A következő hölgyeket elnézve biztosan felhívjuk a kábelszolgáltatónkat, hogy adjon hozzá a csomagunkhoz néhány plusz adót. Mert inkább őket szeretnénk látni a realityk helyett.

  1. 10 / 10

    Maria Menounos

    A görög származású Maria egyszerre profi szépség (több szépségkirálynő-választáson is indult), színésznő (feltűnt a Trópusi vihar-ban is), tévés műsorvezető, és tessék megkapaszkodni, profi pankrátor. Így jobb lesz szembesülni azzal, hogy a hölgy fél kézzel gyúr belőlünk gombócot, ha nem vigyázunk. Azt pedig ugyebár senki sem szeretné.

  2. 9 / 10

    Cat Deeley

    Cat az a fajta nő, amilyen elméletileg a világon nem létezik, gyönyörű, tehetséges, és olyan humora van, amiből nyugodtan megélhetne. Az egykori modell tavaly férjhez ment Patrick Kielty humoristához, de ez nem akadályoz meg minket abban, hogy gyönyörködjünk benne a nálunk is látható Táncolj, ha tudsz című, meglepő módon táncos tehetségkutatóban, és egyéb, felháborítóan szexi fotósorozataiban.

  3. 8 / 10

    Alexandra Braun

    A hölgy nem más, mint Miss Earth 2005, egyenesen Venezuelából, persze a neve alapján nem tűnik őslakosnak. És valóban nem is az, a német származású gyönyörűség ősei a második világháború alatt váltottak át a német hűvösségről a venezuelai temperamentumra, ami jó ötletnek bizonyult, a remek adottságokkal rendelkező, 179 centis kislányuk ugyanis sikert sikerre halmoz az országban. Tévés munkája mellett már venezuelai filmekben is megmutatta tehetségét. Megnéznénk…

  4. 7 / 10

    Tyra Banks

    Topmodell a javából, aki még a negyvenhez közel is remekül fest, bár tény, hogy nem miatta, hanem a frissebb húsok miatt nézzük a Topmodell leszek! című tehetségkutató-realityt, már ha bírjuk, mivel az erősen csajos műsor idegesítőfaktorát csak a szépségek miatt lehet elviselni. A 178 centis világszépe sosem vállalt be meztelen fotózást, és nem folytatott modellhez méltó életmódot: állítólag sosem drogozott, és nem iszik alkoholt sem. Vagy csak remekül titkolja.

  5. 6 / 10

    Mandy Starling

    A See Savannah című turisztikai műsor nem valami izgalmas, elég megnézni egy–két percet belőle, és azonnal beugrik a Főtér az M1-ről, de azt nem egy ennyire szexis műsorvezető celebrálta hétről hétre. (Ezt most nem sértésnek szántuk.) De a modellként is brillírozó Mandy Starlinghoz körítés sem kellene, már önmagában is gyönyörű látványt nyújt, így még azt is elnézzük neki, ha a műsora nem igazán tartalmazott több szórakoztató momentumot (persze csak számunkra, nekünk semmit sem mond Amerika-Alsó) egy átlagos magyar utazós műsornál.

  6. 5 / 10

    Alex Sim-Wise

    Na ilyen a világon nincs! Ezt a súlyosan szexuális brit modellt tévéközelbe engedték, saját show-t kapott In Bed with Sim-Wise címmel, de a címtől függetlenül pornográfiát nem tartalmaztak az epizódok, sőt, túl sok értékelhető pillanatot sem. Később az MTV-n interjúzgatott a fél világgal, de leginkább mégis annak örültünk a legjobban, amikor a Playboy-ban tűnt fel ruha nélkül. Mindenkit megnyugtatunk, rendben voltak a képek.

  7. 4 / 10

    Daniella Cicarelli

    Ronaldo egykori menyasszonya három hónap jegyesség után lépett le a focimágus mellől. A brazil MTV műsorvezetőnője szimpla külsejével is felhívja magára a figyelmet, és akkor még nem is beszéltünk arról a videójáról, amelyet 2007-ben egy paparazzó készített róla és barátjáról a spanyol tengerparton. Maradjunk annyiban, hogy a páros igencsak közel került egymáshoz a vízben. A videó YouTube-ra kerülésének örömére Daniella azonnal perelt, melynek következtében két napig minden brazil felhasználót blokkolt az oldal. Ennek egyenes ágú folytatásaként a brazilok kissé megutálták a szépséget, több mint 80 ezer e-mail érkezett, amelyben az anyja ősi foglalkozására kérdeztek rá, többen pedig még az MTV épülete elé is elzarándokoltak, hogy kifejezzék nemtetszésüket. Hozzánk még mindig jöhet, ha esetleg új hazát keresne.

  8. 3 / 10

    Heidi Cortez

    A felháborítóan szexi Heidire maga az isteni Howard Stern tette rá a kezét, persze csak képletesen (talán), ő kérte fel, hogy olvasson nagyon-nagyon szexuális meséket az egyik rádióműsorában, amelyet egy éven keresztül folyamatosan meg is tett a gyönyörű modell. Később egy realityben tűnt fel, szerepelt minden valamirevaló magazin címlapján, mellékállásban pedig szoláriumszalont üzemeltet. De nem akármilyet, az egyik legnagyobbat Nevadában. Ez azonban smafu ahhoz képest, hogy kitalálta, ő bizony olyan oldalt fog üzemeltetni, ahol lengén öltözött lányok olvasnak fel történeteket, melyeket a kedves vásárló jó pénzért megvehet és megnézhet. A Perfect Story szájt nagyon jól működik, két dollárért bárkinek mond mesét egy szexi felolvasólány.

  9. 2 / 10

    Mariangel Ruiz

    Íme még egy nő Venezuelából, aki szintén szerepelt egy világszépe-választáson, de ő csak másodikként végzett a 2003-as Miss Universe-en. Ez persze azt jelenti, hogy Miss Venezuela lett, ami után kapott lehetőséget bőven, reklámszerepek és tévéműsorok hullottak a csodás lábai elé, plusz megtalálta élete szerelmét is, akinek gyermeket is szült. A házasságnak vége lett, a szépsége viszont még mindig tart.

  10. 1 / 10

    Olinda Borggren

    A svéd Éden Hotel-ből indult, hogy aztán visszatérjen oda műsorvezetőként. A szőkeség férjét is a Paradise Hotel-nek köszönheti, egyik versenyzőtársával találtak ugyanis egymásra még 2005-ben. Jelenleg festőként tengeti mindennapjait. Vennénk tőle képet, bármilyen is legyen a minősége.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

Mától streamelheted a magyar Oscar-díjat is hozó Szegény párák című filmet

További cikkeink a témában