Az Oxford Egyetem kutatói nemrég azt állapították meg radiokarbon-vizsgálatok segítségével, hogy van egy csonttöredék, amely Szent Miklós korából származik. Arról még nem bizonyosodtak meg, hogy a csonttöredék valóban a szentté-e, de amennyiben sikerrel járnak, úgy kijelenthetjük, hogy megtalálták az „igazi Mikulást” – pontosabban a kultusz elindításáért felelős történelmi alakot.

A mai Törökország területén meghalt Szent Miklós állítólagos ereklyéi az olaszországi Bari egyik kriptájában találhatók a 11. század óta. Népszerűsége és a Mikulás alakját megteremtő legendája miatt több helyszínen is őriznek olyan csontokat, amelyeket neki tulajdonítanak, eredetiségük azonban kérdéses. Több száz ilyen csont létezik, az egyik gyűjteményt egy velencei templomban őrzik.

Szent Miklós a hagyomány szerint a 3. században született a kis-ázsiai Patarában, gazdag kereskedőcsaládban. Szüleit már kiskorában elvesztette, egyik rokona nevelte fel, és ismertette meg a kereszténységgel is. Megtérése után jótékony célokra osztogatta szét örökségét, a hívők pedig égi jelre megválasztották Müra (ma: Demre) püspökévé. Jótékonykodásával vívta ki az emberek tiszteletét és szeretetét, tettei miatt már életében szentnek tartották. A nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz. Halála után püspöki székhelyén temették el, ám a korabeli források szerint csontjait később ellopták és a dél-olaszországi Bariba vitték.

Szent Miklós püspök

Az Oxford Egyetem kutatói ezúttal egy medencecsont-töredéket vizsgáltak, amelyet egy franciaországi templomban őriztek, és amely ma az amerikai Illinois államban élő Dennis O'Neill atya tulajdona.

„Sok más ereklyéről bebizonyosodott, hogy jóval későbbről származik. Ez esetben azonban elképzelhető, hogy éppen maga Szent Miklós csontjáról van szó”

– mondta Tom Migham, a kutatást végző központ igazgatója. A kutatók a továbbiakban DNS-tesztekkel szeretnék megállapítani, hogy a Szent Miklósnak tulajdonított csontok közül hány köthető egyetlen személyhez, és hány állhat kapcsolatban az Oxfordban vizsgált csonttal. A tudósok különösen kíváncsiak arra, hogy vajon a most vizsgált medencecsont-töredék illeszkedik-e a Bariban őrzött csontokhoz, amelyek között nincs teljes medencecsont.

És ha már Mikulás, na meg ünnepi hangulat, akkor:

Karácsonyi díszítés, ahogy a férfiak csinálják

Csajok, ezt idén is inkább rátok bíznánk.


(forrás:  MTI, BBC, Gizmodo)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés