Metált bírod? Majd most fogod! A jelenlegi rockbiznisz csak úgy hemzseg a szebbnél szebb énekesnőktől. Lássunk közülük tízet!

  1. 10/10


    Sharon den Adel

    Zenekar: Within Temptation

    Ha lenne egyfajta egységes toplista a rockzene leggyönyörűbb nőiről, akkor Sharon minden bizonnyal dobogós helyezést érne el. A holland metálmaca sok évvel fiatalabbnak tűnik a koránál (38 éves), ezek szerint a rock konzerválja a nőket, vagyis inkább az anyukákat, mert hogy Sharon már három gyermeket nevelget Robert Westerholttal, a Within Temptation gitárosával. Megfogta vele az isten lábát...

  2. 9/10

    Lzzy Hale

    Zenekar: Halestorm

    A Hale tesók megalapították a Halestorm bandát, a férfiak pedig nem lehetnek elég hálásak annak, hogy megismerhették Lzzyt. A lány nem szívbajos, azt nyilatkozta például, hogy ha a szexualitását kell hangsúlyoznia ahhoz, hogy figyeljenek rá, akkor probléma nélkül megteszi. Nem tudjuk Lzzy, lehet, hogy még nem figyelünk rád eléggé. Tudnál valamit tenni az ügy érdekében?

  3. 8/10

    Cristina Scabbia

    Zenekar: Lacuna Coil

    Na tessék, még egy olasz énekesnő, akit konzervált a rock, Cristina ugyanis negyvenéves, de ez egy cseppet sem látszik rajta, viszonylag könnyedén vegyülne el egy egyetemi buliban is, bár valószínűleg mindenki fel akarná szedni, aki elég bátornak érzi magát. Talán pont kortalansága miatt is lehetséges, hogy férje, a Children of Bodom énekese, Alexi Laiho hét évvel fiatalabb nála. Vagy csak szereti a fiatalabb pasikat. Vagy csak a fiatalabb pasik őt. Mindegy is, nekünk úgyis csak a videoklipek jutnak.

  4. 7/10

    Charlotte Wessels

    Zenekar: Delain

    A 25 éves Charlotte az a kis dögös vörös szomszédcsaj fajta, aki akkor sem jön zavarba, ha jazzt vagy klasszikus darabokat kell énekelnie. Mondjuk állítása szerint jelenleg is valahol az előbb említett két stílus között mozog. De sokakat természetesen az sem érdekelne, ha gyerekdalokat dudorászna, amíg ilyen bájos pofikával, és még sok-sok más remek tulajdonsággal van megáldva.

  5. 6/10

    Skye Sweetnam

    Zenekar: Sumo Cyco

    Előre szólunk, most támad majd egy kis zavar az erőben. Skye ugyanis cuki kislány kinézetű popénekes, aki korábban fellépett már Britney Spears előtt is a hazánkat is érintő Onyx Hotel Tour-on, újabban viszont már inkább rockot tol szexi iskoláslány-cuccokban. A csaj még csak 24, de máris olyan önéletrajzzal rendelkezik, ami egy 35 éves énekesnek is becsületére válna. És hol van még a karrierje vége…

  6. 5/10

    Tarja Turunen

    Zenekar: szóló

    A csak és kizárólag Magyarországon vicces nevű egykori Nightwish-frontnő most már erősen szólóban nyomja, de csak a színpadon, a hölgy ugyanis már majdnem tíz éve az argentin Marcelo Cabuli asszonykája, aki egyben a menedzsere is. Csak hogy ne nagyon folyjon ki a pénz a háztartásból. Tarját ugyebár lecserélte volt zenekara, de nem bízták a véletlenre: utódja, a már szintén csak ex-bandatag Anette Olzon sem volt éppen az a teremtés, akit kirúgtál volna az ágyadból. Jelenleg a turnéjukat egy újabb gyönyörűséggel, Floor Jansennel nyomják le.

  7. 4/10

    Simone Simons

    Zenekar: Epica

    Az itthon is hihetetlenül népszerű Epica frontcsaja tudja, sokan csak azért járnak a koncertjeikre, hogy hosszú időn keresztül bámulhassák őt munka közben. Ezért senkit sem lehet hibáztatni. De ezen rajongók szíve belesajdul a ténybe, hogy Simone egy másik metálbanda, a Kamelot egyik magyar felmenőkkel is rendelkező tagjával, Oliver Palotaival jár.

  8. 3/10

    Mariangela Demurtas

    Zenekar: Tristania

    Mariangela olasz származású, de norvég illetőségű szépség még a bigott Kalkbrenner-rajongókat (nyilván a férfiakról beszélünk) is képes lenne bevonzani egy Tristania-koncertre, bár a szeletelést arrafelé érdemes elfelejteni. Ő a legjobb példája a nem szeretjük a zenekart, de valamiért mégis eljárunk a koncertjeikre életérzésre, hiszen Demurtas amolyan igazi olasz szépség gyönyörű domborulatokkal, aki ha nem énekel, akkor is tökéletes élményt nyújt. És persze ha énekel, akkor az igazi…

  9. 2/10

    Amy Lee

    Zenekar: Evanescence

    Amy tulajdonképpen nem is feltétlenül tekinthető férfiálomnak, de van valami a tekintetében, ami miatt igenis azzá válik. Aztán hoppá, ha túl sokáig szemezel vele, akkor rájössz, hogy valójában a testi adottságai is előnyösek. Hát hová tettük a szemünket? Hát miért nem nézünk több Evanescence-videoklipet?

  10. 1/10

    Katra Solopuro

    Zenekar: Katra

    Reméljük, nem lepődik meg senki nagyon azon, hogy Katra finn származású, és olyannyira komolyan veszi az egész szimfonikus metál-életérzést, hogy még gyermekét is Illusiának nevezte el. Illikét valószínűleg egy életre cikizni fogják, de majd legfeljebb megidéz egy sárkányt a lányát bántó rosszakarók elpusztítására.

    Tovább:
    A friss Player-cikkekhez
    A kultrovat újdonságaihoz
    A legbizarrabb naptárakhoz

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon