A 22-es csapdája az év egyik kötelező sorozata

Joseph Heller regényéből remek minisorozatot rittyentettek. Nem nagyon szabad kihagyni.

Az HBO nagyon elemében van minisorozatokban. Nemrég a Csernobillal indítottak el minket egy nagyon meredek lejtőn, aminek az alján a legsötétebb depresszió pihen, most pedig a Hulu sorozatát adják nekünk aranytálcán, amely lehet, hogy elsőre feleslegesnek tűnik, de nagyon nem az. Joseph Heller regénye, A 22-es csapdája ugyanis veszettül aktuális, és abszolút hiánypótló, ilyet az ember már alig lát tévében vagy moziban, mert valamiért szinte teljesen kiveszett a szatirikus, már-már paródiába hajló hangvétel a filmekből. Legalábbis ilyen szinten és ilyen minőségben.

A Catch-22 minisorozatban éledt újjá, 6 rész, gyorsan lekavarható, simán le lehet darálni, nézeti is magát elég durván. Pedig alapjában véve eléggé súlyos dolgokról van itt szó, a háború groteszk és értelmetlen mivoltáról, viccesnek tűnő, de alapjában véve mentálisan sérült vezetőkről, egoizmusról, élvhajhászatról és persze halálról, vagy annak közvetlen közelségéről.

 

A történet főhőse YoYo, aki szépen lassan kezd belehülyülni abba, hogy nem tud kilépni a seregből, annak ellenére sem, hogy szépen teljesít a bombázókon, feljebbvalói rendre növelik a küldetések számát, így azok nem igazán akarnak fogyni, és ha nem fogynak el, akkor ő sem szerelhet le. Ebben a mókuskerékben lohol nap mint nap, közben katonatársai egyre inkább jönnek rá, hogyan lehet túlélni a seregben. Mindenki olyan ügyeskedéssel él túl, ahogy csak tud, és ha ehhez teljesen értelmetlen pozíciókat kell kiharcolni vagy Olaszország legjobb paradicsomát kell a támaszpontra szállíttatni, az sem akadály.

YoYo mindenáron le akar szerelni, de az csak úgy lehetséges, ha őrültnek nyilvánítják, viszont ha valaki azzal keresi fel a doktort, hogy ő őrült, és le akar szerelni, akkor nem lehet őrült, hiszen nagyon is tisztában van azzal, hogy életveszélyben van, így nem szerelhet le. Ez a 22-es csapdája. YoYo mindenáron ki akar jutni, miközben a többiek a túlélésre játszanak, vagy arra, hogy az a kis idő, ami még hátravan, egészen kellemesen, vagy a lehetőségekhez képest kellemesen teljen.

Nem csoda, hogy a producerként és színészként is jelen lévő George Clooney meglátta a potenciált ebben a sztoriban, mert nem csak az a nagyszerű benne, hogy teljességgel kiszámíthatatlan, hanem az is, hogy furcsa módon meglepően rímel a jelenkor történéseire, annak teljesen szürreális, de tragikus mivoltára. A vezetőket egytől egyig agresszívnak vagy félkegyelműnek mutatja, akik semmi másra nem gondolnak, csak magukra, akiknek az emberélet semmit sem jelent, a katonák pedig csak játékszerek a gyerekszobáikban.

Clooney hála istennek színészként és rendezőként is beszállt a buliba, és végre mindkét melójában maximálisan teljesít. Színészként a Pénzes cápa óta nem láthattuk sehol, és bár ott elég jó volt, különösebben nem maradt meg senkiben az a film, utána pedig szögre akasztotta a melót, már ami a színészetet illeti, rendezőként pedig egyre semmilyenebb filmeket hozott össze. Kifejezetten béna volt a Műkincsvadászok, és a Suburbicon sem sikerült túlságosan erősre, de itt most megint remek a szörnyű modorú Sheisskopf bőrében és a rendezői székben is (a negyedik és a hatodik epizód az övé), hátha ez kellő löketet ad neki, hogy újra szerepeket vállaljon és jobb mozikat rendezzen.

Sajnos alig szerepel a sorozatban, de amikor feltűnik, akkor szuper, nála már csak Hugh Laurie megy nagyobbat a végtelenül korrupt és rettentően buta Coverley szerepében, aki szintén nem kapott sokat, de amit kapott, azzal maximálisan tudott élni. Maguk a katonák eléggé felejthetőek, közülük csak a géhás tisztet, Milót alakító Daniel David Stewart emelkedik ki, de ő toronymagasan, a csávó konkrétan akkorát játszik, hogy mindig öröm nézni, ha előkerül a mindenkit meggyőző, mindig ügyeskedő faszi szerepében, aki tényleg mindenre képes, ha üzletről van szó.

A 22-es csapdájának kellett már egy ennyire jó feldolgozás, még akkor is, ha ez is változtat picit a könyvön, de hála istennek inkább csak szerkezetében, hogy sokkal filmszerűbb legyen. Az 1970-es Mike Nichols-film nem volt rossz, de közel sem volt ennyire jó, úgyhogy érdemes ledarálni ezt a hat részt az HBO GO-n, itthon ugyanis itt lehet látni a szériát. Utána pedig hozassunk egy kis báránybordát Skóciából. Csak háborúzni ne kelljen.

8

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon