Háromszázmillió éve a bolygó egyetlen szuperkontinensből, a Pangeából állt. Megmutatjuk, milyen lenne, ha napjaink politikai országhatárait felrajzolnánk rá. A válasz: mi jól járnánk.

Igaz, hogy Szerbiával nem lennénk többet határosak, viszont lenne egy tengerpartunk – elsőre ez ötlött fel bennünk, amikor megnéztük a Politikai Pangea névre keresztelt térképet. Ezen a képen, egészen pontosan a kép közepén látható, hogy egész rendes kis partszakasz lenne a birtokunkban.

Brazília keményem bebukná a Copacabanát, és Tibet is inkább a strandjairól lenne nevezetes, nem a hófödte csúcsokról, ráadásul megszabadulnának a kínaiak kellemetlen társaságától. India két része messze feküdne egymástól, Afrikának pedig szinte nem lenne kikötője.

A térképet Massimo Pietrobon, olasz grafikus készítette, aki bevallotta, hogy itt-ott a fantáziájára kellett hagyatkoznia. A tektonikus mozgások kapcsán a lehető legfrissebb tudományos munkákat tanulmányozta, de mivel nincs egyezményes megállapodás a téma kutatói között a 300 millió évvel ezelőtti szuperkontinens pontos állapotáról, ezért tudományos szempontból nem tekinthető hiteles munkának. Pietrobon nem is törekedett ilyesmire, szerinte a lényeg a vizuális hatás, az üzenet, mely szerint a világ valaha egységes volt.

(Forrás: capitan mas ideas)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés