Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kádárista Magyarország. A világpolitika kétpólusú volt, az egyik sarokban az Amerikai Egyesült Államokkal és a Nyugattal, a másikban a Szovjetunióval és csatlós államaival, köztük a Magyar Népköztársasággal. 1967-ben történetünk idején javában zajlott a hidegháborúnak nevezett passzív szembenállás és nagyhatalmi pozícióharc, ami nem csak Washington és Moszkva kormányhivatalaiban, hanem az élet és a birodalom minden területén zajlott, például Budapesten, illetve Budapest egy egészen apró pontján, a Hegyalja úti Sole Mio bárban is.
A kémelhárítás bárt nyit
Az egész olyan, mint egy Coen-film forgatókönyve: 1967-ben a Belügyminisztérium III/I. Csoportfőnöksége úgy döntött, célszerű lenne egy olyan vendéglátóipari egységet létrehozni, amely ideális lenne külföldi egyének megfigyelésére. Külföldi egyénekkel főleg fővárosi hotelekben lehetett találkozni, de sajnos ezeken a helyeken relatíve nehézkes volt lehallgatni, hogy miről is beszélhetnek pontosan ezek a célszemélyek, és azok, akikkel találkoznak. Minden asztal alá és szobába mégsem lehetett poloskát tenni, pedig az igazán hasznos dolog lett volna.
Rajnai Sándor, a hírszerzés parancsnoka 1967-ben egy olyan tervezetet írt, amelyben egy olyan bár és szálloda ötletét mutatta be, amelynek minden négyzetcentimétere be van drótozva, és amely „megfelelő ügynöki és technikai feltételek megteremtése esetén alkalmas volna a külföldi célszemélyek ellenőrzésére, tanulmányozására, kompromittálására.”
„Céljainkra leginkább egy színvonalas, de szolid, kisebb méretű, családias hangulatú, olaszos jellegű bár lenne alkalmas, amely eltér a nagy, reprezentatív műsoros lokáloktól, bároktól, ahol feltételezik az elhárítás jelenlétét. (…) A vendégszobák megvalósítása esetén lehetőségünk nyílik az odairányított célszemélyek beszélgetéseinek rögzítésére, titkos kutatások biztonságos végrehajtására, erkölcsi kompromittálási és egyéb operatív akciók lefolytatására.”
Földes György, a Vatikánnal szembeni elhárítást végző osztály vezetője belső javaslatából, 1968
A projektre bólintottak, Rajnai pedig a Mészáros Éva fedőnevű ügynököt bízta meg a lebonyolítással (rendes neve: dr. Juhász Imréné Meszarits Margit, a BRFK aranyvaluta osztályán dolgozott). A Hegyalja úton a Sánc utca sarkán lévő ingatlant szemelték ki erre a célra, ami saját tulajdonában állt, és amit egy állami cég vett meg tőle (ingatlanmutyi már akkor is ment). Elkezdték toborozni a személyzetet, akik természetesen nem pincérek, szakácsok voltak, hanem a kémelhárítás és a belső elhárítás alkalmazottai, azaz III/I-es és III-as ügynökök.
A „Tanya” megszerzése
És ekkor jött a vicces dolog: a Sole Mio bárt engedélyeztetni kellett, éppen úgy mintha egy teljesen átlagos, normális vendéglátóipari egység lenne. De a dolog nagyon lassan ment, annak ellenére, hogy belügyi vezetők külön kérték a Budapesti Fővárosi Tanácsot az engedélyek kiadására. Plusz elfelejtettek lakást bérelni a bár/szálló szomszédságában, pedig kellett egy helyiség, ahol elférhetett a technika, amivel lehallgatták az intézményt.
Ez végül sikerült, méghozzá úgy, hogy Berényi István alezredes, alosztályvezető önmagát külügyesnek álcázva kivette a szomszédos K lakást, amit a "Tanya" fedőnévre kereszteltek.
Kurválkodás a szocializmus győzelméért
Két év telt el a projekt kitalálása óta, amikor elkészültek a bepoloskázott asztalok, és „betechnikázták” a bárt, és a panzió szobáit. A fenti idézetben olvasható az erkölcsi kompromittálás kifejezés, ami azt jelentette, hogy a bárban pincérnőként dolgozó női ügynökök megpróbálták behálózni a bárba érkező vendégeket, majd miután a bepoloskázott, és valószínűleg kamerázott szobában orális és vaginális operatív akciókat hajtottak végre velük (ezt csak én neveztem el így, nem tudom, mi lehetett a kémelhárítós szakkifejezés arra, hogy leszoptak valakit), zsarolni kezdték a célszemélyt, azzal a céllal, hogy beszervezzék. A nyilvánossgára hozott dokumentumokból nem derült ki, hány ilyen erkölcsi kompromittálást hajtottak végre, de a nyitástól 1970. december másodikáig 266 vendég szállt meg a panzióban, köztük diplomaták is.
A Sole Mio bár tündöklése és bukása
Az Ámor háza fedőnevű akció meglehetősen tiszavirág életű volt. 1969-ben nyitottak, és egy évvel később már be is kellett zárniuk. Már kevéssel a nyitás után, 1970. január 14-én „hűtlen kezelés, közokirat-hamisítás, és más gazdasági bűncselekmények gyanúja miatt indult vizsgálat a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnál (KNEB)”, és mindez azt bizonyítja, hogy a kémelhárítás sem volt mindenható, és keményen ment a cicaharc a különböző állami szervezetek között a szocializmus dicső évtizedeiben is. Az Ámor háza fedőnevű akciót 1996-ban 2050-ig titkosították, de 2003-ban mégis nyilvánossá tették őket. Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián Elhallgatott múlt című könyvében alaposan körbejárják a bár/bordély történetét, ha több is érdekelne erről, csapj le rá.
És azt tudtad, hogy volt egy magyar kommunista szexbotrány, ami bejárt a nyugati sajtót?
(Fotók: titkosbudapest.hu)