Az All I want for Christmas nem egy lottóötös. Sokkal jobb annál.

Az évnek ebben a részében valószínűleg elkerülhetetlen, hogy az ember ne hallja meg minden egyes nap Mariah Carey All I Want for Christmas című slágerét. Ez a dal pár másik klasszikussal együtt úgy hozzátartozik a karácsonyhoz, mint a bejgli, vagy a karácsonyfa.

1994-es debütálása óta a Jingle bell Rock-kal, vagy a Wham Last Christmas-ével együtt a rádióműsorok kötelező programja, hallhatjuk karácsonyi vásárokban, bevásárlóközpontokban, zenei stream-appokon. Mindenütt ott van, és ez a mindenütt jelenlevőség hatalmas bevételeket generál az előadójának. Minden egyes évben.

A Spotify-on ez a dal a legsikeresebb karácsonyi nóta, veri a korábban említett másik két örökzöldet, Frank Sinatrát, vagy a Run DMC-t. Amióta ez a dal elérhető a Spotify-on 602 millióan töltötték le.

A Youtube-ra 2009-ben került fel, azóta 605 millióan nézték meg.

A dal hihetetlen életútjáról a legtöbbet az mondja el, hogy noha idén éppen 25 éves, csak idén került fel első alkalommal a Billboard Hot 100 lista élére.

És hogy mennyit keresnek vele?

Csak a Spotify-os letöltésekből eddig kétmillió dollár, azaz 600 millió forint folyt be.

Ha az idei év is olyan lesz, mint a tavalyi, akkor idén ehhez újabb 600 ezer dollárt tehetnek hozzá, 2018-ban ugyanis november és karácsony között ennyit kaszált a dal.

Vagyis idén Mariah Carey kasszájába 180 millió forint fog befolyni egy olyan dalért, amit 25 éve adott ki.

Az Economist gazdasági magazin szerint az 1994-es dal 2016-ig mintegy 60 millió dollárt hozott össze Carey-nek, ami nagyjából 18 milliárd forintot jelent.

A Spotify-on a második helyen a Wham Last Christmas-e áll, ami szerintünk egy sokkal jobb és főleg mélyebb dal, de az élet ilyen, nem mindig a jobb a népszerűbb.

Last Christmas, avagy hogyan próbáltam meggyógyítani a lelkem Wham!-mel

Az egyik szerzőnk 14 órán át nagyjából 131-szer hallgatta meg a Last Christmast, hogy eljusson minden idők karácsonyi dalának legmélyére. Elmondja, mit talált.

Harmadik a „Santa Tell Me" Ariana Grandétől, negyedik Michael Buble dala, az „It's Beginning To Look A Lot Like Christmas" és az ötödik a „Mistletoe" Justin Biebertől.

A Spotify-os bevételeket illetően ez a Wham dala esetében másfél millió dollár, Grande 1,1 millót keresett a dalával, Buble egymilliót, Bieber pedig 950 ezret.

Mariah Carey dala akkora kultstátusznak örvend, hogy az Amazon hamarosan külön dokumentumfilmet fog készíteni a dalról Mariah Carey a karácsony címmel. A film a dal születéséről fog szólni, és arról, hogyan vált klasszikussá. A tervek szerint még decemberben bemutatják. Minden bizonnyal ez is hozzátesz majd pármillió dollárt a dal eddigi bevételeihez.

És ezt tudtad?

Ha azt hitted, Mariah Carey nem tud még egy bőrt lenyúzni az All I Want for Christmas Is You-ról, nagyot tévedtél

A dal és a Merry Christmas album 25. évfordulójára itt egy új klip Mariah Carey gigaslágeréhez.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés