Aki az Esti Kornélból tanulta meg, hogy mennyire könnyű és bohókás dolog olyan emberekkel kommunikálni, akiknek egy szavát sem érted, azokat Szicíliában ólmosbottal fogja képen csapni a felismerés, hogy nem, egyáltalán nem az. Persze Dezsőkének nem kellett szaros SIM-kártyát vennie, hogy ne rohadjon le a gatyája is a roamingdíjtól.

Mert hogy ha tétje is van a dolognak, akkor aztán veszettül nem elég, ha mosolyogva azt mondogatod, hogy igen, meg néha fapofával, hogy nem. Mondjuk utólag visszagondolva elég lett volna - egyszer: amikor a boltba belépve a feltűzött hajú szatyor azt mondta, hogy buon giorno, na erre kellett volna azt válaszolnom, hogy "no!", aztán sarkon fordulni, és arrivederci.

A tragikus események láncolata egyébként nem itt, a giarrei telefonos boltban, hanem még a catanaiai repülőtéren kezdődött. Normális esetben rögtön leszállás után megvettem volna a helyi, data-only SIM-kártyát, ahogy minden olyan turista teszi, aki nem akar Google Maps-re többet költeni, mint a szállodára. A telefontársaságok éppen emiatt imádják a repülőtereket, és egymás mellett sorakozó standokkal várják az órák óta internetmegvonástól szenvedő turistákat, akiknek az első dolguk lenne becsekkolni a Foursquarre, de mielőtt ezt megtehetnék, kapnak egy sms-t az arcukba, hogy ja, barátom, az 60 forint lesz megabájtonként, így a két tűz közé került turista ezerrel rástartol az első szembejövő standra. Így működik ez mindenhol a világon, de nem Catania-Fontanarossain, ahol az érkezési oldal gyakorlatilag egy hatalmas autókölcsönző, amit furcsa módon a blaha lujza téri aluljáróról mintáztak.

A jól megérdemelt pihenés első lépéseként tehát másnap felszálltam a Giarréba tartó buszra, hogy akkor most veszek SIM-kártyát a telefonomba. Fun fact: a buszon a sofőr nem eltépi a jegyet, vagy "elfelejt" számlát adni, hanem táblagépen beolvassa a jegyen levő QR-kódot, ami miatt teches újságíróként legszívesebben helyből szájon csókoltam volna.

Giarre amúgy nagyjából olyan funkciót tölt be errefelé, mint mondjuk Gyöngyös a környékbeli kis szarfészkeknek, vagyis ha kell valami, ami komplikáltabb egy zacskó gyorsrizsnél, akkor azt itt tudod beszerezni. A városban két Vodafone bolt is van, ahol bizonyára kifogástalan kiszolgálásban részesültem volna, én viszont ehelyett egy lerobbant viszonteladóhoz mentem, mert az közelebb van a buszmegállóhoz.

Fotó: Google utcakép - én túl gyorsan rohantam el innen ahhoz, hogy eszembe jusson fényképezni

Jobban belegondolva nem is lenne jogom panaszkodni a történtek miatt, hiszen a feltűzött hajú szatyor legalább tíz percet adott nekem a menekülésre, mire hajlandó volt észrevenni a biznisz lehetőségét abban, hogy ott álldogálok a pultnál. Ritkán történhet ilyen errefelé - gondoltam magamban, de csak annyit mondtam neki, amikor felnézett a monitorról, hogy good afternoon, jelezve, hogy itt most angolul fog zajlani a beszélgetés. Ő erre buon giornóval válaszolt, aztán mondott még valamit olaszul, jelezve, hogy semmilyen beszélgetés nem fog zajlani, legalább is olyan biztosan nem, amit mindketten élvezni is fogunk.

Dezső tanításait követve kezdetben én is az alapszavakkal próbálkoztam: no phone, no sms, only internet - mondtam például neki, amikor figyelmembe ajánlott egy ingyen kétszáz sms-t tartalmazó csomagot. A szemében felcsillanó fényt és izgatottá váló mozdulatait látva biztos voltam benne, hogy sikerült megtalálni a kulturális szakadéknak azt a nagyon vékony hídját, amin zökkenőmentesen fogunk tudni végighaladni, és nem is kellett csalódnom, ugyanis a következő pillanatban hevesen elkezdett mutogatni egy brosúrára, ami hat euróért kínált sok gigabájt adatforgalmat. OK - mondtam neki erre az emberek közös nyelvén, és biztos voltam benne, hogy minden rendben lesz.

Ezután átnyújtottam az útlevelemet, és ezzel tudtomon kívül elindítottam "a telefonboltos kisasszony kálváriáját", amiről jobb korokban három felvonásos drámát írtak volna. Elég nyugtalanító volt, hogy miért kérdez vissza születési dátumra meg anyám nevére, amikor minden oda van írva, de az igazi mélyrepülés akkor kezdődött, amikor megpróbálta bevinni a gépbe a lakhelyemet, ami ugyebár Budapest lenne. Hát ő azt nem találja. Két napja jöttem el onnan, akkor még megvolt - mondom viccelődve, hogy oldjam a feszültséget, de persze ezt sem érti. Hátraszalad. Konzultál. Megkérdezi, hogy román vagyok-e. Hogy mit tetszik?

A visszautasíthatatlan ajánlat

Mindent vissza. - motyogtam üveges tekintettel magam elé, nem annyira a zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tájaira, mint inkább arra a végzetes hibára gondolva, amikor beléptem az ajtón. Ekkor esett ugyanis le, hogy a jóságosan együgyű tekintet mögött egy olyan lény lakozik, aki tényleg nem beszél az olaszon kívül semmilyen nyelvet, de annyira nem, hogy a Hungarian megfeleltetése az olasz Ungheriának megoldhatatlan feladatot okozott a számára.

Is there anyone who speaks Engish? - fordultam kétségbeesve a mögöttem állókhoz, de csak néztek rám nagy szicíliai bociszemekkel, mint akik életükben először látnak földönkívülit. Magamra maradtam. - gondoltam lemondóan, és elég nyilvánvaló volt, hogy a teljes tragédia elkerüléséhez az évekig tartó nyelvleckék helyett nekem most itt helyben meg kéne tanulnom olaszul a következő másodpercekben.

Közben az olasz kifejezések úgy záporoztak a fejem felett, mint viharban az esőcseppek, a szatyor pedig néha egészen cirádás, többszörösen összetett mondatokkal szőnyegbombázott meg mélyen a szemembe nézve, mintha csak azt várná, hogy ha jobban elmagyarázza, akkor talán megértem a számomra teljesen ismeretlen nyelvet. Szinte vártam, hogy mikor kezdi el tagoltan mondogatni, hogy pagare sei euro, ahogy a magyar vegyesboltokban szokták, amikor a hülye turista harmadszorra sem képes megérteni, hogy két-e-zer-fo-rint-a-do-boz-kó-la.

Aztán egyszer csak vége lett. Elém tolták a SIM-kártyát, én pedig végre kifizethettem a 25 eurót, amiről nyilván tudtam volna, hogyan hízott ekkorára, ha értettem volna bármit is abból, ami az elmúlt fél órában körülöttem történt. Végezetül még kézzel-lábbal elmutogatták, hogy a kártya csak hat óra után lesz aktiválva, aztán mehettem az ajtó felé, a bizonyíték hiányában felmentett gyilkosok lelkesedésével.

A tahó BMW-s olasz megfelelője: a tahó Mercis, aki lazán felparkol a buszmegállóba

Visszafelé a buszsofőr már nem hadonászott táblagéppel, csak lazán legyintett a felé lobogtatott jegyemre, így arról sem tudott szólni, hogy éppen rossz buszra szállok. Később megérdeklődtem tőle, hogy biztos-e benne, hogy jó irányba megyünk, amit nem értett, de amikor kiejtettem a számon, hogy Taormina, úgy elsápadt, hogy szinte kedvem lett volna bocsánatot kérni tőle, amiért aggódásra adtam okot. Megható törődéssel nyitotta ki nekem az ajtót, a kezével pedig mutatta, hogy merre kéne mennem a legközelebbi buszmegálló felé, én pedig arra gondoltam, hogy milyen szerencse, hogy nem a telefonboltos szatyor vezeti a buszt, mert akkor biztosan meg sem állok Palermóig.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art déco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés