Mi történik akkor, ha a Disneynek kell egy új kalózfilm, de túl lassan készül a forgatókönyve? Az egészet a vadnyugatra költözteti, aztán lesz, ami lesz.
Egy átlagos nap a Disney-megbeszélésen: Gyerekek, kellene valami olyasmi, mint A Karib-tenger kalózai volt. Mit miért? Valaki vigye ki ezt a szerencsétlent a személyes holmijaival együtt, könyörgöm! Szedjétek össze Gore Verbinskit és Johnny Deppet, úgyis szeretnek együtt dolgozni, meg már múltkor is westernkedtek a Rangóban, pofás is lett, szerette a nép, szóval munkára, na! A forgatókönyvírók lázas munkával átírták A Karib-tenger kalózai első részének szkriptjét, melyet nagy nehézségek árán, de végül sikerült megszereznünk. Íme:
A XVII. XIX. században a Karib-tenger vadnyugat a kalózok banditák birodalma volt, akik megfélemlítették az angol királyi flottát a lakosságot és a vasútépítőket is. Elizabeth Swannt Rebecca Reid férjét, az angol kormányzó lányát a helyi rendfenntartó hőst elrabolja megöli a rettegett kalóz bandita, Barbossa kapitány Butch Cavendish. A lány gyerekkori barátja és szerelme (és a férj testvére), Will Turner John Reid a lány megmentésére bosszúhadjáratra indul, és akarva-akaratlanul a kalózok egy indián segítségét kell kérnie. Jack Sparrow Tonto (Johnny Depp), a kalózok vezére az indiánok lélekharcosa felfedi Barbossa Cavendish és társai titkát. Will és Jack John és Tonto megkísérlik a lehetetlent: megszerezni a Fekete Gyöngyöt bandavezért, megmenteni a lányt és mellesleg megszerezni megmenteni a világ legdrágább egyik sokat érő kincsét.
A magányos lovas-ról süt, hogy a Disney foggal-körömmel szeretett volna összetákolni egy új Karib-tenger-szériát, ami hasonlóan jól fial, de nem jött össze a nagy művelet. A film hatalmas gyártási költségét (250 millió dollár) sosem fogja visszahozni (hatalmas bukás volt a kasszáknál Amerikában), ráadásul csak a kalózos mozik harmadik–negyedik részeinek minőségét éri el, és bár egyáltalán nem szerethetetlen, azért csak-csak feszengeni fog az ember a két és fél órás játékidő közben.
Először is: nem teljesen tiszta, hogy kiknek szánták a The Lone Ranger-t. A film végi látványos, nagyon pörgős csatajelenet egyértelműen a gyermeki szívekhez szólás mestereinek műve, de akkor miért vág ki Cavendish emberi szíveket és eszi meg őket? Miért gyilkolnak halomra embereket a film elején, ha később megjelenik egy bárhol felbukkanó, vicces ló? Ettől még nem lesznek a gyerekek megbocsátóbbak! A készítők nem merik bevállalni az igazi, kemény westernhangulatot, néha odadobnak egy morzsát, de aztán megint előkerül a cukiságfaktor, addigra a gyerek viszont már régen bőgni fog.
Másodszor: valaki mondja már meg Johnny Deppnek, hogy szakadjon el a fura figurák megformálásától, mert most már kifejezetten unalmas, hogy szinte mindegyiket ugyanazzal az eszköztárral képes csak megjeleníteni. Tonto is egyfajta Jack Sparrow-alkat, csak éppen hallgatagabb, és nem iszik annyit. A lényeg azonban ugyanaz: egy teljességgel túlvilági karakter, aki nem megy a szomszédba egy kis akcióért és poénokért sem, persze néha esetlen, de mindig kivágja magát a nehéz helyzetekből. Köszönjük, majd értesítjük! De tudja mit? Inkább nem.
De valahogy mégsem lehet utálni a filmet. Atmoszférateremtésből ötösre vizsgázik, a karakterek minden sablonosságuk ellenére rendben vannak, még ha néha idegesítőek is, William Fichtner Cavendish szerepében olyat alakít, hogy azonnal beírnád a leghitelesebb genyák nagykönyvébe. Gyönyörű képek, jó zenék, jó színészek mozija ez, csak éppen a történetvezetés bugyutasága és a film indokolatlan hosszúsága okozza azt, hogy a végén többnyire csak egy újabb elhibázott, furakarakteres Johnny Depp-moziként emlékezzünk rá. Aki viszont még mindig nem tud betelni azzal, amit Depp üzembiztosan tud, szereti a lovakat, egy vadiúj vadnyugatot, a Disneyt és a Karib-tenger hármat, annak feltétlenül megéri a jegy árát.