Nem csak a főváros számít jégpálya-nagyhatalomnak! Összeszedtünk pár olyan helyet, ahol a friss levegőn nyomhatod a leszúrt Rittbergereket!

Baja

Első utunk a Duna legdélibb magyar városába, Bajára vezet. A vasútállomástól csak két kilométerre, a Petőfi sziget elejére kell eljutnunk, és már húzhatjuk is fel a korcsolyánkat, hogy aztán jól megmozgassuk magunkat.

A 750 négyzetméteres (30x25-ös) jégpályára akkor is nyugodtan kilátogathatunk, ha nincs nálunk korcsolya, mivel tízezer forintos kaució és egy fényképes igazolvány ellenében 46-os méretig tudnak biztosítani egy párat. Ha valaki nem elég bátor, vagy úgy gondolja, nem képes egyedül megtanulni korizni, lehetősége van profi oktatóktól órákat venni.

A jégpálya természetesen egy nagyon jó kis vendéglátóipari egységgel is rendelkezik, ahol az egyszerűbb harapnivalók mellett kaphatunk forralt bort és teát is, hogy átmelegíthessük először a kezeinket, majd a belsőnket is, és aztán újult erővel piruettezzünk vissza a jégpályára, ahol aztán kedvünkre bravúroskodhatunk tovább. A bajai jégpályán amúgy ingyen wifi is van, szóval a hátrafelé korizásunkról készített videót vagy a haverok eséseit megörökítő fotókat azon nyomban fel is tolhatjuk a kedvenc közösségi oldalunkra.

Pécs

Nem messze Bajától, Pécsen is tapasztalhatjuk, milyen is az igazi korizás élménye egy szabadtéri koripályán. A nyári időszakban teniszpályaként üzemelő, lelátóval is ellátott stadionban telente jégpályát alakítanak ki, ahol a hétfő kivételével minden nap lehetőségünk van siklani néhány órácskát. A koribérlés itt is opció: egy órára 500 Ft, kettőre 550, míg három órára 600 forintba kerül, a korcsolyaélezés pedig 1000 Ft.

Maga a belépő amúgy egy alkalomra 900, diákoknak 700, gyerekeknek 400 forint, de ha például tíz diák összeáll, akkor úgy már csak 500 forintot kell fejenként leperkálni. Pécsett is szerveznek a korcsolyázás művészetének elsajátítására alkalmas tanfolyamot, ahol profi oktató mutatja meg a legfontosabb dolgokat. Ezen oktatás díja tíz alkalomra, öt héten keresztül 9000 forint.

A vasútállomástól húszpercnyi sétára található, Dr. Veres Endre utca 8. szám alatti pécsi műjégen pénteken, szombaton és vasárnap délutántól estig általában diszkót tartanak, úgyhogy érdemes kicsit igazítani az outfiten, mielőtt a jégre lépünk, és nekiállunk bemutatni a legjobb Jacko-mozdulatainkat!

Tatabánya

Maradva a nyugati oldalon, kissé északabbra utazva, a bányászváros Tatabánya a következő célpontunk, ahol szintén nagyon jó szabadtéri korcsolyázásra nyílik lehetőségünk. A vasútállomástól mintegy húszperces sétányira, a Vágóhíd utcai koripálya a hétfői napot kivéve mindennap délután öttől nyolcig tart nyitva, a hétvégén azonban itt is beindul az ereszd el a hajam. Amellett hogy szombaton és vasárnap már délelőtt 9-től róhatjuk a köröket a pályán, délután érdemes egy kicsit megpihenni valahol, mert este jégdiszkó vár mindenkit, aki szeretne egy jót lejteni korcsolyával a lábán.

A felnőttjegy egyszeri alkalomra 700 forintba kerül, a diák 600-ba, ha viszont valaki tudja, hogy az idei téli szezonban szeretne legalább tízszer kimenni a pályára, annak érdemes bérletet váltania, amit felnőttként tíz alkalomra 5900 forintért, diákként pedig 5000-ért kaphat meg. A koribérlés 500, az élezés 600 forint. A pálya mellett található épületben büfé is üzemel, szóval ne felejts el magaddal vinni némi forralt borra valót!

Jászberény

Jászberényben a Rákóczi út 53. szám alatt, a vasútállomástól mintegy 500 méternyire, a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar épületének udvarán található egy szabadtéri korcsolyapálya. A Zagyva-parti város jégpályájára a belépő 700 forint, a látogatói jegy 200 forint, míg a korcsolyabérlés (melyre természetesen csak korlátozott számban van lehetőség) 400 forintba kerül.

Az úgynevezett közönségkorizásra általában hétvégén 9:30–11:30-ig és délután 14:30–19 óráig van lehetőség, és természetesen ott is kaphatunk néhány órát egy profitól, ha nem vagyunk eléggé magabiztosak, vagy ha már nagyon megfájdult a fenekünk a sok eséstől. Diszkót, sőt még koncerteket is szoktak tartani bizonyos esetekben a jégen, szóval érdemes előre tájékozódni, ha esetleg buliznál is.

Tovább:
A legfrissebb cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
A Nagy Hideg-hegytől a látókövekig – Téli túrahelyek

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés