Vízzel már csak fedett helyen érdemes kapcsolatba kerülni. Három díjnyertes, ötcsillagos szálló, és három akciós ajánlat.

Spirit Hotel Thermal Spa, Sárvár

A Health Spa Awardon 2010-ben a legjobb wellness turisztikai célponttá választották, ami remek eredmény egy olyan megmérettetésen, ahol főleg olasz, német és osztrák intézmények dominálnak. És hogy mivel győzte meg a zsűrit a Spirit? A válasz a magas minőség, ami már szinte a luxuskategóriás, annak ellenére, hogy az ötcsillagos szálló nem tartozik az exkluzív, kevés vendéget befogadni képes intézmények közé.
237 szoba, saját gyógyvízforrás, 22 medence, gőzkamra, rózsaszauna, bioszauna, illatkamra, finn szauna, infraszauna, lakónium, jégkamra, stollenszauna, külső és belső pihenő, külső jacuzzi, trópusi zuhany és gyógyászati kezelések várják az ide látogatókat. Hétköznapi nyugalom fantázianevű ajánlatuk három éjszakára fejenként 89 ezer forintba kerül, és december 21-éig lehet igénybe venni.

Ramada Plaza, Budapest

Fővárosi intézmények eddig ritkán szerepeltek wellnesstúra rovatunkban, de a Ramada Plaza olyan szálló, amelynek helye van összeállításunkban. Az Árpád híd budai hídfője – Duna ide vagy oda – nem tartozik a város legfestőibb részei közé, de a szállóba lépve egészen más dimenzióba léphetünk át.
Az ötcsillagos szálló nagyon népszerű külföldi turisták és üzletemberek körében, utóbbi annak is köszönhető, hogy a Ramadában 34 executive szoba található, és négy olyan lakosztály, amelyet kifejezetten üzletasszonyoknak terveztek, plusz van egy halom tárgyaló és konferenciaterem is. Nem feledkeztek meg természetesen a wellnessrészegről sem! A 2200 négyzetméteren elterülő spa-részleg különböző fitnesz- és wellness-szolgáltatásokat kínál a vendégeknek többek között relaxáló, revitalizáló, thai és ayurvéda masszázsokat, és a hungaricumnak számító Kaviczky karcsúsító, feszesítő, bőrfiatalító masszázsokat. A városnéző csomag egy főre egy éjszakára 98 eurótól vehető igénybe.

Lotus Therme Hote l& Spa, Hévíz

Hévízen egymást érik a jobbnál jobb wellness szállók, az erős mezőny egyik legexkluzívabb tagja a fent említett hotel, amely már építészetileg is egy lótuszra hasonlít.
Wellness-szempontból az egész pályát bejátsszák: medencék, szaunák, fitneszterem, sóbarlang, valamint mindenféle masszázsok, pakolások, kezelések között válogathat, aki ezt a pontot választja kikapcsolódása helyszínéül. Őszi kulinárium elnevezésű csomagjuk három éjszakát kínál fejenként 74 900 forintért, részletek a szálló honlapján.

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez

A rovat többi cikkéhez
A szerző e heti kedvencéhez: 170 éves a fröccs – Szülőházában ünnepeltük, okostelefonnal

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Brutális látvány a hatalmas, elhagyatott Csepeli Erőmű

További cikkeink a témában