Azt el kell ismerni, hogy a Disney nagyon tudja, mitől döglik a légy. Anno a Pixarral kezdték a felvásárlási hullámot, majd megvették a Marvel Studiost, aztán a Lucasfilmet, és ma már ők a leghatékonyabb pénzgyár egész Hollywoodban.

Viszont a Marvel múltbéli hibáit sajnos ők sem tudják jóvá tenni. Amikor ugyanis még nem lehetett tudni, hogy ekkora orbitális biznisz a képregényfilmek gyártása, a cég azt gondolta, hogy sokkal jobban megéri eladni a hőseik megfilmesítési jogait, mintha maguk kezdenének el forgatni. Ekkor követték el azt a hihetetlen bakit, hogy eladták Pókembert a Sonynak, illetve a komplett X-ment a 21st Century Foxnak, és ezt a mai napig bánják.

Amikor látták, hogy a Sony milliárdokat keres Pókemberrel, végre észhez tértek, megalapították a filmes divíziót Marvel Studios néven, aztán ők is elkezdtek pénzt csinálni a náluk maradt szuperhősökből. A Disney meg ezt vette észre, és meg is vette őket tokkal-vonóval, a többi pedig már filmtörténelem.

A Sony sajnos közben egyre rosszabb Pókember-verziókat hozott ki, és azzal sem esünk túlzásba, ha azt mondjuk, a Fox teljesítménye is meglehetősen egyenetlen. (Mondjuk a 18 pluszos Deadpool pont zseniális volt, na de az nem épp a Fox kreatívjainak érdeme.) A Sonyn végül maga a Disney segített, amikor a Pókember: Hazatéréssel megmutatta nekik, hogyan is kell ezt csinálni, azt azonban egészen mostanáig nem tudtuk, mi a tervük a Fox-nál lévő filmjogokkal.

Azért csak mostanáig, mert a CNBC értesülései szerint a Disney végre megkereste a Foxot az X-men jogaival kapcsolatban. Egyelőre ez még csak iparági pletyka, és azt sem lehet tudni, hogy pontosan mi volt a megkeresés tárgya. A legmerészebb verzió szerint a Disney arra is kész, hogy szőröstől-bőröstől megvegye az egész stúdiót, így visszaszerezve az X-men megfilmesítési jogait, bár ezt mi egy igen erős költői túlzásnak érezzük.

A Bloomberg közben arról tudósított, hogy a tárgyalásokat a két cég már be is fejezte, de azt persze ők sem tudják, hogy milyen eredménnyel.

Az biztos, hogy egy ilyen fúziónak a szuperhősfilm-rajongók örülnének a legjobban, hiszen végre a vásznon is találkozhatnának a Bosszúállók az X-men tagjaival, arról nem is beszélve, hogy a Marvel filmről-filmre hozza az egyenletesen magas színvonalat, így az ő kezeik között egészen biztosan remek mozikat kapna az X-men mondakör.

A tárgyalásokról és a felvásárlásról szóló pletykákat a felek nem kommentálták, de mi szorítunk azért, hogy a Disney végül ki tudjon valamit alkudni magának. Ha mást nem is, azt nagyon megnéznénk, mit kezdene a Marvel Studios egy olyan ikonikus hőssel, mint Farkas (azaz Rozsomák).

UPDATE - Néhány órával cikkünk megírása után a The Wall Street Journal már le is hűtötte a kedélyeket. Ők úgy tudják ugyanis, hogy a tárgyalásoknak nem azért lett vége, mert a Fox és Disney fejesei mosolyogva egymás markába csaptak. Állítólag azért esett ilyen gyorsan kútba a megállapodás, mert az alkudozás olyan messziről indult, hogy esély sem volt arra, hogy közös nevezőre jussanak a felek. Csak egy untig ismételgetett közhellyel tudunk vigasztalni téged: a remény hal meg utoljára.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában