mintha olvasta volna ezeket a sorokat, ami simán lehetséges, a népszerű rádiós kommentátor Lowell ugyanis sokak szerint CIA-ügynök volt, igaz, ezt élete végéig tagadta.

Idősebb Thomas Lowell munkában...

És a tinédzser dalai lámával Lhaszában. Egy elzárt országba véletlenül nem keveredik az ember, és nem fogadja a tibeti buddhizmus feje, de rendben, Lowell nem az amerikai kormánynak dolgozott

Na de mit akart a CIA egy elszigetelt, évszázadokig feudális viszonyok között élő országtól? A válasz összetett és meglepő, ugyanis éppen az ’56-os magyarországi események döbbentették rá az amerikai kormányt, hogy oda kell figyelniük a kommunista nagyhatalmak ellen felkelő „kis” nemzetekre.

Tibet, Ázsia Magyarországa

A nyugati hatalmak, főleg az Egyesült Államok 1956-ban nem nyújtott katonai segítséget Magyarországnak, noha a hidegháborús helyzet, és a felpörgetett kommunistaellenes propaganda miatt sokan – legyen szó akár az utca emberéről, akár politikusokról – reménykedtek benne.

Visszagondolva nagyon utópisztikusnak tűnik, az, hogy amerikai katonák vonulnak át az osztrák- magyar határon, hogy a magyar forradalmárokkal közösen nyomják vissza a szovjeteket a határon túlra, de akadnak történészek, akik szerint az USA politikai vezetésének egy része nagyon komolyan bánta, hogy magára hagyták a magyar forradalmat. Robert J. McMahon, az Ohio-i Állami Egyetem professzora, a hidegháborús Amerika-politika szakértője úgy véli, hogy amikor az amerikai kormány szembesült a tibeti kommunista ellenes felkelés komolyságával, rájött, hogy

Vagyis ezúttal be kell avatkoznia a kommunistaellenes erők oldalán.

Ami ’56-ban hazánk esetében nem történt meg, az Tibetben, 1958 júliusában igen, vagyis az Amerikai Egyesült Államok fegyvert dobott le a tibeti szabadságharcosoknak, emellett 1957-től több tucatnyi tibetit képeztek ki tajvani, kelet-pakisztáni, indiai és amerikai bázisokon haladó gerilla taktikára. Térképolvasás, álcázás, rejtjelezés, rádiókezelés, ejtőernyős ugrás, fényképezés, kézitusa, robbanóanyagok, detonátorok kezelése, kézifegyverek, aknavetők használata és így tovább. A teljes képhez azért hozzátartozik, hogy bár éveken keresztül támogatták a tibetiek szabadságharcát, ez a segítség sosem volt, olyan mértékű, amekkorát a helyzet valójában megérdemelt volna.

Felkelés titokban

1957-ben, nyolcévnyi kínai jelenlét után már egy tibetinek sem maradtak illúziói afelől, hogy a Kínai Kommunista Párt, és a Népi Felszabadító Hadsereg jelenléte komoly veszélyt jelent a tibeti életformára, és a buddhizmusra. 1957 májusában jómódú kham-i (Tibet keleti része) kereskedők gyűjtő körútba kezdtek, hogy egy arany trónt ajánlhassanak fel az akkor mindössze 22 éves dalai lámának. A rituális ceremóniának nagy hagyományai voltak a Hó országában, a politikából kizárt tömegek ilyen megnyilvánulásokkal tudták kifejezni véleményüket különböző eseményekkel kapcsolatban.

A vallásos vonatkozású körút ellen a hadsereg vezetői sem emelhettek kifogást, holott igyekeztek minden alulról jövő népi megmozdulást csírájában elfojtani. Az Andrug Gonpo Tashi vezette csoport elindult tibeti körútjára, hogy felajánlásokat gyűjtsenek, ám igazi céljuk az volt, hogy fegyveres ellenállási mozgalmat szervezzenek. Természetesen fogalmuk sem volt arról, hogy pár honfitársuk CIA-bázisokon okosodik, azt sem tudták, hogy mi az a CIA és többségük Amerikát sem találta volna meg egy vaktérképen. A mozgalmukat Chushi Gangdrungnak, Négy folyó, hat hegyláncnak nevezték el.

A tibeti szabadságharcosokról készült egyik első kép Tibet fővárosa, Lhasza környékén

A Chushi Gangdrung név Kham négy folyójára és hat hegyláncára utal. A szervezet kezdetleges körülmények között alakult meg a kham-i Lokhang-ban, önkénteseknek saját fegyverükkel kellett belépni. 1957 végére már közel 50 ezer fős sereggel sikeresen csaptak le kínai laktanyákra, és a hadsereg útépítő alakulataira. A Négy folyó első akciói szinte egybeestek a CIA által titokban kiképzett hat khampa ellenálló bevetésével.

Az első fecskék

1957 decemberében két tibeti ért földet Samye, Tibet legrégibb kolostora mellett. Athar és Lotse felvették a kapcsolatot a khampa (a kham-i férfiakat nevezték így) fegyveresekkel, és közvetítőként működtek a tibeti vezetők, és az amerikaiak között. Ők voltak az első CIA által kiképzett tibetiek, akik visszakerültek a hazájuk területére és ez volt az első alkalom, hogy a helyi, organikusan szerveződő ellenállás és az amerikaiak által kiképzett tibetiek találkoztak. Hogy egy klasszikussal éljünk, ez akár még egy szép barátság kezdete is lehetett volna.

Négy CIA által kiképzett khampa gerilla hagyományos viseletben. A kép bal oldalán Lotse

Az első kézzelfogható amerikai támogatásra 1958 júliusáig kellett várni, ekkor dobtak le egy automata puskákból, és lőszerekből álló szállítmányt tibeti területen (természetesen nem az amerikai légierő, hanem a CIA fedőcége, az Air America gépeiről). A CIA által kiképzett és rádióval felszerelt gerillák khampa csapatokhoz szegődve igyekeztek összehangolt és szervezett gerillaháborút folytatni a kínaiak ellen. A kínai vezetés nem indított teljes körű támadást a Négy folyó ellen, a hadsereg vezetői ekkor még a tibeti kormánytól várták khampa mozgalom feloszlatását.

Egy C-118-as a kelet-pakisztáni (ma bangladesi) Kurmitolában. Ez volt az egyik gép, ami gerillákat szállított Tibet fölé

A tibetieket kiképző CIA-egység címere

Tovább fokozta a kínaiak elkeseredését, hogy a khampák 1958 szeptemberében hozzájutottak a feloszlatott tibeti hadsereg arzenáljához, melyet a Shang Gaden Chokor kolostorban őriztek. 1959 márciusáig az ellenállók számos sikeres akciót hajtottak végre, ám a lhászai felkelés fordulópontot jelentett a tibeti-kínai kapcsolatok terén, a kommunisták számára egyértelművé vált, hogy értelmetlen bármilyen együttműködés látszatát is erőltetniük a buddhista Tibetben.

Janjup Jinpa, a felkelők egyik tisztje az első amerikai csomaggal érkezett puskákat vizsgálja

Bázis Nepálban

A hatvanas években a mozgalom jóval komolyabb kínai ellenállással találta szembe magát. Az amerikai támogatás sem volt olyan mértékű, hogy a Négy folyó valódi kihívást jelentsen a technikai és létszám fölényben lévő Népi Felszabadító Hadsereg számára. A hatvanas évek közepére létrejött egy állandó bázis a Nepál területén fekvő Mustang tartományban. 1960 és 1971 között a nepáli kormány szemet hunyt a tibeti tábor létezése felett, sőt, Mahendra király kétszer is meglátogatta az ellenállókat főhadiszállásukon, ahol a kommunizmus elleni harc fontosságáról beszélt.

A bázis életében fontos szerepet játszottak az amerikai kiképzésben részt vett tibetiek, noha a Négy folyó, hat hegylánc megszületésében sem a CIA, sem pedig az Észak-Indiában is tevékenykedő Koumintang nem vett részt. (Azt azért hozzá kell tenni, hogy az amerikaiak évi 500 ezer dollárt költöttek az ott élő kb. 2100 gerilla támogatására.) Az ellenállók nepáli területről indították akcióikat, 15 fős csoportokban hajtottak végre rajtaütéseket. Fő célpontjaik a Tibet-Xinjiang főutat építő csapatok voltak, és a hatvanas években folyamatosan nyomás alatt tartották a kínai hadsereget, igaz, komoly eredményt nem tudtak felmutatni.

A CIA mindenkivel együttműködött, aki alkalmasnak tűnt lekötni és megállítani a kínaiakat. Az indiai állam amerikai segítséggel igyekezett felállítani egy hatékony határőrséget az indiai-tibeti (vagyis indiai-kínai) határon. Hank Booth, CIA tiszt a határőrség mesterlövészeivel a hatvanas évek elején

Interjú egy gerillával

2009-ben, a tibeti forradalom ötvenedik évfordulóján interjút készítettem egy férfival, aki tinédzserként csatlakozott a gerillákhoz Nepálban, a hatvanas évek végén. Jamyang Norbu ma már hetvenes éveit tapossa, és a száműzetésben lévő tibeti közösség nagyra becsült alakja, aki főként írói munkássága miatt ismert. Nagyjából negyven év elteltével nosztalgikus emlékei vannak a gerillák között töltött időszakáról.

Jamyang Norbu

A CIA-nak is megvolt a haszna

Az amerikai hírszerzés is profitált a kiképzett tibetiekből. 1962-ben az egyik Tibetben ledobott hatfős csapatuk megtámadott egy kínai konvojt. Az egyik dzsipben egy tábornok utazott, aki éppen akkor készült volna átvenni a Tibetben állomásozó kínai haderő feletti vezetést. A gerillák 1600 oldalnyi szigorúan titkos dokumentumot találtak nála, ez képezte a Népi Felszabadító hadseregről szerzett információs bázisuk alapját a következő évtizedben.

Gerillák egy visszafutás nélküli löveggel Mustangban

Az ellenállás vége

A szervezet végét az amerikai támogatás csökkentése – lekötötte őket Vietnam, Kuba és Közép-Amerika –, majd teljes megszűnése, és az új nepáli király megkoronázása jelentette. A tibetiekkel évek óta dolgozó kiképzők is nehezen fogadták a kormányuk döntését, ugyanez többszörösen igaz volt a tibetiekre.

Roger MacCarthy több mint tíz évig volt a Tibet Task Force feje, és olyannyira megérintette a tibetiek szabadságharca, hogy egész életében szimpatizált az ügyükkel, 1996-ban Tibet fővárosába, Lhaszába is ellátogatott

1973-ban a nepáli hatóságok felszólították a tibetieket, hogy szolgáltassák be fegyvereiket, és oszlassák fel az ellenállást. Hasonló kérések érkeztek Dharamszalából is, az ott megalakult száműzetésben lévő kormánytól. A tibeti szabadságharcosoknak el kellett fogadniuk a tényt, hogy nem tudják fegyverrel felszabadítani a hazájukat. Sokan feladták magukat, mások öngyilkosok lettek, a legtöbben Indiában és Nepálban telepedtek le. Az ellenállás akkori vezetője, Gyatho Wangdu és emberei a menekülést választották, de 1974 szeptemberében egy nepáli hadsereggel kitört összetűzésben mindannyian életüket vesztették.

Gerillából roninok

A tibeti felkelők támogatása a CIA történetének egyik legtitkosabb és leghosszabb ideig titokban tartott akciója volt, illetve a mai napig is az. Csak a kilencvenes években kerültek nyilvánosságra bizonyos dokumentumok, amelyek felfedték az együttműködés történetét. A már nagypapa korú egykori gerillák is megtörték hallgatásukat, és beszélni kezdtek a történtekről nepáli és indiai újságoknak. A CIA viszont a mai napig nem hajlandó elismerni a támogatás tényét.

Ázsia hazátlan roninjai: tibeti deszantosok az indiai határőrség kötelékében 1976-ban

A Négy folyó, hat hegylánc volt tagjait gyakran az indiai hadseregbe sorozták be. Az indiai kormány az amerikai hadsereg támogatásával a hatvanas évek közepén Dehra Dun közelében hozott létre egy légi bázist, amelyet egy tibetiekből álló alakulat, a 22-es egység működtetett. A CIA által kiképzett és Tibetbe ledobott gerillák többsége rendszerint meghalt vagy fogságba esett, kevesen tudtak átjutni Nepálba vagy Indiába. Talán nem is voltak ilyen terveik.

(Forrás: Kenneth Conboy és James Morrison: The CIA’s Secret War in Tibet)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.