Adott három hangeszköz a Bang&Olufsentől, amelyek jóval többről szólnak a zenénél. Csúcsminőség, kiváló funkcionalitás, gondosan kimunkált dizájn jellemzi mindegyiket, és van, amelyik ékszernek is bőven megfelel.

Némi ünnepélyességgel vettük kézbe a B&O PLAY új hangeszközeit, a dán márka anyacégét ugyanis már megelőzte a hírneve. A két mérnök, Peter Bang és Svend Olufsen 1925-ben alapította a B&O vállalatot, és bár az első kiadásaikat tyúktojások eladásából fedezték, mindig is a csúcsminőség és a csúcsdizájn párosítását tartották szem előtt.

A B&O-nál olyannyira fontos a dizájn, hogy a New York-i Modern Művészetek Múzeuma 1978-ban külön kiállítást rendezett a termékeiből. Azóta a cég átvészelte a távol-keleti konkurensek invázióját, és az alapítók szellemiségéhez hűen folytatja a tevékenységét, még a valamivel szélesebb felhasználó kört megcélzó almárka, a B&O PLAY is.

Kristálytiszta hangok a fülben

Ez a történelmi örökség érződött is nyomban, már az első teszttermék, a Beoplay E8 kézbevételekor. Minden anyag minőségi, finom tapintású, már a doboz elrendezésén látszik, hogy mindennek tökéletesen kitalált helye és formája van.

A hangminőség valóban egészen lenyűgöző, többféle műfajjal is teszteltük, az E8 pedig hozta az erőteljes, arányos megszólalást, a hangszereket külön-külön is hallani lehet, véletlenül sem válik zajossá a sound, hacsak nem kimondottan zajt akar a hallgató.

Rendkívül széles frekvenciatartományt (20-20 000 Hz) ölel fel a két fülhallgató, ennek is köszönhető a kristálytiszta megszólalás. Élmény rajta hallgatni bármilyen normális minőségű felvételt, a Podcastokat is, a beszédhangok pedig esetenként olyanok, mintha a tarkód mögött szólalna meg valaki.

A luxus-érzés azonban a végletekig kidolgozott apróságokkal lesz teljes.

A töltővel ellátott bőrtokba – amellyel kétszer vezeték nélkül is újratölthető a füles – finoman, mágnesesen csusszan bele a fülhallató, amihez különböző méretű zajszűrő gumiperemeket csomagoltak a dobozba. Így aztán a környezeti zajból szinte semmi nem szűrődik be, és még erőteljesebbé válik a zenei élmény.

Hamar ráérezni, hogyan simul tökéletesen a fülbe a kütyü, olyannyira, hogy aki, hmm, eszik valamit zenehallgatás közben, annak sem pottyan ki a füléből, az egyszerű fejmozgásokat pedig pláne simán tolerálja. Kezdetben kicsit szokatlan, hogy nincsenek gombok, a fülhallgató érintésével lehet navigálni, ám meglepően sokrétűen: hangerő-szabályozás, számok átugrása, hívások fogadása/elutasítása, merthogy beépített mikrofon is van.

Az üzemidő akár négy óra is lehet, a Beoplay App segítségével finomhangolást is végezhetsz, az egyetlen veszélyforrás, hogy utcai használatnál könnyen elterelődik a figyelem, annyira mélyen belemerülhetsz a zenébe. Az E8 nem olcsó, alulról közelít a százezer forinthoz, cserébe viszont abszolút minőségi technikát kínál.

Vidd magaddal a telt hangzást

És mindjárt itt van egy hordozható hangszóró is, a Beoplay P2, ami hasonlóan jó szórakozást ígér, fele annyiért. A letisztult stílus itt is alap, a készülék egyetlen gombját az aljára festett logónál találjuk. De akkor hogyan működik?

Erre még visszatérünk, de még picit maradjunk a nyers fizikai tapasztalásnál: a kellemes súlyú, 275 grammos eszköz pont kézbe illik, és bár ez a B&O PLAY család legkisebb hordozható hangszórója, igen jó erőben van:

elsőre óvatlanul akkor próbáltuk ki, amikor a szomszédos helyiségben meetingeltek, és biza alig győztük csitítgatni.

Itt még meglepőbb volt, mennyire tisztán, szellősen szól a zene: kimondottan élvezet odafigyelve hallgatni, vagyis koránt sem csupán háttérzenélésre jó – mondjuk munka vagy főzés mellett – egy kis laza plusz ingernek. Igazából az alapok annyira jól szóltak, hogy nem éreztük szükségét a Beoplay Appban való szöszmötölésnek, ellenben érdekesebb volt szaladgálni kicsit vele.

Mármint decemberben nincs piknik, de nem nehéz elképzelni, hogy tavasztól a zsebbe is kényelmesen beférő P2 is útitárs lesz, és a szendvicses kosár mellé kerül a plédre. Nem kell agyonfélteni, csepp- és porálló, bár nyilván nem kell direktben kólával locsolni. De ha már főzés, piknikezés, kóla:

az egyik legjobb találmány egy egyszerű akasztó, amivel számos helyen – így a konyhában is – sokkal biztonságosabban tarthatod, mintha felelőtlenül leraknád valahová.

Az akkuja tíz órán át is bírja a strapát, és gombok híján kisebb trükkökkel irányítható: a felületét megpaskolva indul/leáll a zene, ha egyszerűen megrázod, akkor pedig ugrik a következő számra. Van beépített mikrofonja, azaz telefonálni is lehet vele, ehhez sem kell összevissza kapkodni a különböző eszközökért. Könnyen tölthető egy USB-C kábellel, ha viszont nagyon hosszú üzemidőre hajtasz, a 24 órás zenélésre képes A1 lehet a megoldás.

A P2 több színben kapható, ajándékozáskor például jól jön, hogy a fekete, homokkő és királykék példányokon kívül választhatsz az őszi-téli limitált kollekció egészen különleges lila, natúr és barna színei közül is.

Ékszer a fejre

A fülhallgatónál és a hangszórónál eggyel komolyabb kategória a H9 vezeték nélküli fejhallgató – a 161 ezer forintos ára legalábbis biztosan. Persze ahogy minden B&O PLAY-termék, ez is bőven megér minden befektetett forintot.

Merthogy a kidolgozás egészen parádés, a szálcsiszolt alumínium a szemet, a kézműves hangulatú rovátkákkal tűzdelt puha bőrpánt az ujjbegyeket kényezteti, és akkor még egy szót sem szóltunk a zenéről.

Jakob Wagner dizájner mesterműve 40 milliméter átmérőjű hangsugárzót kapott, ez bőven elég felület az öblös, tiszta megszólaláshoz: nem veszünk el a frekvenciatartományok sodrásában, nem temetnek a szubok maguk alá minden mást: a drum & bass öblösen dinamikus, a technó stadionos, a Sick Of It All Step Downjában olyan feszesek a lábdobok, mintha együtt ülnénk a stúdióban a New York-iakkal.

Az akksija akár 21 órán át bírja a kiképzést, és mindössze két és fél óra alatt újratölt, de akkor sincs baj, lemerült, mert egy klasszikus jack dugóval hallgathatod tovább vele a remekműveket.

Több mint zene

Itt van tehát három különböző zeneeszköz, három különböző árfekvésben. Ami ellenben közös, hogy egyik sem „csak egy hangszóró”: a kifinomult dizájn sosem öncélú, hanem alárendelt a minőségnek és a funkcionalitásnak, és mint láthattuk, a gondos megmunkálás a szemre, a kézre, és az orra is hat.

Éppen ezért lehetnek tökéletes ajándékok. Aki kapja, egészen biztosan nagyra értékeli majd a kiváló minőséget, a praktikumot és a vonzó külsőt. Ami azt illeti, a H9 fejhallgató még ékszernek is hordható – na nem koronának, de egy mégoly remek öltöny mellett is tökéletesen megállja a helyét. Sőt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés