Irdatlan 18-as karika.

Mary Ellen Mark fotós 1968-ban érkezett az egykori Bombaybe (ma Mumbainak hívják), és elsőre megdöbbentette, milyen elképesztő különbségek vannak akár egymásba érő utcák között is. Míg az Altamon út az elegáns, felsőbb réteget szolgálja ki, addig a közvetlen mellette lévő Falkland road a Kamathipura néven ismert, hihetetlen zsúfoltsággal és higiénés állapotokkal küzdő piroslámpás negyede. A világ egyik legnagyobb prostituáltnegyedéről első látogatása után tíz évvel, 1978-ban készített Mary Ellen Mark fotókat – az ottlakók természetesen nem fogadták túl barátságosan, de mégis két hónapon át kitartott és megörökítette ezt az európai szemmel elképzelhetetlen valóságot. Íme India prostituáltjai, stricijei, transzvesztitái, madamjai és a közöttük szaladgáló gyerekek, valamint kuncsafjtaik ebben a blikkfang nélkül sokkoló galériában. Tényleg figyelmeztetünk, hogy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon 18+ anyag következik – és nem csak szexuális értelemben, hanem valahogy minden értelemben - és még a 18 fölöttiség sem tesz feltétlenül felkészültté arra, ami most jön.

(Fotók - és még több fotó, amiket nem mertünk megosztani: Mary Ellen Mark)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Brutális látvány a hatalmas, elhagyatott Csepeli Erőmű

További cikkeink a témában