1989. június 2-án debütált a Holt költők társasága, ami után mindenki elkezdte bírálni a tanárait, hogy miért nem annyira jó fejek, mint amilyen Robin Williams John Keatingje. Ezt a 15 tényt lehet, hogy nem tudtad a filmről.

1. Robin Williams azért vállalta el a főszerepet, mert mindig is olyan tanárt szeretett volna magának, amilyen John Keating.

2. A karaktert egyébként egy létező személyről formálták meg, Tom Schulman forgatókönyvíró egyik imádott tanáráról, Samuel F. Pickering Jr.-ra emlékezve írta meg.

3. Schulmant egyébként még később is sokszor hívogatták telefonon régi sulis barátai, hogy véletlenül nem őket írta-e meg különféle karakterekként.

4. Robin Williams nem az első választás volt a főszerepre, egy darabig úgy volt, hogy Dustin Hoffman lesz Keating, ráadásul ez a film lett volna Hoffman rendezői debütálása is, de ő úgy döntött, mégsem vállalja.

5. Liam Neeson is elég sokáig jutott, tulajdonképpen meglehetősen sokáig úgy tűnt, hogy ő lesz Keating, de aztán történt valami. Eredetileg Jeff Kanew rendezte volna a filmet, aztán amikor a helyére érkezett Peter Weir, lecserélték Williamsre.

6. De nem egyből, Weirnek ugyanis több jelöltje is volt. Mickey Rourke például azért esett ki, mert a rendező nem volt hajlandó átírni miatta a forgatókönyvet, de egy darabig Bill Murray és Alec Baldwin neve is előkerült lehetséges Keatingként.

7. Amíg Kanew ült a rendezői székben, komoly esélyesként Mel Gibson is felmerült, de ő túl sok pénzt kért, ezért a stúdió nem akart vele dolgozni. Külön vicces, hogy Gibson kétszer is dolgozott korábban a későbbi rendezővel, Peter Weirrel.

8. Ha azt hinnéd, Robin Williamsszel csupa móka és játék volt ez a forgatás is, akkor elég nagyot tévedsz, mivel a színész éppen ekkor ment át a válásán, így a szünetekben inkább elvonult.

9. Robin Williams egyébként ezt a filmet nevezte meg kedvencének azok közül, amiket forgatott, Peter Weirt pedig a legjobb rendezőnek nevezte, akivel valaha dolgozott.

10. Kurtwood Smith, a Neil apját játszó színész látott a premieren egy családot, ahol az apuka pont olyan katonásan viselkedett a gyerekével, mint ahogy ő is a sajátjával a filmben. A stáblista után aztán azt látta, hogy az apuka sírva hagyta el a mozitermet.

11. Az megvan, hogy Mr. Perry mindenáron orvost akar faragni a fiából, Neilből? És kinek lett a leghíresebb szerepe egy orvos? Hát nyilván a fiát játszó Robert Sean Leonardból, ő volt ugyanis a Dr. House Wilson dokija.

12. Eredetileg nagyon másképp végződött volna a film. Keating ugyanis meghalt volna a végén leukémiában, de Peter Weir ezt egyáltalán nem látta jónak. Jobbnak tartotta, ha a mozi vége a fiúkra koncentrál, így nem ölte meg a szeretett tanárukat, és ezzel sokkal hatásosabb kilépőt is kapott.

13. A Holt költők társaságának jeleneteit időrendben forgatták le, Weir pedig kitalálta, hogy Neil öngyilkossága után a színész nem találkozhat és nem is kommunikálhat a többi színésszel, hogy ezzel is erősítse bennük a veszteség érzését.

14. A filmben látható fotó a fiatal Keatingről valóban Robin Williams egyik régi iskolai fotója.

15. A szerep annyira hozzánőtt Robin Williamshez, hogy a 2014-es halálakor a legtöbbet idézett mondat vele kapcsolatban az: „ó kapitány, kapitányom” volt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában