Mint valami időutazós film. Egyébként Taron Egerton és Elton John rettenetesen jók együtt.

Négy Oscart nyert a Bohém rapszódia, nem lenne túl meglepő, ha jövőre az Elton John életrajzi filmmel, a Rocketmannel történne meg ugyanez, amiben Taron Egerton alakítja majd Eltont, és valószínűleg pont úgy felejti majd el a film azt a mérhetetlenül súlyos partifolyamot rendesen kibontani, amiben Eltonnak része volt életében, mint ahogy a Bohemian Rhapsody is elfelejtette. De mindegy, nagyjából tudjuk, hogy mire számítsunk, arra mindenképp, hogy Taron Egerton úgy énekli majd a klasszikus dalokat, ahogy a mester.

Hogy ez mennyire így lesz, az már egy korábbi videóból is kiderült, most azonban egyszerre álltak színpadra Elton alapítványának Oscar-gálát követő jótékonysági rendezvényén Hollywoodban, és nagyon jók együtt. Érdemes nézni az arcaikat. A Rocketman nálunk június 6-án indul majd a mozikban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában