Nem ritka a túladagolás vagy a korai halál a rockervilágban, de vannak sokkal megdöbbentőbb esetek is.

  1. 10 / 10

    Randy Rhoads

    1956–1982

    Mielőtt a texasi tahó farmer imidzsre erőteljesen hajazó, rőtszakállú Zakk Wylde vált volna Ozzy Osbourne jobbkezévé, addig egy szintén virtuóz gitáros és kiváló dalszerző, Randy Rhoads töltötte be ezt a szerepet. A számtalan klasszikus metalszámot jegyző Randy hivatalosan repülőbalesetben halt meg, ami szomorú, de nem ritka jelenség ebben a szakmában, esetünkben viszont nem ilyen egyszerű a helyzet.

    Történt ugyanis, hogy a floridai Orlandoba tartó Ozzy-turnékaraván megállt egy cimboránál, akinek magánreptere volt, és Rhoads fel is ült egy kisebb vasmadárra, amit a buszsofőr, Andrew Aycock vezetett, sőt, rajtuk kívül a zenekari fodrász is felpattant a haláljáratra. A vagány pilóta sajnos többször is túl közel repült a turnébuszhoz, míg végül belecsapódott abba, a repülő kigyulladt, és mindhárman életüket vesztették.

  2. 9 / 10

    Brian Jones

    1942–1969

    A The Rolling Stones egykori nőcsábásza egy medencében végezte: elég sok drog és alkohol volt a vérében ahhoz, hogy ne ébredjen fel arra, hogy levegő helyett klóros víz telíti meg orrlyukait, de több összeesküvés-elmélet is azonnal napvilágot látott arra vonatkozóan, kinek állhatott érdekében a pályafutása csúcsán álló zenész likvidálása. Az egyik tézis szerint például a házát restauráló építész fojtotta meg őt, de az igazság most már örökre elsüllyedt abban a bizonyos medencében.

  3. 8 / 10

    Cass Elliot

    1941–1974

    …vagy ismertebb nevén Mama Cass, a hippi éra egyik leghíresebb zenekara, a The Mamas & The Papas szép szál énekesnője volt. Kora Adele-je a csapat szétesése után szólókarrierbe kezdett, de 32 évesen tragikus véget ért egy ígéretes pályafutás. Cass a London Palladium koncertteremben több teltházas sikerkoncertet adott egymást követő estéken, az utolsó buli után azonban váratlanul meghalt álmában.

    A hivatalos jelentések szerint szívinfarktus végzett vele, de szárnyra kapott egy városi legenda, miszerint egy szendvicstől fulladt meg a lány, ugyanis a rendőrség egy fél szecskát is talált mellette. Bár orvosilag nem támasztották alá ezt az elméletet, mégis sokáig élt, nyilván azért, mert az énekesnő méreteit ismerve kézenfekvően bizarr história lenne. A valóság azonban minden bizonnyal pont a sztori ellentéte: Elliot akkoriban hirtelen szabadult meg jó pár kilótól, ezért szívét megviselte a nagy fogyás. További érdekesség, hogy ugyanabban a londoni lakásban hunyt el, amelyben négy évvel később a The Who legendás dobosa, Keith Moon, ráadásul ugyanennyi évesen.

  4. 7 / 10

    Michael Hutchence

    1960–1997

    Az INXS banda frontembere a hivatalos rockbálványság mellett színész és főállású idol is volt, miközben az ausztrál zenekar fénykorában nőügyeitől volt hangos a helyi média. Egy szerencsétlen kimenetelű verekedés után Hutch elvesztette szaglását és ízlelését, ami agresszívvá és depresszióssá tette őt, de halála ennél is megrázóbb volt.

    Az 1997-es Elegantly Wasted lemezt követő turné sydneyi állomásán találták meg a 37 éves énekes holttestét egy hotelszobában, övvel a nyakán, és sok-sok csúnyasággal a vérében. Nagyon úgy fest, hogy önfojtogatásról volt szó, és az ezt kiváltó szexuális izgalom közepette költözött a másvilágra, aki azóta minden bizonnyal összehaverkodott David Carradine-nal a mennyeknek országában. A U2 egyébként egy remek számot írt Stuck In A Moment You Can’t Get Out Of címmel, melynek szövegét Michael személye ihlette.

  5. 6 / 10

    Nico

    1938–1988

    Természetesen nem a Steven Seagal-film hőséről van szó, hanem a Christa Päffgen néven született underground istennőről, akit leginkább a The Velvet Undergroundnak köszönhetően ismer a világ, de korai szólólemezei is jelentős poptörténeti munkák. A búgó hangú énekesnő korának egyik meghatározó női előadója volt, a halál pedig a fénykor után, 1988-ban érte utol, amikor biciklizés közben szívinfarktust kapott és lezuhant a kerékpárról. A kórházban rosszul állapították meg, hogy a melegtől esett össze, ezért nem a megfelelő eljárást alkalmazták az orvosok, és már nem tudtak rajta segíteni – csak a boncolásnál derült ki a halált kiváltó igazi ok. Teste azóta Berlinben nyugszik.

  6. 5 / 10

    Dead

    1969–1991

    1991-ben mindenki a Nevermind lemezt tolta, pedig számtalan további izgalmas esemény történt a rock and roll zajos világában. Itt van például ez a mókás norvég black metal zenekar, a Mayhem, melynek akkori énekese, Dead úgy döntött: nem hazudtolja meg a nevét, és Kurt Cobaint mintegy három évvel megelőzve a fejének szegezte a puskát. A sztori eddig csak szomorú, de nem túl izgalmas, viszont az a tény, hogy a zenekar gitárosa, Euronymous lefotózta a holttestet, majd a fotó kikerült és Dawn Of The Black Hearts album bootleg kiadásának borítója lett (amit mi nem mutatnánk meg, mert nem vagyunk a kifolyt agyak borítóra helyezésének nagy barátai), az elég sokkoló. A fénykép készítőjét egyébként később saját zenésztársa halálra késelte. Biztos kedves élmény lehetett annak idején egy turnébuszban utazni a srácokkal.

  7. 4 / 10

    Sonny Bono

    1935–1998

    Sonny Bono volt színész, énekes, producer, ő volt Anthony Kiedis (Red Hot Chili Peppers) egyik keresztszülője, és még politizált is, a legtöbben mégis úgy ismerik őt, mint a Sonny & Cher páros egyik felét (meglepő módon nem Cher). A név hallatán mégsem a nagy slágerek ugornak be az embereknek, hanem hogy Bono oda-oda suhintott az asszonynak, pedig akkor még nem is énekelte fel a Believe című förmedvényt, és nyilván nem is arról volt szó, hogy Cher nem szült eleget.

    A halál jóval később vágott vissza Bonónak, amikor egy fa formájában kinőtt egy hegyoldalban, és megvárta, hogy 1998-ban épp ott síeljen az énekes, majd nekimenjen és halálos kimenetelű sérüléseket szenvedjen. Az eset alig több mint egy héttel történt Robert F. Kennedy fia (Michael Kennedy) halála után, aki az elátkozott család hírnevéhez méltóan szintén egy síbalesetben vesztette életét.

  8. 3 / 10

    Michael Edwards

    1948–2010

    Az ELO, vagyis Electric Light Orchestra egykori csellistája sem az a rocksztár, aki karrierje fénykorában hunyt volna el, de késői halála annyira meglepő, hogy akár Darwin-díjat is adhatnának neki, összeállításunkban pedig egyértelműen övé a ”leglehetetlenebb haláleset” cím. A zenész épp az angliai Totnes mellett kocsikázott hazafelé az országúton, amikor a domboldalról megindult egy 600 kilós szalmabála, és pont akkor, pont ott belegurult a járműbe. Valami nagyon rosszat művelhetett előző életében Mike, hogy ezt a hatmázsás csapást kapta a sorstól.

  9. 2 / 10

    Steve Peregrin Took

    1949–1980

    Mark Bolan, a T.Rex alapítója, vezetője és a glam rock műfaj talán legnagyobb hatású dalszerzője egy autóbalesetben halt meg, amikor harmincadik születésnapja előtt belerohant egy fába. Kevesebben tudják azonban, hogy a legendás zenekarban megfordult még egy zenész, nevezett Steve Took, aki egy évvel élt többet cimborájánál, de 31 éves korában olyan dolog történt vele, amivel rocksztárként biztos nem dicsekedett sokat a túlvilágon. Az még hagyján, hogy szervezetében különféle drogokat találtak, de a halál pontos oka fulladás volt, amit egy koktélcseresznye okozott.

  10. 1 / 10

    Vince Welnick

    1951–2006

    Vince az 1965-ben alapított, amerikai rock-dinoszaurusz Grateful Dead billentyűse volt 1990-től. Akkor csöppent a zenekarba, amikor az előző zongorista (Brent Mydland) heroin-túladagolásban meghalt, majd később Vince is követte őt a túlvilágra, a zenekar gitárosa, Jerry Garcia után. Elátkozott banda. Welnick horrorfilmbe illő jelenet keretében oltotta ki saját életét: a felesége előtt fogott egy kést, és saját torka ellen fordította.

    Tovább:
    A legfrissebb cikkekhez
    A rovat újdonságaihoz
    Véleménycikkünkhöz a Disney-Star Wars ügyről

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Közös dalt adtak ki Paul McCartney és John Lennon fiai

További cikkeink a témában