Bécsben kaptuk el A Gyűrűk Ura Denethorját, a Fringe-sorozat Walter Bishopját, és megtudtuk tőle, hogy a Fringe-ből már sosem lesz semmi. És hogy A Gyűrűk Urát is lehet, hogy jobb lenne békén hagyni. Interjú!
Ha van elátkozott anyagunk, hát ez biztosan az. Még a VIECC Comic Con 2018-on interjúztunk John Noble-lel, a Fringe Walter Bishopjával, A Gyűrűk Ura Denethorjával, a Rocksteady Batman Arkham Knight játékának Scarecrow-jával, aztán az interjú hang- és képanyagával minden megtörtént, ami megtörténhetett, majd megtörtént a legjobb is: a hanganyag sértetlenül előkerült. Mivel még mindig aktuális dolgokról beszéltünk, íme a John Noble-lal Bécsben készült interjúnk.
- Figyeltem, ahogy rendíthetetlenül dedikál, a sor pedig egyáltalán nem akart fogyni. Hogyan bírja ezt? Nem túlságosan monoton része ez a munkának?
- Eléggé fárasztó, de gyorsabban telik az idő, ha belevonódsz a dologba. Ha együtt vagy velük, és nem csak ott ülsz. De egyébként is, ha egy ekkora sor vár rám, és azért állnak az emberek néha nagyon-nagyon sokáig, hogy velem találkozzanak, az egy hatalmas bók. Ők pedig megérdemlik, hogy figyeljek rájuk. Nagyon nem lenne helyes, ha másképp történne. Egyébként nagyon érdekes emberekkel találkozom. Olyan sztorikkal jönnek hozzám, amelyek tényleg megérintenek.
- Melyik szerepéről kérdezgetik leginkább? Walterről a Fringe-ből? Vagy Denethorról A Gyűrűk Urából?
- Igen, és egy kicsit rémisztő is belegondolni, hogy milyen régen forgattuk A Gyűrűk Urát. 1997 karácsonyán fejeztük be. Nem tűnik úgy, mintha több mint 20 éve történt volna. És persze azért a Fringe-ről is kérdezgetnek, de azért sokan érdeklődnek Az Álmosvölgy legendája sorozatról, és Scarecrow-ról is, akinek a hangját adtam a Batman: Arkham Knight játékban. Nagyon ritkán a színházi munkáim is érdeklik őket, de páran tanácsot is kérnek tőlem a színészi munkájukhoz. De A Gyűrűk Ura és a Fringe a leggyakoribb.
- Mindig ugyanazokat a kérdéseket teszi fel mindenki?
- Ó, nem. A rajongók annyira jól informáltak, hogy még nekem is nehéz megválaszolni néhány kérdésüket. Főleg A Gyűrűk Ura rajongóival volt jónéhány ilyen találkozásom. Sokkal többet tudtak, mint én.
- Nem frusztráló ez?
- Nem feltétlenül, mert tudom, hogy ők olyan emberek, akik ebben élnek, és mindent tudnak az adott világról, rettenetesen sokat olvasnak róla. A Fringe-dzsel más a helyzet, ott nem nagyon tudnak megfogni.
- Mindenki azt kérdezgeti, hogy lesz-e még valami a Fringe-ből. Anno még azt nyilatkozta, hogy szívesen leforgatna hozzá egy egész estés filmet.
- Abból nem igazán lesz semmi. Tulajdonképpen ennek pénzügyi okai vannak. Amikor még mentek az évadok, nagyon erős rajongói bázisa volt a sorozatnak, de nem volt akkora siker a Fringe világszerte. A stúdió érthető okokból húzta a száját, amikor már nem ment olyan jól. A Star Trek, a Star Wars azért folytatódhatott ennyi idő után, mert tudták, hogy a rajongók még mindig ott vannak, és megnézik, ha jön valami újdonság. Ez itt nem biztos, hogy megtörténne. Szerintem néhány színész már teljesen túl is lépett rajta. Én visszatérnék, mert nagyon szerettem Walter szerepét.
- Hiányzik?
- Igen, de őszinte leszek, jobb elengedni a dolgokat. Sokan most azt kérdezgetik tőlem, hogy benne leszek- e A Gyűrűk Ura-sorozatban. Nem lenne helyes. Ha arra gondolok, hogy mit adott az embereknek a filmtrilógia, akkor mindig az jut eszembe, hogy hova lépnénk onnan? Tovább kell lépni.
- Nekem úgy tűnt, hogy a Fringe-ben a forgatásokon kívül is úgy működtek, mint egy család. Josh egyik színházi darabjára is elment nemrég, és büszkén posztolt róla Twitteren.
- Ó, igen. Anna és Josh olyanok voltak, mintha a gyerekeim lennének. Josh nagyon közel állt hozzám, és nem csak azért, mert a fiamat játszotta a sorozatban. Nagyon korán elvesztette az apját. A sorozat elején megegyeztünk abban, hogy a szerepünk szerinti apa-fia viszonyt annyira valóságossá tesszük, amennyire csak lehet. Nem hívott apának mondjuk (nevet). Lépésről lépésre haladtunk, építettük a bizalmat. Öt évig tartott, nem volt szabad elsietni. De ahogy az apák és a fiúk, mi sem értünk egyet mindenben.
- Melyik a nehezebb? Egyetlen karaktert többféleképpen megjeleníteni egy sorozaton belül, ahogy Waltert a Fringe-ben, vagy sokáig ülni a sminkszobában arra várva, hogy Denethorrá változtassák az embert?
- Maga a smink még semmiség, a különféle maszkok felhelyezése már nem annyira. Az rettentően unalmas. Iszonyú hosszan tart. A smink tulajdonképpen még pihentető is tud lenni, az ember jól elrelaxálgat közben. A legjobb sminkesek pedig odafigyelnek arra, hogy milyen hangulatban vagy, jót lehet beszélgetni velük közben, ha úgy alakul.
- Akkor lehet, hogy azért nem akar belevágni a szuperhősbizniszbe, mert ott aztán néha tényleg egy örökkévalóságig kell a maszkmesterek székeiben ülni.
- Igen, lehetséges (nevet).
- Bár igazából volt már szuperhős, csak hangban. Így megúszta.
- Igaz. Gotham az enyém, Batman (mondja Scarecrow hangján).
- Szerette az Arkham Knight szinkronizálását?
- Jaj, nagyon. Jó volt maga a játék is, rengeteg ideig fejlesztették, és túl sokáig írták, ami egy játéknál aztán nem feltétlenül szokásos. A Warner aztán egyszer rájuk is szólt, hogy álljanak már le az írással, az isten szerelmére. A szinkronszínészek is bele akartak írni sokszor ide-oda. Még később is jöttek azzal, hogy vannak új és nagyon jó ötleteik, de akkor már hallani sem akartak változtatásokról.
- Emlékszik arra, hogy korábban elvállalt egy szinkronszínészi munkát a Saboteur nevezetű játékban, ahol bármennyire is furcsa, egy Bishop nevezetű karakter hangját adta?
- Nem. Nem akarok udvariatlan lenni, de néha a szinkronszínész munka, főleg egy animációs filmben vagy játékban egyáltalán nem emlékezetes. Főleg azért sem, mert nagyon rövid meló. Odamegyek, felmondom gyorsan a szöveget, és már ott sem vagyok. Nem várnak el tőlem sokat, olyan, mintha meg sem történne az egész. Néha még a szöveget is csak ott olvassa el az ember előtte. Ez nagyon szomorú, de sajnos sokszor így működik. Scarecrow-nál más volt a helyzet, az óriási volt. Bele sem tudtam kötni a forgatókönyvbe. Nekem mindig csak azt kell tudnom, hogy az én karakterem mit tud. Csak abból vagyunk képesek dolgozni, amit tudunk a karakterről. Nem is feltétlenül kell ismernem a teljes képet.
Egyébként sokszor előfordul, hogy megkérdezik tőlem, hogy milyen volt ezt és azt és amazt a karaktert alakítani, mire én csak bután nézek. Már nem is emlékszem arra, hogy valaha olyat is csináltam. De ez persze a szinkronszínészi munkára értendő. Annyira gyorsan jönnek a kicsi munkák, hogy az ember el tud veszni köztük.
- Még sosem gondolkozott azon, hogy filmet rendezzen?
- Szerintem nem vagyok rossz rendező színházban, de a film nagyon más műfaj. A filmes vagy tévés rendezés nagyon technikai munka. Lehet, hogy én szeretném, amit csinálok, de a nézők már nem biztos. Mindig azt szoktam mondani, hogy akkor vállalnék el egy filmet rendezőként, ha először is olyan a sztori, amiért rajongok, másodszor, ha egy zseniális rendezőasszisztens dolgozik velem, és egy csodálatos produkciós designer. Nélkülük teljesen elvesznék.
- Könnyű dolga van magával egy rendezőnek?
- Ha a rendező egy idióta, akkor nem. Általában ez a munka a kölcsönös tiszteleten alapul. Ha nem tudom tisztelni a rendezőt, akkor elég kemény tudok lenni. De általában nem vagyok az. Nemrég dolgoztam Lucy Liuval rendezőként is az Elementaryben, az például óriási öröm volt, mert imádom őt, okos, szép és tehetséges, érti a dolgát.
- Érdekes, hogy ezt említette, mert pont itt van Andrew Scott, a Sherlock sorozat Moriartyja. Találkoztak már a backstage-ben?
- Igen, bár ugye nálunk azért nagyon más Moriarty van, egy női Moriarty, ez eléggé megkavarja a dolgokat. Andrew egy sokkal tradicionálisabb verzióját hozza, de azért a miénk is sikeres.