A humorista ugyanis erre vágyott, hogy éhes oroszlánok egyék meg halála után.

Kathryn England, a londoni állatkert vezetője elmondta, hogy a 2020-as nehéz év után várják a felajánlásokat, hogy az állatoknak megfelelő, egészséges étrendet biztosíthassanak.

Ricky Gervais, brit komikus felajánlása ugyanakkor túl brutálisnak bizonyult, ráadásul nem is lenne túl egészséges a vadállatoknak.

Gervais egyébként azon viccelődött, hogy szívesen megnézné az állatkertbe visszatérő turisták arcát, mikor meglátnák, hogy két oroszlán egy 73 éves kövér embert majszolgat a kifutón. A halál és az elmúlás egyébként úgy jött fel, hogy Conan az Utóélet című sorozatáról kérdezte Gervaist, aki nyilván elkapta a fonalat és elkezdte sajátos módon továbbfűzni.

Ez is érdekelhet:

Mégis streamen köthet ki a Fekete Özvegy

Lassan ott tartunk, hogy mindegy, csak lássuk már.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában