Sixpence None The Richer

Kiss me – szólt a Danubiusból óránként hatszor az ennivaló sláger, ami tényleg volt annyira cuki, hogy ne tudjunk soha teljesen ráunni. De ha fegyvert fognának a fejünkhöz, akkor sem tudnánk megnevezni egy másik Sixpence-örökbecsűt. A csapat ettől függetlenül szorgalmasan gyártotta a lemezeket, feloszlott, majd visszajött, elkészítette a Lost in Transition című lemezt, és azóta sincs sehol. Pedig az album nem sikerült rosszul, amolyan langyos rádiós pop, szigorúan nagysláger-mentesen.

Richard Marx

A minden idők egyik legismertebb lassú dalának (Right Here Waiting) és bundeszliga-sérójának tulajdonosa 2008 óta nem hallatott magáról, aztán 2012-ben beadott magának valami gyorsítót, kihozott egy greatest hits-lemezt új dalokkal és egy karácsonyi albumot is, ami az amerikai slágerlista nem túl előkelő 181. helyéig kapaszkodott fel.

Marxra egyébként rá sem lehet ismerni, eszméletlenül vékony, rövid a haja, de a hangja a régi. Aki fogékony a rádióérzékeny, turbo boost üzemmódba kapcsolt, égbe markolászós, érzelmes dalokra, az könnyes szemmel hallgatta a visszatérést. Vagy szimplán csak kezdett valami értelmeset az életével.

Roxette

Aki ott volt a legutóbbi, 2011-es Sportarénabeli Roxette-koncerten, láthatta, hogy ha Marie már nem is lehet soha a régi, azért tisztességgel odateszi még magát a zenekar, ha kell. A banda kicsit kilóg a sorból, hiszen nem tűnt el, tavalyi lemezük előtt pontosan egy évvel hoztak ki új anyagot Charm School néven, de a Travelling valahol elveszett az éterben, ami már csak azért is furcsa, mert eredetileg a legsikeresebb lemezük, a Tourism direkt folytatása lett volna. Hát nem jött össze.

Nik Kershaw

Ha máshonnan nem, hát Gigi D’Agostino folyamatosan pörgetett remixéből ismerheted a The Riddle című alapvetést. A Wouldn’t It Be Good-ot is hallottad már. Az I Won’t Let The Sun Go Down On Me-t pláne. Ettől függetlenül Nik Kershaw sikereire a töretlen szót még csak véletlenül sem szeretnénk használni, merthogy nem is lehet. Tavaly azonban új dalokkal tért vissza, olyanokat mondott, hogy csak az ég szabhat határt, akusztikus gitározik egy csillagvizsgálóban, miközben a trackben egy szál akusztikus gitárhang sincs. Ennyi jutott nekünk.

Soul Asylum

A zenekar, amely belepusztult a Runaway Train-be. A Soul Asylum legnagyobb tragédiája az volt, hogy egyetlen számot játszottak rongyosra tőlük, pedig tele voltak jobbnál jobb dalokkal, az említett csellengő-himnuszt tartalmazó Grave Dancers Union című lemez például igencsak remek poplemez volt, de az azt követő Let Your Dim Light Shine is több mint korrekt munka. Tavalyi művüket, a Delayed Reaction-t hatéves szünet után dobták piacra, de már késő volt, ráadásul a lemez is csak szimplán hallgathatóra sikeredett. Tényleg kár értük, mert nagyon szerethető banda.

Laid Back

A Sunshine Reggae annak is megvan, aki csak egyszer kapcsolt be életében rádiót, és nagyjából egy órán keresztül hallgatta. A Laid Backnek mindenképpen vissza kellett térnie, miután mindenki a White Horse című daluk remixére szeletelt. Kár, hogy mindenki csak a Sunshine Reggae-re emlékszik, pedig a Laid Back néha képes volt igen kellemesen sötét, táncolható darabokat is összehozni, mint például a 2010-es Cocaine Cool, ami már a visszatérő minialbumot volt hivatott beharangozni. A Cosyland nem lett rossz, de kevés volt az üdvösséghez. Kár érte.

Gun

Valószínűleg senki sem tud mondani egyetlen megveszekedett Gun-slágert a Word Up-on kívül (ami ugyebár csak egy nagyon jól sikerült feldolgozás volt), ami azért is fájó, mert a zenekar elég kellemes pop-rockot hozott mindig is. Tavaly a beszédes című Break the Silence albummal próbáltak visszatérni a köztudatba, leforgatták az azonos című videoklipet is, de a bukás szele igencsak gyorsan elérte őket. Már megint. Pedig sláger is volt rajta, csak hát az manapság már nem jelent semmit.

Ugly Kid Joe

A banda, aki anno kasszát robbantott az Everything About You-val, majd a Cats in the Cradle-lel, néhány későbbi próbálkozás után úgy eltűnt, mint egy profi kém bevetés közben, csak sajnos nem ez volt a terv. A kellemesen beteg társulat 2012-ben hirtelen egy EP-vel tért vissza mindenki legnagyobb meglepetésére, már ha a mindenki alatt azt a maroknyi ősrajongót és jól értesült zenefogyasztót értjük, akihez eljutott a megjelenés híre. Nem váltották meg vele a világot, de mivel nem is slágerparádénak készült, ezért ezt nem lehet hibaként felróni nekik.

Tanita Tikaram

Bármilyen hihetetlen, Tanita Tikaram a 2012-es, nagy visszatérő Can’t Go Back előtt hét évvel készített utoljára albumot. Adódik a kérdés, hogy nem hússzal-e. Nem. Tikaram ugyan nem az a minden évben kiadok egy lemezt-típus, de néha előkerül, aztán mindenki boldog. Tavaly hosszú hallgatás után egy jó szokása szerint csendes lemezzel került elő, ami az utóbbihoz képest remekül szerepelt az eladási listákon, Ausztriában például a 33. helyet, míg Angliában a 147. pozíciót volt képes betölteni. Ebben az a nagy újság, hogy felkerült vele az eladási listákra. Akihez eljutott a híre, szerette a lemezt, de nem voltak sokan.

Sophie B. Hawkins

A hölgyemény legismertebb dala, a Damn I Wish I Was Your Lover 1991-ben boldogított minden kedves érdeklődőt (jó sokan voltak), a kockás inges, farmernacis lány vonaglása meghatotta az egész világot, aztán a Right Beside You is hasonló sikereket ért el, hiszen a vonaglás megmaradt, de ezúttal Sophie már esőben, lengébb ruhákban tette meg mindent a felejthetetlen szexszimbólum státusz elnyeréséért. Maradjunk annyiban, hogy az első húszba sem került be.

Tavaly aztán egy nyolc év hosszúságú pihenő után került elő a The Crossing-lemezzel, ami finoman szólva sem hatotta meg a hallgatóságot. Azok az idők ugyanis eljártak az énekesnő felett, amikor még fel tudott izgatni egy csapat férfit. Az a baj, hogy megpróbálja egy alacsony költségvetésű klipben. Ezért kár volt.

Tovább:
Visszatérnek. Örülünk? - Zenekarok, előadók, akik 2013-ban újra előkerülnek
Női cipőt Santanától, pudingot Stallonétól - Szupersztárok furcsa vállalkozásai
Színésznők meztelenül. Sajnos - Vetkőzések, amiket nem akartál látni