Ajándék kell? Vágódj be egy lemezboltba, ezekkel a nemrég kiadott (vagy újrakeverve újrakiadott) albumokkal nem tévedhetsz.

Paul McCartney – McCartney III

McCartney nagyon nem tudott magával mit kezdeni a karantén alatt, úgyhogy felvett egy teljes új lemezt egyedül. És baromi jó lettm de hát az ember nem is vár mást tőle. Lehet, hogy a McCartney III nem elsőre adja meg magát, de második-harmadik hallgatásra már a helyére kerül, nem öreges, nem alibi slágerparádé, hanem igenis komoly zenei teljesítmény, ami néha még kifejezetten meglepő is tud lenni. Megdöbbentő, hogy ezt az egészet McCartney egymaga hozta össze, ahogy ő mondta, igazából csak szórakozott otthon, minden nap felvett valamit, és fogalma sem volt arról, hogy ebből végül egy album áll össze. Hát csak szórakozzon továbbra is nyugodtan.

Pink Floyd – Delicate Sound of Thunder

Az 1988-ban rögzített és Wayne Isham által rendezett, Grammy-jelölt felvételre már nem sokat kell várni, és hogy megéri, azt garantáljuk! A 2020-as verzió több, mint 100 szalagból lett összeállítva, a felvételeket pedig újraszerkesztették és továbbfejlesztették, így a több mint 30 éves emlék 4K-ban érkezik. Nem csak a látványra, hanem a hangzásra is figyeltek, hiszen a remaszterelt verziót David Gilmour Andy Jacksonnal és Damon Iddinsszel rakta össze.

Roger Waters – Us + Them

Akinek hiányozna a Delicate… albumról Waters, az sajnos így járt, de szerencsére itt az Us + Them koncertalbum tőle, ami a 2017-2018-as turnéját dokumentálja, és persze a szólódalai mellett tömve van Pink Floyd-klasszikusokkal. Nagyon nem lehet tévedni vele, mivel jó a tracklista, jól is szól, és Waters koncertjei legendásan szuperek. Nem ez az album fog meggyőzni az ellenkezőjéről.

Iron Maiden - Nights of the Dead, Legacy of the Beast: Live in Mexico City

A dupla kiadást, a Nights Of The Dead, Legacy Of The Beast: Live in Mexico Cityt a mexikói fővárosban rögzítették, ahol a zenekar háromszoros teltházas koncertet adott 2019. szeptemberében. A brit metál banda nem titkolt célja, hogy ezzel az albummal kárpótolja azokat a rajongókat, akik a pandémia miatt nem juthattak el a koncertre. Az együttes ígéretei szerint 2021-ben pótolják a lefújt turné állomásokat. A Nights Of The Dead, Legacy Of The Beast: Live in Mexico City olyan nagyszerű és eddig élő felvételként lemezen sosem hallott dalokat is tartalmaz, mint a For The Greater Good Of God, a Where Eagles Dare, a Flight Of Icarus vagy a Sign Of The Cross.

Metallica – S&M2

A legendás S&M folytatása lehet, hogy már nem annyira legendás, mint a 21 évvel ezelőtti, de azért az új dalok is elég jól szólnak szimfonikusokkal, némelyikük sokkal jobb, mint az albumverzió, a régebbi dalok újrajátszásai pedig feszesek lettek, így a 2020-as S&M is működik. Metallica rajongóknak úgyis kötelező, már csak az a kérdés, hogy mennyi pénz van a különféle változatokra.

AC/DC – Power Up

Ez egy meglehetősen fostos év volt, de az AC/DC jött, és egy tökéletes lemezzel megmutatta, hogy azért van remény. Nyílt titok volt, hogy összeálltak, és lemezt készítenek, de szartak arra, hogy bárkinek is bármit nyilatkozzanak, minek is, amikor a végeredmény számít, a Power Up pedig egy tökös, megjegyezhető, slágerekkel teli, Malcolm Young nagysága előtt fejet hajtó album. Ki ne örülne neki karácsonykor?

Rammstein – Herzeleid XXV

A Rammstein első lemeze 25 éves, ennek örömére kijött újrakeverve, és nincs is jobb, mint azt hallgatni a bejgliillatban, hogy „Du riechst so gut”, végül is énekelheted a fenyőillatnak, ha akarod, vagy azt, hogy „Wollt ihr das Bett in Flammen sehen”, bár reméljük, hogy semmi sem gyullad ki az ünnepekkor. Ez a lemez viszont még mindig erős.

Arctic Monkeys – Live at the Royal Albert Hall

Na különösebben nem kell megindokolni, miért kell minden háztartásba legalább egy Arctic Monkeys lemez, de ha tudod, hogy valakinek nincs, akkor gondolj rá, és szerezd be az új koncertalbumot, ami egyrészt elég feszes formában mutatja Alex Turneréket, másrészt jót is teszel, ha megveszed, mivel az album bevételeit a War Child UK kapja teljes egészében. Mindenki jól jár.

Aretha Franklin – Aretha

Demókkal, átdolgozásokkal és igazi ritkaságokkal érkezett az Aretha négylemezes box. A tizennyolcszoros Grammy-díjas énekesnő a szettben az 1956- os Never Grow Old és a You Grow Closer című szerzeményekkel nyit, összesen pedig 81 feljavított hangzású dallal jön, köztük 18 eddig kiadatlan szerzeménnyel. A már jól ismert slágereket, mint például a Chain Of Fools, Rock Steady és Spanish Harlem átdolgozott verzióban hallhatjuk, ezeken kívül pedig különleges kollaborációkat is tartalmaz a kiadvány.

Guns N’ Roses – Greatest Hits

 

Az hagyján, hogy ezen a best ofon rajta van a Shadow of Your Love is, de ha még hozzájutsz a színezett vinylhez (nem lehetetlen ennyi idő alatt sem), akkor dupla a meglepetés, hiszen ez a verzió baromi jól is néz ki. És jól is szól. A dalok pedig még mindig erősek. Mi kellhet még?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés