2001. május 18-án mutatták be a Shreket. Milliószor láttad már, de akad pár olyan tény, amit lehet, hogy sosem tudtál minden idők egyik legszerethetőbb animációs filmjéről.

1. Nem Mike Myers volt Shrek eredeti hangja. Chris Farley kapta meg az ogre szerepét, és majdnem az összes szövegét fel is mondta a stúdióban, amikor drogtúladagolásban meghalt. SNL-es kollégája, Mike Myers ugrott be helyette.

2. Myers végzett a szinkronstúdióban, amikor rájött, hogy újra szeretné venni a szövegeit, de ezúttal skót akcentussal, mert az szerinte jobban illene a karakterhez. Olyan akcentust szeretett volna használni, amellyel a mamája beszélt hozzá, amikor esti mesét olvasott. A stúdiót meg tudta győzni, és bár azt híresztelték, hogy ez a plusz munka dollármilliókba került, Myers cáfolta a pletykákat.

3. Eredetileg Nicolas Cage-et is felkérték Shrek szerepére, de nemet mondott, mert nem akarta, hogy egy ogréval azonosítsák.

4. Még nagyobb slágerré emelte a film a Smash Mouth All Starját, pedig nem is akarták, hogy benne legyen a moziban. Csak a tesztvetítésre dobtak be valamit a filmbe, hogy ne maradjon zene nélkül az a rész, de a nézők annyira szerették, hogy végül benne hagyták a végleges változatban is.

5. A Shrek eredetileg félig élőszereplős, félig CGI film lett volna, az első teszt után azonban elbukott a terv, mert a producer, Jeff Katzenberg szerint egyszerűen nem nézett ki jól és nem is volt vicces, amit láttak.

6. A számítógépes animáció készítésének 1996. október 31-én kezdtek neki, és csaknem négy és fél évig tartott a munka. A legnehezebb meló állítólag a mocsárban fürdős és a tűzzel világítós jelenetek megrajzolása volt.

7. Myers már New Yorkban volt, amikor rájött, hogy nem mondta fel a „mit kerestek a mocsaramban” mondatot. Katzenberg azonnal elrepült hozzá, és felmondatta vele: egy limuzin hátsó ülésén.

8. A Shrek szó nem értelmetlen halandzsa, jiddisül szörnyet jelent.

9. A filmet már 1991-ben el akarták készíteni, Steven Spielberg lett volna a producere, és kézzel rajzolt változatban láthattuk volna a CGI-animáció helyett. Akkor még Bill Murray lett volna Shrek és Steve Martin lett volna a Szamár.

10. A Shrekben akad egy eléggé horrorisztikus vonal. De ezt olvasd el inkább itt:

A Shrek egy sokkal keményebb film, mint amilyenre emlékszel

Lehet, hogy fel sem tűnt, de a Shrek első részében olyan dolgokat művelnek, ami még egy felnőttnek is durva. A gyerek viszont nem veszi észre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés