A The Favourite úgy térképezi fel az emberi aljasságot, hogy közben minden másodpercéért odadobnál neki egy Oscart.

A kedvencet az a Yorgos Lanthimos hozta össze, akit aztán tényleg nem lehet megvádolni azzal, hogy ne dolgozna meg a mi rosszkedvünkért. Pedig a filmjei rendre erősek, de ki is csinálnak keményen, főként a legutóbbi Egy szent szarvas meggyilkolása, amely még hónapokkal az utolsó pillanatok lepörgése után is kísértett mindenkit, de nem panaszkodunk. Ezért szeretjük. Azt tesz velünk, amit csak akar. Elgondolkodtat, és durván gyomorba vág, közben a filmjei sajátos stílusát még akkor is csak szeretni lehet, ha egyébként maguk a történések, amiket végignézünk, inkább taszítóak.

A kedvenc egy fokkal talán könnyedebb A homárnál és az Egy szent szarvas…-nál, de így is legalább annyira könnyed, mint egy tonna százas szög. A mondanivaló most is súlyos, talán csak a megvalósítás lett egy kicsit kevésbé sötét, de ezt tényleg úgy kell elképzelni, hogy az ember nem lehajtott fejjel, zokogva megy haza utána, és soha többé nem akar a napba nézni, csak úgy simán depressziósan, közben tudja, hogy hamarosan majd azért kisüt a nap. Mert a döntés mindig a mi kezünkben van. Lehetünk jobb emberek, vagy olyan alávalóak, mint A kedvenc szereplői.

Az összes szereplője. Mert ebben a moziban bizony egy árva lélek nincs, aki jóindulatú lenne, persze semmi sem csak fekete és fehér, de ezek a lányok nagyon nem angyalok, iszonyú dolgokra képesek a hatalmuk megtartásáért, úgy gázolnak át bárkin, mint egy busz, amit Sandra Bullock vezet. A hatalomért folytatott harc nem lányregény, itt senki sem él egyszerű, kedves eszközökkel.

A sztori a 18. századi Angliába visz vissza, ahol Anna királynő (Olivia Colman) foglalja el a trónt, ő és legjobb barátnője, Lady Sarah (Rachel Weisz) viszik a hátukon az ország dolgait, majd megérkezik életükbe Sarah rokona, Abigail (Emma Stone), akit cselédként alkalmaznak a palotában, de Abigail szépen lassan eljut a királynő közelébe, és belopja magát a szívébe. Sarah meglátja a lányban a konkurenciát, és elkezdődik egy verseny a pozíció megszerzéséért, illetve megtartásáért. A verseny kegyetlen, az eszközök mocskosak, a cél érdekében bármi megengedett.

A film olyan szépen lassan, de mégis jó tempóban bontja ki a szereplőket, hogy igazából az első pillanatától az utolsóig érdekes marad, ebben mondjuk igen nagy szerepe van a színésznőknek is, akik minden díjat megérdemelnének ezekért az alakításokért. Olivia Colman egyszerűen embertelen, olyan komplex karaktert hoz brutális színészi játékkal, hogy olyat csak a legnagyobbak tudnak, de Emma Stone is jó eséllyel írhatja a köszönőbeszédét a második Oscarjáért, hacsak Rachel Weisz el nem happolja előle a legjobb női mellékszereplő kategóriában. Mert igen, mindketten jelölve vannak.

Emma Stone ráadásul bevállalta élete első vetkőzését is, nem nagyot, de azért mégis vetkőzés az, viszont van annyira jó ez a film, hogy sokkal nagyobb látványosság minden más, ami azon kívül van, így csak nagyon kevesen foglalkoznak ezzel a bagatell textilledobással. Megtörtént, ugorjunk.

Lanthimos szokás szerint egy igen sötét képet fest az emberi kapcsolatokról, azon belül is a hataloméhségről, de mondjuk tényleg nem vártunk tőle mást. A kedvencben nem is az a nagy szám, hogy olyat mond, amit az ember már ne tudna, egyszerűen csak úgy mondja el a leckét, hogy attól szem nem marad szárazon, hogy tényleg megértse az ember, de hogy mit is kell megérteni, az már megint jó kérdés.

Hogy ne bízzunk senkiben? Hogy a megszerzett pozíciónkat tartsuk meg bármi áron? Hogy az emberek bármire képesek, és néha nem azok, akinek látszanak? Igen, ezt mind egyszerre. De azt is, hogy mindenkinek van egy emberi oldala, még annak is, aki szimplán állatiasnak tűnik, és nyilván azt kell megértenünk, hogy az emberek nem változnak. Így volt ez a 18. század előtt, és így van most is. Ilyenné képes válni a civilizált ember, ha a hatalom közelébe kerül. És ez ijesztőbb, mint bármi. Kit érdekelnek ezek után Emma Stone mellei? Csak normális kapcsolatokat akarunk, semmi mást. A nyulakat pedig szabadon engedni, nem eltaposni.

9
  • Egyetlen szerethető karakter sincs benne, mégsem tudod utálni, amit látsz
  • Yorgos Lanthimos már megint beviszi a gyomrost, csak most könnyedebbnek tűnő eszközökkel
  • Olivia Colman, Rachel Weisz és Emma Stone egyszerűen csodálatosak

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon