A nomádok földje úgy az év egyik legjobb filmje, hogy nehéz megfogalmazni a cselekményét. Egy érzésről szól, amit nem lehet szavakkal leírni. Arról, hogy mit jelent, ha az embernek szándékosan nincsenek gyökerei.

Chloé Zhao 3 Oscar-díjas filmje nagyon kivárta itthon a Cinema Cityk nyitását, pedig ha van film, ami nem pont a CC-kbe, hanem az artmozikba való, hát biztosan ez az. És nem arról van szó, hogy ne élvezhetné bárki, mégis csak egy bizonyos közönség fogja imádni, de ők nagyon. A Nomadland az érzések filmje, nem a kimondott szavaké, nem a nagyívű történeteké, tulajdonképpen annyira nem, hogy csak bajosan lehetne elmesélni, mi is történik ebben a moziban. Mert látszólag nem történik semmi, mégis annyi minden pörög le az ember szeme előtt, hogy beleszédül.

A sztori főhősnője, Fran (Francis McDormand), aki elvesztette férjét és lakhelyét, majd autójával útra kél Amerikában, ami egyúttal új lakhelye is lesz. A nomád életet élő Fran aztán találkozik más és más emberekkel, más és más helyekkel, és közben megmutatja, hogy milyen az, ha semmid sincs, de mégis tiéd a világ. Hogyan lesz a semmiből minden? És hogyan lehetsz a semmi közepén tetőtől talpig ember?

A nomádok földje alaphelyzete igazából egy brutális mélydrámát adna ki, de érdekes módon a sztori mindig inkább felemelő, mint depresszív, még akkor is, amikor Fran nincs éppen jó helyzetben. Olyan szeretettel viszonyulnak ugyanis egymáshoz ezek az emberek, amit nagyon ritkán találsz meg a „normális” életedben. Mindegyikük elengedett mindent, a problémákat megoldandó feladatként kezelik, a nehézségekbe sem szeretnének beledögleni, inkább megtalálják a kiutat egymást segítve.

Igaz, a mondanivalója egy része lerágott csontként hat, de így még nem mesélte el senki: nem nagyon szabad félig élni, akkor leszel boldog, ha elengedsz mindent, és nem marad semmi másod, csak az emberséged. A másik oldala már sokkal egyedibb, ugyanis pont azt mutatja meg, mit jelent, ha az ember olyan más emberekkel zárja össze magát a végtelen pusztaságokban, akik hasonlóan elengedtek mindent. De ezt egy harmadik réteggel teszi tényleg rettentően érdekessé: megmutatja, milyen az, ha az embernek saját akaratából nincsenek gyökerei.

Tévedés ne essék, Fran nagyon is hagyományos életet élt férje mellett, de sosem érezte, hogy le tudná kötni magát egy helyen, csak ha nagyon muszáj volt. És igen, lehet így is élni. Lehet boldogtalanul tengődni vagy hazánknak tekinteni az amerikai pusztaságot, és benne élni másokkal. Nem vagy egyedül. Akkor sem, ha látszólag nincs melletted senki.

Lehet, hogy a nomádok egy kedves kis szektának tűnnek, de nem akarnak egymástól semmit, kivéve néha egymás társaságát.

Segítenek, ha kell, szereznek munkát, befogadnak, mert ezt teszik normális emberek egymás között. Ha mindez kissé túlságosan is életszerűen hangozna, az azért lehet, mert a film egy igaz történeteken alapuló könyvből készült, amelyet Jessica Bruder írt 2017-ben Nomadland címmel.

A könyv ugyan nem egy karakterre helyezi a hangsúlyt, de tökéletesen bemutatta, hogyan alakult a gazdasági világválság után jónéhány idősebb amerikai élete, akik úgy döntöttek, olcsóbb önfenntartással, kisbuszokban, lakókocsikban élve folytatják tovább, miközben alkalmi munkákból tartják fenn magukat. Fran és barátai igazából nem is azt mutatják meg, hogy érdemes lehet így élni, hanem azt, hogy mit lehet tanulni ebből az egészből.

Azt mindenképp, hogy nincs értelme eszetlenül birtokolni mindent. Amire nagyon szükségünk van, esetleg nagyon erős érzelmi értékkel bír, és még hasznunkra is válik az életben, azt tényleg meg kell tartanunk, minden más felesleges. Azt is, hogy igenis vannak olyan emberi kapcsolatok, amelyek kitartanak, és érdekmentesek. De a legeslegfontosabb tanítása az, hogy minden ideiglenes. Mi is, a barátaink is, az életünk is. Úgyhogy örüljünk, ha netalántán hasonló embereket küld felénk a sors, élvezzük a társaságukat, aztán ha mennünk kell, ne búcsúzzunk örökre, egyszer úgyis viszontlátjuk egymást.

És ezen az úton bizony mindannyian szívesen utaznánk. Lehet, hogy sokan nem mernénk meglépni, de ha elfelejtenénk, mi az igazán fontos az életben, akkor Frances McDormand mostantól mindig megmondja, ha megnézed a Nomadlandet.

9
  • Frances McDormand nem véletlenül kapott ezért is Oscart
  • Felemelő és gyönyörű film
  • Igazából alig van cselekménye, mégsem tűnik üresnek
HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.