Kicsit sárga, kicsit savanyú és sajnos a miénk: a következő magyar klipek mindegyike ki fogja csapni a biztosítékot!

Szecsődi Karcsi & Nkuya Sonia – Hányszor mondjam

Kezdjük a listát egy igazi csodával, ahol a jó ízlés és a valóság még csak köszönőviszonyban sincsenek egymással. Még a mai napig sem értjük annak a jelenetnek a szükségességét, amikor Karcsi huncutul leönti tejjel Sonia szado-mazo latex göncét. Hogy a klip, vagy a dal rosszabb-e, azt képtelenség eldönteni. Megnézed, és nem alszol két napig.

Zalatnay Sarolta – Salve

Cini szomorúan bólogat, majd kivirul. Ekkor tudja meg, hogy az ötös lottó eheti főnyereménye… Örül, hát perszehogy, hiszen nem kellett kimennie a hidegbe forgatni, megoldották az ügyet Terry Black lakásán, ott aztán virgonc módon lehet vonaglani székek körül indokolatlan bőrcuccokban. Néhány pillanatig az egyik legsúlyosabb videó, Gerencsér Tomi feat. Kiszel Tünde Égtem című műve is megjelenik. Delhusa Gjon már be sem vállalta, és valljuk be őszintén, ez már elárul valamit!

My Heart Will Go On (félig) magyarul

Ha mindenképpen kellene mondanunk egy olyan momentumot a magyar poptörténelemből, amiért feltétlenül és haladéktalanul bocsánatot kellene kérnünk, majd pecsenyevörösre ostorozni önnön hátunkat, ez lenne az. Hogy mi indokolta, az még a mai napig sem tiszta.

Tóth Lüszi – I Feel Happy

Viszonylag jól szerepelsz a Megasztárban, összeállsz egy producerrel, majd a karrierednek annyi. Legalábbis akkor, ha ilyen klipeket forgatsz. A dal se jobb, de a videó sztorija és a Madonna Ray of Lightjának ultra light üzemmódba kapcsolt random háttér előtt pózolásai sírós nevetést okoznak.

Madame X-Otic – Riói szerelem

Ha legalább a nő jó lenne… De nem. A Művésznő végülis nagyon megdolgozott azért, hogy bekerülhessen minden idők legrosszabbjai közé, kínosan ügyelt arra, hogy klipjének minden egyes pontja vállalhatatlan legyen. Köszönjük neki az élményt!

MM – Sunshine Beach Forever

A dal olyan, amilyen. A szöveg egyenesen borzasztó. De ami a klipben történik, az valami fergeteges. MM bokáig érő vízben feszít a kacsaúsztatóban, boltok között járkál, csajok között énekel, ultralazán ráz, 2:50-nél majdnem pofán vágja az egyik táncos lányt. Tökéletes a káosz.

R-Stone – Enyém lesz a szíved

A szíved, a májad, a veséd, minden az enyém! Porschéval érkezni a fényes nappal teljes joggal kihalt bambizóba a legkúlabb kúlság, annyira kúl, hogy mind a hat bent tartózkodó leányzó kiszalad autogramot kérni a sofőrtől. Odabent pedig meginni egy alkoholmentes koktélt, felszedni egy csajt, majd visszaülni az autóba egyenesen feleslegessé teszi, hogy elmagyarázzuk, miért is ez a lazaság fogalmának egy sosem ismert csúcsverziója.

Roberto, a Mulatós Masszőr – Küldd már a szerelmet

Mulatós, mulatós, ezzel még nincs is baj. Nem nekünk szól, ennyi. De a klip annyi csodát rejteget, amivel egyszerűen lehetetlen versenyezni. Ajánljuk például 1:50-től azt a jelenetet, amikor Roberto a (feltehetően) benyalt bélyeg hatására azt hallucinálja, hogy volt barátnője szembe jön vele az utcán, ettől pedig éktelen haragra gerjed.

Cuki – Cuki vagyok

És hogy egy igazi klasszikussal zárjunk, tekintsük meg Cuki mesterművét, és énekeljük együtt a refrént a művésznővel.

A világ legócskább klipjeivel korábban foglalkoztunk már, ha kimaradt, pótlása kötelező!

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés