Csak szólunk, hogy ebben a hónapban jön az év filmje, a Whiplash. A Kingsman pedig bemutatja, hogy James Bond egy senki. Mellettük még sok-sok jó mozi érkezik februárban, mondjuk is, miket lenne vétek kihagyni.

Whiplash

Bemutató: február 5.

Andrew (Miles Teller) híres akar lenni. New York, tehát az Egyesült Államok, tehát az egész világ egyik leghíresebb zeneiskolájába, a Shaffer Konzervatóriumba jár, dobolni tanul, rengeteget gyakorol, és mindenre képes volna a siker érdekében. Legalább is, azt hiszi. De találkozik egy tanárral (J. K. Simmons), aki még nála is elszántabb. Ő abban hisz, hogy a tehetséget mindenáron fel kell szabadítani, és ami bujkál, azt ki kell préselni a tanulókból. Akkor is, ha kínlódnak, ha sírnak vagy belehalnak. A kezdő zenész és a sokat látott veterán egymásnak feszül. A tanár felveszi a kezdő dobost a zenekarába, de az első örömöt nagyon sok keserűség követi. És egyikük sem adja fel könnyen, amit elkezdett. Mindketten tartják a ritmust...

Rendíthetetlen (Unbroken)

Bemutató: február 5.

Az Oscar-díjas Angelina Jolie a rendezője és a producere ennek a nagyszabású drámának, amely Louis "Louie" Zamperini olimpikon és háborús hős hihetetlen életét követi nyomon. Louie két társával együtt túléli egy repülőgép lezuhanását a második világháborúban, és 47 napig hánykolódnak egy tutajon, majd elfogja őket a japán hadsereg, és fogolytáborba kerülnek.

Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending)

Bemutató: február 5.

Jupiter Jones (Mila Kunis) éjszaka született, és a jelek az mutatták, kivételesen nagy jövő áll előtte. Ám ez a jövő nem akar megérkezni: a lány hiába álmodozik, csupán vécéket takaríthat. Ám váratlanul megjelenik Caine (Channing Tatum), és mindent megváltoztat. A genetikailag átalakított ex-szuperkatona egyetlen okból jött a Földre: hogy magával vigye Jupitert, akinek genetikus kódja földönkívüli örökséget rejt. A jóslat talán igaz volt. Talán valóra is válik. Ám a világ kibillent egyensúlyát helyreállítani szinte lehetetlen feladat még a kiválasztottnak is.

Esélylesők (Il capitale umano)

Bemutató: február 5.

Két család élete visszavonhatatlanul összefonódik, amikor karácsony előestéjén egy biciklis cserbenhagyásos gázolás áldozata lesz. A több nézőpontos történetben a tehetős Bernaschi család titokzatos befektetési vállalkozásába szeretne beszállni egy többre vágyó ingatlanos, aki éppen feleségétől várja ikreik születését, ám középosztálybeli életük fenntartása érdekében képes kockára tenni saját egzisztenciájukat. Szerencséjére tinédzser lánya a Bernaschi família szépfiújával szűrte össze a levet, ami érzése szerint jó esélyt jelenthet a családok üzleti összefonódására is. Az Esélylesők három nézőpontos narratíváján keresztül nemcsak a gázolás napjáig elvezető történet részleteit ismerjük meg, de vele együtt a két család rejtett titkaira és nem várt fordulatokra is fény derül.

Kingsman: A titkos szolgálat (Kingsman: The Secret Service)

Bemutató: február 12.

A titkos ügynök legjobbjai elegánsak, kifinomultak, felszerelésük a legkülönlegesebb (és leggyilkosabb) ketyerék gyűjteménye, és tudják, melyik whiskybe mennyi szódát szokás önteni. Töki (Taron Egerton) nem ilyen: ő átlagos, vagány utcagyerek: nagyszájú, simlis és nem riad vissza a balhéktól - viszont bátor, gyors és helyén a szíve. Talán ezért keresi meg őt egy magánkézben lévő titkos kémszervezet, a Kingsman egyik legjobb embere (Colin Firth): ha Töki is úgy akarja, a nagy hagyományú, és szigorú szabályok szerint működő cégnél modern James Bondot faragnak belőle. Ám a különlegesen veszélyes kiképzőidőszak gyorsan véget ér - de csak azért, mert az ügynökökre újabb, nagyobb veszélyek várnak. Valaki egymás után rabolja el a világ hírességeit, arisztokratáit és miniszterelnökeit. A szálak pedig egy őrült milliomoshoz (Samuel L. Jackson) vezetnek.

SpongyaBob: Ki a vízből (The SpongeBob Movie: Sponge Out of Water)

Bemutató: február 12.

Vidám az élet Bikinifenéken, ahol az örök optimista SpongyaBob és barátai élnek: Patrick, a hű tengeri csillag, a kaján Tunyacsáp, a tudós mókus Szandi és a nagymenő vállalkozó Rák úr. Amikor ellopják a herkentyűburger titkos receptjét, SpongyaBob kénytelen összefogni örök ellenfelével, Planktonnal (Németh Gábor), hogy a tér és az idő határait átszelő utazásuk során felfedezzék saját szupererejüket és szembeszálljanak Burgerszakállal, az elvetemült kalózzal, akinek más tervei vannak a tengermélyi finomságokkal.

A szürke ötven árnyalata (The Fifty Shades of Grey)

Bemutató: február 12.

Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb könyve, a szado-mazo-fétisű Christian Grey és kiszemelt áldozata, Anastasia Steele afférja a vásznon is látható lesz, és mivel 18 éven felülieknek való piros karikát kapott a mozi, ciciket már száz százalék, hogy láthatunk. Meg persze mindenféle segédeszközöket. És romantikát. A termek tele lesznek női nézőkkel, az hótziher.

Timbuktu

Bemutató: február 12.

Nem messze a szélsőséges iszlamisták felügyelete alatt tartott ősi mali várostól, Timbuktutól, az állattenyésztő Kidane békésen él a homokdűnék között a családjával. Eközben a városban az emberek szenvednek, és tehetetlenek a dzsihádisták fenyegetéseivel, valamint vallási kontrolljával szemben. Minden tiltott számukra - a zene, a jókedv, a cigarettázás, de még a foci is. A nők jogfosztottá váltak, de méltósággal igyekeznek viselni a sorsukat. Az újonnan felállított, rögtönzött bíróságok nap mint nap egyre tragikusabb ítéleteket hoznak. Kidane és családja kimarad a városiak szenvedéseitől, ám egy figyelmetlenségből fakadó baleset után az ő sorsuk is megpecsételődik.

Fehér árnyék (White Shadow)

Bemutató: február 12.

A Fehér árnyék Alias történetét meséli el, egy fekete-afrikai albínó fiúét, akinek menekülnie kell üldözői elől. Sokan ugyanis varázserőt tulajdonítanak az albinók szerveinek, legértékesebbnek a szívet tartva. Apja halála után az édesanyja a fővárosba küldi, abban a reményben, hogy ott nagyobb biztonságban lesz. Itt a nagybátyjának dolgozik, aki piti üzletekből tartja fent magát. Lassan a városban is elfogy körülötte a levegő, magára marad a számára ismeretlen környezetben, amelyről kiderül, hogy ugyanolyan farkastörvények szerint működik, mint a vadon.

Káin gyermekei

Bemutató: február 12.

A Káin gyermekei című dokumentumfilm Monory Mész András 1985-ben Magyarországon készült Bebukottak című dokumentumfilmjének gyilkosságért elítélt fiatalkorú főszereplőinek felkutatására és megszólaltatására vállalkozik. E vállalkozás kiindulópontja az olthatatlan kíváncsiság - mi lesz a megbélyegzettel? Mi lesz azokból a fiúkból, akik kamaszkorukban embert öltek, egész fiatalságukat börtönben töltötték és legalább 25-28 évesek, amikor szabadulnak? Most, harminc évvel - több mint egy emberöltővel - később már tisztán látszik, milyen irányba kanyarodott az akkori kamaszok, mostanra meglett férfiak sorsa. Sors, bűn és örökség - Káin gyermekeinek szemén keresztül.

Liza, a rókatündér

Bemutató: február 19.

Liza, (Balsai Móni) a csinos, de roppant szerény ápolónő élete egy csapásra megváltozik, amikor születésnapi kimenőt kap. Elhatározza, hogy megtalálja élete szerelmét, ám hamarosan több hullazsákba került hódolója lesz, mint élő. Ezért a fiatalon elhunyt japán slágerénekes, Tomy Tani szellemének (David Sakurai) segítségével Liza arra a következtetésre jut, hogy ő egy elátkozott rókatündér. A nagyszámú áldozat és a késsel mesterien bánó Liza felkelti a rendőrség érdeklődését, és a különc helyszínelő, Zoltán Zászlós (Bede-Fazekas Szabolcs) nyomozni kezd. Eközben a kétségbeesett és szerelemre vágyó Liza, a maga szerény, de következetes módján megpróbálja legyőzni az átkot és megtalálni az igazit.

Vadon (Wild)

Bemutató: február 19.

Cheryl (Reese Witherspoon) fiatal, mégis úgy érzi, mindent elveszített. Az élete összeomlóban van (és ő is mindent elkövetett, hogy tovább omoljon), de lát kiutat. Csak nagyon hosszút. Bár életében nem kirándult, egy hirtelen ötlettől vezérelve vándorútra indul. Több mint 1500 kilométert gyalogol az Egyesül Államok nyugati partvonalán. Átkel a Mojave sivatagon, megmássza a Sierra Nevadát, végiggyalogol Kalifornián és Oregonon, kibírja a havat és a forróságot. És legfőképpen: a magányt. Hosszú útja során persze sok emberrel találkozik, köt barátságokat és túlél néhány ijesztő kalandot: de az igazi társaságát a múltjából meríti. Menet közben a régi, elrontott élete szereplői kísértik.

Amerikai mesterlövész (American Sniper)

Bemutató: február 19.

A háború borzalmas. Chris Kyle (Bradley Cooper) pedig a borzalom nagymestere. Gyerekkorában Texasban járt az apjával vadászni, 2001 szeptembere után pedig úgy érezte, a hazájának szüksége van rá. Tengerészgyalogos-kommandós lett, és Irakban vált mesterlövésszé: az első vonalban harcolt, de mindig egyedül volt; kilométeres távolságokból ugyanúgy, mint közelharcban, egy szál pisztollyal a kezében. A Pentagon dokumentációja szerint 150 ellenséges katonával végzett. Nem csoda, hogy úgy hívták: "el Shaitan", az ördög. A háború azonban nem diadalmenet: a film nemcsak a győzelmekről, hanem a szörnyű megpróbáltatásokról, sebesülésekről és a bajtársak haláláról is szól.

A fekete ruhás nő 2. - A halál angyala (The Woman in Black: Angel of Death)

Bemutató: február 19.

Nyolc gyermek a háború borzalmai elől Londonból egy távoli vidéki kisvárosba, Crythin Giffordba utazik Jean Hogg (Helen McCrory) iskola-igazgatónő és Eve Perkins (Phoebe Fox) tanítónő kíséretében. A vonaton megismerkednek a brit királyi légierő pilótájával, Harry Burnstow-val (Jeremy Irvine), aki szintén a lápvidékre tart. Nem is sejtik, hogy ami ott vár rájuk, az a háborúnál is borzalmasabb. A szép reményekkel érkező tanítónőket letaglózza az ütött-kopott, elhagyatott ház látványa. Eve rémálmok közt vergődve tölti első éjszakáját, és a másnap sem hoz számára megnyugvást. Amikor Harry felkeresi őt, elmeséli neki, hogy hangokat hallott álmában, és hogy a gyerekek szerint az egyik kisfiú kísértetet látott. Hamarosan rájönnek: nincsenek egyedül, egy bosszúszomjas szellem figyeli minden mozdulatukat. Amikor az egyik kisfiú eltűnik, a fiatal tanítónő nyomozásba kezd, hogy kiderítse, milyen félelmetes lény lakik a házban, és miért tör a gyerekek életére. Ez az a hely, ahol a rémálmok valósággá válnak. Vajon van kiút ebből a hátborzongató útvesztőből?

Focus - A látszat csal (Focus)

Bemutató: február 26.

A mesternek tanítvány kell. Nicky (Will Smith) szélhámosok között nőtt fel, és a szélhámosok királya lett: de ő is utódra, vagy legalább egy tanítványra vágyik. A szárnyai alá vett ifjú csaló (Margot Robbie) igazi tehetség, mégis bajt okoz: a mester beleszeret. Márpedig ebben a szakmában az ilyesmi tilos - lebukás lehet a vége. Amikor néhány év múlva találkoznak, már egyforma esélyekkel indulnak életük nagy fogásáért: egy spanyol aranyifjút (Rodrigo Santoro) próbálnak kiforgatni a vagyonából. Ám a szakma és az érzelmeik végleg összekeverednek, amikor kiderül, hogy más jelentkező is van a pénzre és a csinos szélhámosnő kegyeire is.

Manieggs - Egy kemény tojás bosszúja

Bemutató: február 26.

Johnny-t, a keménytojást felültették, és igazságtalanul két hétre börtönbe zárták, amiért a rácsok mögül kikerülve bosszúhadjáratot indít mindenki ellen, akik ezt tették vele. A frissen szabadult elítélt nyomozása során segítségére siet barátja, Harry is. A páros a Kínai sárkány klánnal való összetűzéstől kezdve az illegális ketrecharcokon keresztül egészen a bankrablásig rendkívüli kalandokba keveredik. 18+-os magyar rajzfilm. Kíváncsian várjuk!

Shaun, a bárány: a film - Shaun the Sheep

Bemutató: február 26.

Shaun egy okos, ám rosszcsont bárány, aki a Moszatvég farmon él nyájával, a Gazda és a Bitzer nevű, jólelkű, ám tehetségtelen juhászkutya óvó tekintetétől kísérve. Bár Shaun minden erejével azon van, hogy feldobja az unalmas tanyasi napokat, egy idő után úgy dönt, izgalmasabb kalandok után néz. Persze az ilyesmivel nem árt vigyázni. Az események hirtelen elszabadulnak és Shaun csínytevésének eredményeként a Gazda kénytelen lesz hátrahagyni szeretett farmját. Shaunnak a saját patái közé kell venni a dolgokat, ezért a nyáj segítségével a közeli nagyváros felé veszi az irányt, hogy segítsen a Gazdán. A tét igen magas, hibázni nem lehet! De vajon megússza a kalandot a birkanyáj? Képesek lesznek álcázni magukat és kijátszani a retteget sintért? A rájuk váró kaland bővelkedik izgalmakban és persze vidám csetlés-botlásból sincs hiány. A mentőakció során Shaun megismerkedik a Csusza (Slip) nevű árva kiskutyával is és az ő segítségével megérti, hogy mekkora érték az otthon és a család, amire vigyázni kell.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában