Ma 20 éve, azaz 1999. március 24-én mutatták be Wachowskiék Mátrixát. Nehezen jött össze, talán nem is tudod, mennyire. Ebből a 20 tényből részben kiderül, és pár apróság is, amiért még jobban lehet szeretni.

1. Wachowskiék nem adták csak úgy oda a forgatókönyvet a színészeknek. Ahhoz, hogy megértsék, és el tudják magyarázni, mi történik benne, három művet olvastattak el velük, mielőtt egyáltalán kinyithatták volna a szkriptet: Jean Baurillardtól a Simulation and Simulacrát, Kevin Kelly Out of Controlját és Dylan Evans Introducting Evolutionary Psychologyját. Carrie-Anne Moss bevallotta, hogy nem ment neki könnyen a dolog. Russell Crowe például pont azért nem vállalta Morpheus szerepét, mert nem jutott túl a forgatókönyv 42. oldalán.

2. Carrie-nek az sem ment könnyen, hogy a forgatás elején az egyik jelenetben megsérült a bokája, de nem szólt senkinek, mert félt, hogy lecserélik valaki másra. Becsülettel kibírta a végéig.

3. A Smith ügynököt alakító Hugo Weaving is lesérült, egy polipot távolítottak el a lábából, ami miatt majdnem egy új színészt castingoltak be a helyére. Végül kis trükközéssel megoldották, hogy maradhasson, az összes akciójelenetének forgatását a forgatások végre időzítették, hogy rendbe jöhessen.

4. A filmet nyitó akció-orgiát Trinityvel hat hónapig és négy napig forgatták. Carrie-Anne Moss nem használt dublőrt a jeleneteihez, kifejezetten vicces viszont, hogy még a forgatókönyv elolvasásakor erősen kételkedett benne, hogy képes lesz ilyen intenzív akciójelenetekre.

5. A Mátrixon a legendás kaszkadőr-koordinátor, Woo-Ping Yuen dolgozott, aki először nem akarta elvállalni a melót annak ellenére sem, hogy tetszett neki a forgatókönyv. Kitalálta, hogy irreálisan magas pénzt kér, amit a produkció vissza fog utasítani, de Wachowskiék szemrebbenés nélkül kifizették neki. Aztán kitalálta, hogy oké, de van egyetlen feltétele, ami nyilván teljesíthetetlen: teljes kontrollt kért a harcjelenetek felett, és azt, hogy négy hónappal a forgatások előtt hadd kezdje el edzeni a színészeket. Nem jött be, ezt is megkapta.

6. Annyira szerették őt Wachowskiék, hogy az egyik jelenetben, ahol Tank feltölti Neo küzdőstílusait, láthatod a „Drunken Box” feliratot a képernyőn. Ez egy utalás Woo-Ping Yuen korai filmjére, A részeges karatemesterre.

7. Nagyon alacsonyan kellett tartani a forgatási költségeket. Annyira, hogy Trinity ruhája (melyet Kym Barrett tervezett) például filléres műanyagból, Neo kabátja pedig egy háromdolláros anyagból készült, a felvételek helyszíne pedig azért lett Ausztrália, mert így kijött a teljes forgatás 60 millióból. Ha Amerikában dolgoztak volna, 180 millió alatt nem úszták volna meg. A Warner csak úgy adott zöld utat a filmnek, hogy a büdzsé kijön 60 millióból, ami egy ekkora produkciónál röhej.

8. Carrie-Anne Moss életében akkor látta magát először filmben, amikor megnézte a Mátrix korai verzióját.

9. Amikor Neo kimászik az irodája ablakán, ott valóban Keanu Reeves látható mindenféle biztosíték nélkül a magasban. Egyébként ő is megsérült a forgatás elején a nyakán, és nagyjából pont az történt, ami Hugo Weavingnél: először azokat a jeleneteket vették fel vele, amelyekhez nem volt szükséges túl nagy fizikai erő.

10. A helikopteres akciójelenet miatt majdnem leállították a film forgatását. A stáb tiltott területen repkedett Sydney felett, de aztán Új-Dél-Walesben megváltoztatták a törvényeket, hogy a stábnak kedvezzenek. A helikopter egyébként egy pillekönnyű építmény volt, amihez a propellereket CGI-jal adta hozzá a speciális effektekkel foglalkozó csapat. Külön poén, hogy amikor azt látod, hogy becsapódik egy épületbe a gép, akkor bizony a Columbia Pictures Sydney-i vetítőtermébe robban bele.

11. Néhány ikonikus jelenet nem volt betervezve. Amikor Morpheus és Neo a szimulátorban harcolnak, Keanu Reeves megbökdösi a hüvelykujjával az orrát, ezzel Bruce Lee előtt tiszteleg, ami nagyon kedves tőle, csak éppen senki sem kérte rá. Az sem volt benne a tervben, hogy a lobbyban lepörgő lövöldözés végén az egyik tartóoszlop borítása egyszer csak leesik, de megtörtént, és annyira jól jött ki a lépés, hogy benne hagyták a filmben.

12. Az ebben a jelenetben használt fegyverek teljesen igazinak tűnnek, de nagyon nem azok: egytől egyig könnyű műanyagból készült MP5K-k, súlyuk egyenként 150-200 gramm. Készültek belőlük nehezebb változatok is, de azokat csak akkor használták, amikor a földre kellett ejteni őket.

13. Wachowskiék elárulták, hogy nincs egyetlen élő állat sem a filmben, mindegyik CGI segítségével kelt életre a moziban.

14. Kifejezetten vicces, hogy Carrie-Anne Moss 1993-ban szerepelt egy sorozatban, aminek a címe (dobpergés) Mátrix volt, és egyáltalán semmi köze nincs a mozifilmhez. Egyetlen évadot, azon belül is 13 részt élt meg, de nagyjából senki sem emlékszik rá.

15. Nem csak Will Smith vállalt a Mátrix helyett egy sokkal rosszabb filmet (Vadiúj vadnyugat), Jean Reno is rosszul mérte fel a helyzetet, akit Smith ügynök szerepére hívtak. Ő sokkal jobban szerette volna leforgatni a Godzillát. Leonardo DiCaprio azért nem akart Neo bőrébe bújni, mert aggódott a rengeteg speciális effekt miatt, amelyek egyébként a teljes játékidő 20%-át teszik ki.

16. Elég vicces, hogy majdnem összejött az X-Akták két főszereplője egy filmre, az X-Aktákon kívül. David Duchovny nem vállalta Neo megformálását, pont azért, mert inkább az X-Files mozihoz húzott a szíve, de Gillian Anderson is lemondta Trinity szerepét, hogy aztán a ő is az 1998-as X-Akták filmben dolgozhasson.

Ha a pirosat választod, Mátrix, ha kéket, X-Akták.

17. Az INXS énekese Michael Hutchence fontos szerepet kapott a Mátrixban, de három nappal azután, hogy kiderült, ő keltheti életre az egyik karaktert, öngyilkos lett.

18. Janet Jackson nehezen tudta magát túltenni a filmen, őt Trinity szerepére hívták, de mivel nem sikerült belepasszíroznia az időbeosztásába, nem tudta elvállalni a melót, pedig nagyon szerette volna. Annyira bánta, hogy a Discipline-albumán az Intro és az Outro trackekben hivatkozik is a Mátrixra.

19. Wachowskiék a kapszulákat, amelyben a gépek az embereket tartják, nagyon koszosnak, ijesztőnek és elhasználtnak tervezték. Egy dolgot viszont nem nagyon vettek figyelembe. Amikor letesztelték, hogyan tud benne létezni egy színész, a tesztalany nyolc perc alatt kihűlt, úgyhogy kénytelenek voltak fűthetővé tenni.

20. Lehet, hogy nem tűnik fel, de Neo legvégső monológja előtt Keanu Reeves szinte alig beszél. Soha nincs egy mondata, ami öt szónál többől áll (a szinkronban valószínűleg igen, az eredeti angolban viszont nincs). Az első 45 percben 80 sora van, amiből 44 megszólalásában csak kérdez. Tulajdonképpen a teljes film alatti megszólalásainak fele kérdés. Nagyjából egy kérdés per perccel dolgozik a srác.

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon